Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)

Függelék - A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása - Tartalom

153 vannak emberek, akik hónapszámra nem esznek kenyeret. Helyes gazdasági szociális érzékkel tenni kellene arról, hogy olcsó áron inkább azoknak juttassa a kormányzat a kenyérmagvakat, akik vetik, aratják és csépelik, mint takarmánynak. A búza ellenértékét helyes munkapolitikával mindig meg lehetne találni. A harmadik szintén lényeges tényezője az élelemnívó erős leszállásának a munkapolitika átalakulása. A háború előtt úgy a mezőgazdaságban, mint az iparban, kereskedelemben a napszámosokat, segédeket és más alkalmazottakat bentkoszton tartották és a gazda, a mester, a tulajdonos együtt kosztolt alkalmazottaival. A munkaadó humánus érzéke, jóhírneve garantálta, hogy jó, ízes és bőséges kosztot kaptak. A pénzgazdaságra való áttérés ezt a családias állapotot, mely már teher volt a munkaadónak, nem szerette a munkás sem, megszüntette. Ma a napszámos is szívesebben szegődik a maga kenyerén, mint a gazda kenyerén. A gazda szívesebben ad a maga kenyerén élőnek 20—30 fillér napszámmal többet, mert nem kell a főzéssel bajlódnia, marad a nyersanyag, nem válogat az ételben a munkás sem. Amit tesz a gazda, azt teszi az iparos és kereskedő is. Ma már bentkosztos napszámos is alig van, a bentkosztos cselédek száma is egyre fogy. Ezzel azonban leszállott az életnívó is. A munkás míg a gazda szalonnájából olyan nagyot vágott, alig bírta, a magáéból alig mer egy falatot is vágni, mert — mint mondja —-, nagyon kopik. Kenyere sincs. Hét vége felé már a piszkos, zsíros szalonnás-zacskót is megfőzi a lebbencs levében, hogy egy kissé megzsírozza ételét. A másik egy fél rossz dinnyén tengődik egész nap. A nehezebb munkából kidől. Mivel a világháború óta a nép igénye erősen emelkedett, az élelmezési lehetőség pedig még jobban csökkent, ezeket egy nívóra hozni szociális és népegészségügyi fontos teendő. A magyar asszony háztartása. A háztartás szegénynek, gazdagnak mindig nagy gondot okozott. A gazdasszony főfigyelme mindig a kamara volt. A szegényembernek kis kamarája van. De ebben mindig meg volt a háztartás két főtényezője : a kenyérnek való és a zsírozó. A szegényember a kenyérnek valót ílet-nek nevezte. Az ílet (élet) volt a búza vagy a rozs vagy a kettő keveréke a kétszeres. A zsírozó a szalonna, a zsír vagy a Nyírségben az olaj. A kenyérnek valót összedolgozta. Takart részében, nyomtatott, csépelt, tengerit kapált részben, a tengerin malacot hizlalt, megölte. Ha a kettő megvolt, nyugodtan ment a télnek. A gazdagabb embernek szintén nagy gondja volt a ház-