A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Cs. Tábori Hajnalka: A hiedelemtörténetek változása egy tiszántúli falu közösségének tudatában

- Ügy is vót, hogy azír követtík a jányt meg a legényt, mer' nem akarták, hogy egybekeljenek. A szülők másnak szánták űket. Azér asztán boszorkányhoz fordultak, hogy széjjelriasszák űket. De ha a legény elég ügyes vót, és észrevette, hogy mibe' járnak, megleste, és balkézzel elkapta a gonoszt. Akkor asztán elverhette kegyetlenül, mer' nem menekülhetett. Csak akkor vót baj, ha nem vette észre. (Komlósi Ferenc 58 é.) - A boszorkány a haragosát is állattá változtathatta. Ügy állat alakba is gyötörhette űket. Ü maga leggyakrabban macskává, kutyává, luvá változott. (Komlósi Ferenc 58 é.) - A boszorkányt mindig fekete macska, vagy fekete kutya kísérte. (Kárnyáczki Lajosné 80 é.) - A férjemet egyszer egy nagy fekete kutya kísérte. Ha megállt az is megállt, ha elindult, elindult az is. A susnyóhoz irve letört az uram egy gallyat de már akkor a kutya ott vót mellette. Ű meg hirtelen rávágott a jobb kezével, mert ahhoz vót közelebb. De a kutya meg mintha hozzá se nyúlt vóna, nekiugrott az arcának. Ott vót a baj, hogy nem balkézzel ütött. De amikor asztán balkézzel kezdte ütni, a kutya visszaváltozott. Egy asszony lett, aki könyörögni kezdett neki, hogy ne üsse, mer még agyonüti. Az uram menten ráismert, hogy ki vót. Nem mondom meg mer él még. De nyomta is vagy egy hétig az ágyat. (Komlósi Ferencné 56 é.) - Éppen csépelt az apám, nagy munka vót, akkor történt, hogy bégyütt az udvarra egy idegen kutya. De olyan fura forma vót, hogy én fílni kezdtem tűle. Mondta is az apám: ne fijj te! Balkézbe fogta a cséphadarót és rávágott, ahogy csak bírt. Az menten elkotródott. Mer boszorkány vót, aki el akarta vinni a gabonát. Másnap hallottuk csak, hogy a vén Rébéknek oda van az ódala. Csupa kék, nem bír felkelni se. Na mondta is édesapám: aha, megvan a boszorkány! Ű járt itt a minap. Békési Istvánné 66 é.) - Eccer is ment a jány meg a legény haza, és kísérte űket egy fekete kutya. A jány nagyon félt és odabújt szorosan a legényhez. Má addig éppen a kiskapuhoz értek, de abba a pillanatba közibük ugrott a nagy fekete kutya és ászt mondta emberi nyelven: Nem lesztek egymásé! A lány annyira megijedt, hogy majdnem hóttá vált, de a legény abba' a minutumba' rávágott visszakézzel. A kutya meg nyomban visszalett asszonnyá. A legény akkor jól eldöngette. Végig verte a bordáit. Egy bíkísi asszony vót, úgy szerezte a legény annya, hogy széjjelválassza a fiatalokat. (Jónás Lászlóné 62 é.) - Ment eccer is egy legény haza. Csak lassan ballagott, a szeretőjétül ment, nem nagyon igyekezett. Észrevette, hogy kíséri egy nagy kócos, fekete kutya. Na egybül megszaporázta a léptét, már a kapuhoz ért, kinyitotta és gyorsan be is csukta maga után, amikor láttya, hogy a kutya is belül van. Neki is ugrott egybül. Az is boszorkány vót, de hogy mér akarta megrontani, ászt nem tudnám megmondani, csak ennyit tudok, így ahogy elmontam magának. (Jónás László 65 é.) - Még eladó sorba' vótam, amikor ezt törtínt. Bementem valamiír a tisztaszobába, oszt ahogy kigyüttem, ott találtam egy tiszta idegen asszonyt. Ugye nem ismer? - kérdi tűlem. Nem én! - mondok neki. Hát ászt tuggya-é, hogy mink kilencen vagyunk? Egyik macska kípíbe, másik kutya kípíbe, a harmadik lú kípíbe, meg e, meg a... Ügy látom, hogy maga nem nagyon hiszi. Nem én - mondok - olyan nincs, hogy valaki így el tuggyon változni. Hát ha nem hiszi, majd megláttya! Pénteken elgyüvünk. Mondok - sose is gyűjjenek! Nem vagyok én kíváncsi! Avval elment az asszony. Én meg jól bezárkóztam, nem éreztem magam valami haj de jól. 687