A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Cs. Tábori Hajnalka: A hiedelemtörténetek változása egy tiszántúli falu közösségének tudatában

Hát úgy éfél felé hallom, hogy nagyon csúnyán nyávognak a macskák, meg irtóztató dübögés hallaccott mindenünnen. Jajj még a hideg is kilelt. Bisztosan itt vannak a rosszak - gondoltam. Reggelre még a mi macskánk is eltűnt vélek. Másnap elmentem ángyomék aludni, nem mertem egyedül maradni otthun. (Jónás Imréné 65 é.) - Sokszor legeltettünk éccaka, de nem csak mink vótunk gyerekek, hanem velünk vótak a legények is. Hát ott a legeltetéskor sok bűbájos dolog megesett velünk. Bizony sokszor féltünk, de azér csak ki kellett menni. Már bebújtunk a bundába, de még sokáig beszélgettünk, hogy vajon mi lesz éjjel, jön-e a boszorkány, hogy ránk szuszogjon. Mert az vót, hogy a boszorkányok lúvá váltak, asztán amikor aluttunk ránk gyüttek. Beleszuszogtak a kípünkbe. Mink meg nem bírtunk vóna megmoccanni se, csak azir nem tuttuk meg, hogy ki vót, mer a legény, akire ráment ügyetlen vót, és nem visszkézzel nyúlt utána. így asztán elment, és nem láttuk többet. De mindig féltünk, hogy eccer visszagyün. (Vass István 79 é.) - Az ipamtul hallottam, aki a bíkísi gáton vót gátőr, hogy űt legény korába' mindig kísérte a hídtul egy lú. Ügy mondta, hogy egy vénasszony vót, aki ászt akarta, hogy ipám az ű jányát vegye feleségül. (T. Szabó Zoltánné 80 é.) - Egy dobozi legényt is mindig kísért egy fekete macska. Akárhogy ment, mindig ott vót körülötte. A szeretője vót szegénynek, akit megrontottak, mert nem akarták, hogy feleségül vegye. Nem bántotta az útet, csak mindig vele ment. Nem is nősült meg soha, nem lett neki családja, úgy élt egyedül a macskával. (Debreceni Lajosné 59 é.) - Na, ez is egy bűbájos törtínet, amit most el fogok mondani magának. Csak asztán ne gondojja, hogy bolondságokat beszílek. Hát eccer meg az törínt a gulyással, aki a Kerezs oldalba legeltetett, hogy úgy szürkületkor lútt egy vadlibát. Gondolta magába: De jő vacsora lessz e. Szólt is a gyereknek: Te, pucold meg ászt a libát! A fijú meg nekilátott. Típdeste, típdeste, de nem nagyon jött annak a tolla. Monta is a gyerek: Nagyon öreg libát lűtt gazduram! Nem baj te, csak pucojjad, majd megpuhul a tűzön. Hát amikor már majdnem meglett vele ... a liba hirtelen kiugrott a kezibül és elszalatt. A gyerek majd hóttá vált, úgy megijedt. A nagy kiabálásra odament a gulyás is, hát láttya, hogy ahová a gyerek pucolta a tollat, nem tollak vannak, hanem összetipett rongyok. Hijj az áldóját! Nem liba vót e, hanem boszorkány! Boszorkányt lűttem liba kípibe. Te meg ászt pucoltad meg! (Juhász József 64 é.) - A boszorkány nagyon sok alakba tudott elváltozni. Lehetett hordó, béka, kutya meg macska alakja is. (Molnár Antalné 55 é.) 2. Tárgy alakjában jelenlevő boszorkány - Sokszor vót olyan, hogy amikor a legény meg a lány mentek együtt ott görgött

1 utánuk egy hordó. Abba vót a boszorkány, úgy akarta kihallgatni, hogy mit beszílnek a fiatalok. (Szűcs János 78 é.) - Legénykorunkban a János meg a Gábris az újvárosi részben laktak. Esténként ahogy a legények szoktak űk is kobollani mentek. Rendesen mindig éccaka mentek haza. Nem vót sok eső, száraz vót a Kerezs, azon mentek haza. Hát ahogy mentek ott keresztül a Kerezsen, ahogy ott lépkednek, találnak egy nagy furkót. Nézik, tapogattyák a setítbe', hogy mi e? Mire jó e? Gondolták, na jó lesz ez otthon, majd széjjelhasogassák. Tuggya régen mindenki bottal járt, hát nekik is vót. Átdugták a furkón a botot, a vállukra vették és indultak hazafelé. Alig vitték tíz688