Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

lalták a nyomtatást. Voltak vállalkozók, akik 8-24 lovat is tartottak, ostorosokat fogadtak, akik a lovakat gondozták és hajtották. Az ágyások elkészítésére, a szalma csomóba rakására, a szem összetolására bizonyos helyeken a csépeltető állított munkásokat, más esetekben (a XIX. század derekától kezdve mind gyakrabban) a nyomtató vállalkozó fogadott napszámosokat.

90 A magtisztítás eszközei. A cséppel vagy nyomtatás útján nyert magot minden esetben meg kellett tisztítani a tokiásztól, a portól stb. A magtisztítás világszerte ismeretes ősi formája az ún. szórás volt. Lényegét illetően két fő típust kell megkülönböztetni. Az egyik a szabadban való szórás, amikor a természetes szelet, légáramlatot használták fel a mag közé került kalászok, tokiászok kifúvására, úgy, hogy a kicsépelt vagy nyomtatott gabonaszemeket széles, fából készült ún. szórólapáttal a szérűn magasra feldobálták, s így közben a szél a könnyebb polyvát a mag közül kiválasztotta, a földre hullt tiszta magot pedig a polyvától vesszőből kötött, ún. felező seprűvel választották el.

91 A csűrben is végeztek szórást, ekkor a magot távolabbra dobálták, a könnyebb súlyú polyva így közelebbre hullt, mint a súlyosabb mag. Néha a csűr ajtajához dobálták a magot, s ez az ajtó mellett hullott le, a könnyebb polyva pedig az ajtó és a garmada között maradt.

92 A két fő típuson belül természetesen a szórásnak is többféle variációja alakult ki. A természetes szél felhasználása mellett minden valószínűség szerint már a múlt század elején a parasztok egyes vidékeken mesterséges módon is igyekeztek szelet előállítani. Szatmár megyében a parasztok kezén a közelmúltban is található volt több házi készítésű ún. dörgő malom, s ezek minden bizonnyal a jobbágyfelszabadítást megelőző időkből származtak.

93 Ezek a vízszintes szélkelepcével és fa fogaskerékkel hajtott primitív szelelőkészségek lassan hozzákapcsolódtak a nyomtatáshoz és csépléshez, s míg a férfiak ennek munkáját végezték, addig a nők a szelelőkkel igyekeztek a magot megtisztítani/Az eszköz elterjedéséről nincsenek részletesebb adataink. 90 Galgóczy 1855.211. 91 Nagyváthy 1791. 253; Stephens 1855-1868. II. 360-369; Varga Gy. gyűjtése Kismarján (Bihar m.) 1954-ben. 92 Magyar Gazda 1841. 103. A háromszéki, csiki székelyek munkájának részletes korabeli leírása: „A háromszéki, csíki székelyek a csűrben bent szórnak. Ok a cséplőhely belső szélén éppen a középre halmozzák a polyvás gabonát s a kapuba két deszkát tevén egymás fölé, a bejárást egészen elzárják; a deszkákra ponyvát terítenek úgy, hogy egyik széle a csűrbe érjen s a szérűn feküdjék: szeles időben a kaput is beteszik. Ekkor két cséplő alacsony padra a garmada mellé ül, jobbról és balról s rövidnyelű lapáttal az egyik jobb, a másik bal kézzel felváltva oly erővel hányják a gabonát magasra és félkörben a kapu felé, hogy a tiszta szem a kapuig menjen, a polyva pedig - mint könnyebb test - a tiszta szem és a cséplők közt hulljon le. Ezalatt a harmadik cséplő a tiszta szemet lapos seprővel folyvást sepregeti s végre kézi rostán az asszonyok egészen megtisztítják. A szórás ezen módja nagy gyakorlatot igényel, miért is azt csak ügyes cséplők végezhetik." Stephens 1855-1868. II. 361. 93 Varga Gy. gyűjtése Panyolán, Hermánszegen (Szatmár m.) 1951-ben. Ilyen szórómalom volt már az 1840-es években a székelyek közt. Magyar Gazda 1841. 103. De megtalálható volt a Felső-Őrségben is. Imre 1941. 30. - A Szatmár megyei „régóta" használatos polyvarostáról is megemlékeznek, 1843ban. Ennek szélhajtója vízszintesen volt elhelyezve, s garatját valakinek állandóan mozgatni kellett, hogy a szemek fel ne toluljanak. Magyar Gazda 1843. 1337. 164