A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Bencsik János: A gabonafélék takarása, az emberi és állati erővel végzett szemnyerés módja Tiszacsegén a XIX. század végén

A kismajori uradalomban a cséplés céljaira csűröket

71 építettek. A csűrök 20 méter hosszú, 7 méter széles, 6 méter magas gerendából épített deszkával falazott épületek voltak, tetejük ágasfás, szelemenes szerkezetű volt, melyet zsúppal, vagy náddal fedtek. A tarlóról a csűrbe hordták az életet. Olyan nagy volt az ajtaja, hogy rakott szekérrel is bemehettek rajta. A csűrökben 200—250 kereszt elfért. A kévéket két oldalt pakolták kazalba. Középen hely maradt a cséplésnek. Csépelni más falvakból is jártak az uradalmakba. Tiszapalkonyáról, Tiszatarjánból, Mezőkövesdről és környékéről jöttek a cséplők. Az uraság elsősorban azoknak adta a csépelést, akik nála arattak. Az aratóbanda férfi tagjai szívesen vállalták a csépelést. Az aratógazda osztotta be őket, és heti váltással 4 ember dolgozott egy-egy csűrben. A csűrben középen csináltak szűrűt. A szűrű alaprajza két-három méter átmérőjű ellipszis volt. A csűr földjét törekkel leszórták, meglocsolták és ázni hagyták. Majd laposvégű fadarabbal megpüföltik. Az így elkészített szűrűn négy ember csépelt egyszerre. Négy ember számára 50 kévét ágyaztak be. A kévéket kibontva két sorban egymásnak fejjel ágyazták be.

72 Az ágyás téglalap alakú volt. Az emberek a kévesorok végéhez álltak, s felváltva ütögettek az ágyásra a cséppel, hogy el ne üssék egymás hadaróját. Csak a kalászokat verték el, a száruk épen maradt. Addig ütötték a kalászokat, amíg teljesen összetörtek. Utána megfordították a kévéket. A fordítás kézzel történt. A fordítás a kévék hosszanti tengelye körül történt, tehát továbbra is fejjel összefelé feküdtek. A megfordított ágyást ismét addig ütötték, míg a kalászok teljesen összetörtek. Az elcsépelt gazt kévénként felemelték, megrázták, hogy a szem kihulljon belőle, s a szalmát újból összekötötték. A kévéket a csűr mellett kazalba rakták. A szemet gallyseprűvel összeseperték, zsákba rakták és kedvező szél esetén elszórták. Négy ember naponta 10 keresztet csépelt el. Bérük egy véka búza s napi élelem volt. A véka a négy ember közös keresete. A nyomtatást és a cséplést az 1890-es évek végén a 6 lóval működtetett járgányos gép váltotta fel. Egy helybeli parasztgazda, Sallai Ferenc vásárolta az elsőt a községben. A gabonaszemek végső megtisztítását szórásnak nevezték. A szórás alkalmával a szemetet a szél fújta ki. Ezért a szórást olyan helyen végezték, ahol viszonylag állandó és erős volt a szél. Ha szél nem fújt, a garmadát ólba, komrába tették. A szórás csak a férfiak munkája volt, ritkán nők is szórtak. A garmadát széljárta helyre kihordták, a garmada helyét simára nyesték és elseperték. A szórók a garmada mellé álltak két oldalt. Egy garmadából egy vagy két személy szórhatott. Falapáttal dobálták fel a szemet. A visszafelé hulló szem közül a szél kivitte a szemetet. A kitermettebb szemek közelebb hullottak le, ezt a részt tisztabúzának nevezték, a kevésbé kitermett szemeket a szél távolabb vitte, ezt a részt ocsúnak nevezték. Legvégül hullott le a törek. A súlyosabb földdarabokat rostával fogták kiP

z A szórás kézi műveletét, mely időjáráshoz kötött és igen hosszadalmas eljárás volt, s mégsem biztosított tökéletes tisztítást, már az 1880as évek végén általánosan kiszorította a kézi rostagép.

74 Tiszacsegére az első rostagépeket Mezőcsátról, Tiszadorogmáról hozták. Ezek voltak a rostás emberek. A megrostált búza 3 percentje volt a bér. Rostát a csegeiek is vettek. A nagyobb gazdák és a tehetősebb özvegy asszonyok vettek először. 71 Az Alföldön csak az uradalmakban voltak csűrök. Győrffy I., 1928. 36. 72 Érdekes jelenségnek tartjuk, hogy Tiszacsegén a kévéket kibontva helyezik a szűrűre. Vö. Gyutay I., 1934. 36. Nyárády M„ 1930. 91. 73 Mellőzöm a szórás alaprajzának sematikus vázát, mert nagyjából azonos volt az Alföldön mindenütt a művelet. Györffy I., 1928. 40. 74 Tiszacsegén is azonos időben terjedt el a rostagép. Nyárády M., 1930. 44. 23 Déri Múzeum évkönyve 353