A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Bencsik János: A gabonafélék takarása, az emberi és állati erővel végzett szemnyerés módja Tiszacsegén a XIX. század végén

A gabona legegyszerűbb tárolási módja Tiszacsegén is az elvermelís volt. Vermet csak a Felvégen a régi falurészen készíthettek, ahol nem volt magasan a talajvíz. Rendszerint a ház ablaka alá ásták meg a vermeket. ,,. . .mely vermek füstölésbe vágynak azoknak a szájára vagy fa, vagy kerék legyen téve. A rossz státuszba levő vermek bevágassanak. Az olyan vermek, melyek épülethez közel vágynak, vagy eresz alatt, az újfent bevágassanak" így rendelkezik a földesuraság 1805-ben.

75 A verem körtealakú, két, két és fél méter mély gödör volt. A szájrésznek az átmérője 60 cm, a fenékrésznek 2 méter volt. A kiásott gödröt törekes, agyagos sárral kitapasztották, majd kiégették. Az égetéshez fahasábot használtak. A szájnyílást dugó zárta el. A dugót is sárból készítették. Volt aki a vermet kimeszelte.

76 A vermet a használatból a hombár szorította ki. A kisparasztoknál, ahol kevés volt a termés, a hombár az eresz alatt állott.

77 A hombár az ablakhoz közel volt, hogy figyelemmel tarthassák. A nagyobb gazdák a hombárt kamrába helyezték el. Vastag fából faragott deszkából készítették. Felhajható teteje volt. Tíz-tizenkét köblös termény is belefért. A padláson is tároltak búzát, de csak a XIX. század végétől, miután a tetőfedésre a nád helyett cserepet kezdtek használni. Szegényebb családok a pitarban vagy a komorában zsákokban tárolták a terményt.

78 A parasztoknál nem sok munka volt a szalmával. A nyomtatásból kikerült szalmát folyamatosan rakták be kazalba. A kazalt az istállóhoz közel helyezték el, hogy a jószág alá ne kelljen messziről hozniuk. Az alomnak, füteléknek és tetőnek használt szalmát ínséges esztendőkben jószággal is etették. Az árpa és a zabszalma rendszeres takarmányozásra került. Az uraságnál már nagy munkát, valóságos mesterséget jelentett a szalmázás.

79 A nyomtatóknak csak addig kellett törődni a gazzal, amíg karimára szedték az ágyasról. Utána az uraság által fizetett napszámosok, vagy hónaposok (hónapszámra fogadott bérmunkások) végezték. A kazlat a kazalmesterek építették. Nyolc, tíz ágyasból került szalma egy kazal volt. A kazal fél végét magasra emelték. A kazlak sarkaira szarvát gyűrtek. A másik végét ferdére hagyták, hogy feljárhassanak rajta a rudashordók. A szalmát a szűrű mellett rudasokba rakták, melyet rudashordók vittek a kazalra. Két rudat szúrtak a csomók alá, és a kimaradt végeiknél fogva alulról bedeszkázott létrán vitték fel. Az ilyen kazalrakás lehetővé tette, hogy állandóan ragaszthassanak hozzá. A betetőzött kazalt szalmakötéllel lekötötték. Azok a lovasgazdák, akiknek nem volt vagy kevés volt a vetése, másoknál vállaltak nyomtatást. Akik a faluban nem kaptak munkát, azok a környező uradalmakba szegődtek ríszibe nyomtatni. Másfelé is eljártak munkát vállalni, „öreg Kapitány Mihály két szolgájával a Pikó István és Ns Vig Józseffel nyomtatás keresés végett passus adatik."

80 A nyomtatók bérezése a XIX. század folyamán többször változott. 1791-ben ,,A helység Rossa elnyomtatódván a Hellység lovain Részes villások által 11-den lett 12 mérés, 1 véka hiján, mely tészen 29 köblöt és 1 vékát. Lovakra és kotsisra jött 6 véka. A helység zabja azok által elnyomtatódván, 9-den 22 köböl lóra, kosisra részből 5 véka."

81 75 DAL. Tiszacsege protocollum. 1805. 76 Ikvai N., 1966. 353. DAL. Tiszacsege, protocollum., 1805. 77 Seemayer V., 1934. 34. 78 Nyárády M., 1930. 94. Bencsik J. 1962. 210. 79 Nyárády M., 1930. 100. 80 DAL. Tiszacsege, Közönséges jegyzőkönyvek és összeírások 1792—1877. 81 DAL. Tiszacsege. V. 674/a/10. 1791. 354