Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Mihályi Ernő: Vanossi Antal S. J. 1688 —1757

Mihályi Ernő'. Vanossi Antal S. J. 147 Vanossi Antal S. J. (1688—1757.) A győri születésű Vanossi Antal élete igazi kultúrjelenség, amely a korszak kultúrájának egészébe száz szállal fűződik. Mint jezsuita a katolicizmus megújhodásának gondolatától áthatva befelé a szentek hősiességével jküzd a magasabbrendű, természetfeletti élet kialakításáért, kifelé apostoli lelkülettel a katolicizmus egyre nagyobb és nagyobb térfoglalásáért, mások lelkében való elmélyítéséért. Mint tudós teológus és tudós tanár jól forgatja a tollat, kitűnő könyveket ír, egész generációkat nevel. Mint lelkiatya, tanácsadó összeköttetésben áll kora legelőkelőbb köreivel, s az alsóbb osztályokkal is. Mint a szegények gondviselője összekötő kapocs a gazdagok} s a Szűkölködők között. Mint a császár-király gyóntatójának magyar tanácsosa hatással van a magyar ügyek intézésére. Mint mecénás nagy családi örökségéből s jótevők pénzéből felépítteti Dunántúl egyik legszebb barokk-rokokó templomát, jezsuita székházát Székesfehérvárott. Nagy műértéssel irányítja a legapróbb munkálatokat is. Rendi munkakörei egyre bővülnek, tanárból társmagiszter, teológiai tanár lesz, majd trencséni, gráci rektor, tartományfőnök, végül a rend generálisa mellett Rómában asszistens Germaniae. Vanossi Antal a győri harmincados hivatal olasz származású vagyonos adminisztrátorának, Vanossi Lőrincnek a fia. 1688. jún. 29-én született. A születési anyakönyvben keresztelése jún. 30-án van elkönyvelve. Keresztszülei Czeslar Antal, Vásárhelyi Nagy Ferenc és Bendl Margit. Atyja áthelyezése folytán Székesfehérvárott nevelkedett. A meleg családi otthonból valóságosan úgy szökött el jezsuitának, hogy édesanyjának jóságos szive, szerető kérése el ne téríthesse jól megérlelődött hivatásától. 1703. oki. 9-én,lépett a jezsuita rendbe. A noviciátust Grácban, a humaniórákat Leobenben, a filozófiát Bécsben végezte. Négy éven keresztül Pozsonyban, majd egy évig Nagyszombatban tanított. 1713-ban jelenik meg VI. Károly császárról szóló munkája. 1714—17-ig kitűnő eredménnyel végezte el a teológiát. Filozófiából és teológiából doktorátust szerzett. Kiváló ékesszólással védte az újítóktól kétségbevont hittételeket, pápai rendeleteket. Nagy szakértelemmel magyarázta a szentírást. 1718-ban Judenburgban volt, ahol tudása és lelki élete mélyítésével töltötte 3. probatlos évét. 1719-től 1724-ig a bécsi kollégiumban tanárkodott. Itt irta műveit Európáról, Károly király török háborújáról, Szent Lászlóról s fordított De Lanióból a szimpátiáról és antipatiáról. 1725—27-ig mint kiváló nevéTő, társmagiszter, 1728-ban teológiai tanár volt. Nemcsak előadásokat tartott az etika alapfogalmairól, hanem könyvet is Írt, amelyet kiváló használhatóságánál fogva ismételten ki kellett nyomatni (1724., 1746, 1751., 1762.). Előadásai hallgatóinak nemcsak tudományos gyarapodására, de lelki épülésére is szolgáltak.