Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/1. Ünnepi kötet a 90 éves Barsi Ernő tiszteletére (Győr, 2010)
Tanulmányok - Tóth László: Tisztelgő reminiszcenciák a kilencven éves dr. Barsi Ernőről
TÓTH LÁSZLÓ TISZTELGŐ REMINISZCENCIÁK A KILENCVEN ÉVES DR. BARSI ERNŐRŐL Tóth László TISZTELGŐ REMINISZCENCIÁK A KILENCVEN ÉVES DR. BARSI ERNŐRŐL Emlékszem egy negyvenes éveiben járó kedves, beszédközben is mosolygó, fürge mozgású, aprókat lépő, barna, göndör hajú zenetanárra, aki a tanítóképzős zeneszobák előtti folyosón gyakran beszélgetett tanítványaival, s kezében mindig ott volt az elmaradhatatlan hegedű. Immáron— pár év híján— fél évszázada, midőn először találkoztam a zenetanárral, Barsi Ernő tanár úrral és azonnal megéreztem végtelenül emberséges, varázslatosan lenyűgöző személyiségét. Egy újságíró könyvében „végtelenül melegszívű, szerény zene tudósként” méltatta személyiségét. Muzsikus tanárként csillogó tekintettel beszélt Bartók és Kodály népdalgyűjtő útjairól, a magyar népdal pentaton szépségeiről és szövegének erkölcsi nemesítő hatásáról. Többnyire hegedűn el is játszotta és énekelte a líraian szép Mátra vidéki népdalt, vagy egy szigetközi és rábaközi dalt mindannyiunk (tanár és diák) gyönyörűségére. Zenetanárként jutott el a népdalok gyűjtése és kutatása mellett a néphagyományok és a népi kultúra vizsgálatához, kutatta a kultúra népi gyökereit és fokozatosan megkedvelte az etnográfia és a néprajz sajátos világát. Az utóbbi évtizedben már tudósi erényeket csillogtat az utóbbi két diszciplína művelésével. Az évtizedek során számtalanszor találkoztunk, hosszabb-rövidebb ideig diskuráltunk Ernő bácsival, kezdetben a tanórán, utóbb az utcán, autóban, népfőiskolái előadások után, honismereti táborokban, történelmi-irodalmi konferenciákon. Minden alkalommal tanítványi hűséggel csüngtem szavain, csodáltam örökké lelkesedőlelkesítő mozgékonyságát, midőn nemesen szép szavakkal szólt a tanítói hivatás gyönyörűségeiről, a falusi nép körében kultúrát hirdető „lámpás” szerepéről. Diákjaként folyton hallgattam, amint beszélt a magyar nép szokásairól, hagyományairól a kultúra és a művészet sokszínű egyetemes értékeiről. Elég volt nekem az iránta érzett tisztelet és szándék (est nobis voluisse satis), hittem a tanár úr szavainak, mert belőlük a jóság, a szelídség és az igazság sugárzott. Egyszerűsége példás őszinteséggel és mindig kedves szerénységgel párosult, minden gondolata igazmondásra épült. Ezért a mai napig is több százra menő tanítványai és pedagógus kollégái előtt morálisan hiteles személyiség nevelőként, oktatóként, tudósként és művészként egyaránt. Legalább három tanítói generációt képzett és főként nevelt, akik számára Barsi Ernő sokáig követendő példa maradt, s ők több százan továbbvitték azt a szellemet, amit mesterük kért és képviselt. A szerény habitusában rejlő humán szellemiség igazán vonzó erő kortársai számára, amely lelki békére és egyfajta ataraxiára serkenti a környezetét. Megnyilatkozásai és szavai a fenséges „VOX HUMANA” gondolatok, mindenkor elmés kádenciák, szépen hangzó bölcs mondások, amelyek tőle számtalanszor elhangzottak a tanári hivatás belső műhelytitkairól, a néprajz és a folklór sokszínű nemzeti kötődésű értékeiről. Ő tudósként szenvedélyesen kutatja a népéletet, el akar jutni a nemzeti kultúra gyökereihez. Ezt a szándékát a magyar falu és paraszti élet kutatásában találta meg. Nagy szorgalommal gyűjti és vizsgálja a paraszti munka, 7
