Papp Zoltán: Makói történet (Egy fejezet Erdei Ferenc életéből). A Makói Múzeum Füzetei 50. (Makó, 1985)

Az elszakadás

(Nem akartam válni. Miért is? Olyan sok összetevője van egy ilyen állapotnak. Érzelmi, erkölcsi, társadalmi. Meg néha meg jól is jön a „férjes asszony" státusza. És ha nagyon őszinte akarok lenni, a szigetszentmiklósi közjáték óta a „csakazértse" is dolgozhatott bennem.) Aztán jött 44 ősze, a felszabadulás... Negyvenöt január 2-án vagy 3-án megint nálunk volt. Emlékszem, betegen feküdtem, széket húzott az ágyam mellé, úgy beszélgettünk. Jórészt az új helyzetről, az új világról. Decemberben már megalakult a debreceni kormány, persze hogy érdekelt minden, ami történt. Fáradtnak láttam, és furcsa módon, nem olyan lelkesnek, mint elvártam volna. Amikor természetesen gratuláltam a belügyminiszterséghez, tréfásan tárta szét karját, és csak úgy ültében meghajolva mondta: „Most már tudnék kellő kereteket biztosítani neked." „Eddig sem ezen múlt, jól tudod" — feleltem. De nem is vesztegettünk több szót rá. Nem tagadom, később kissé váratlanul ért az a hír, hogy Valentiny Ágoston igazságügy-miniszter annyira „esetünkre szabott", soron kívüli törvényjavaslatot terjesztett be, amely 5 évre csökkenti a különélés időtartamát, ami a válás egyik jogi feltétele lehet. Erről ügyvédemtől szereztem tudomást. Nem túl soká meg is indult a válóper. A szegedi törvényszéken volt a tárgyalás, 1946-ban. Kettő is. Ha jól emlékszem, a másodikra én már nem mentem el, ott ügyvédem, dr. Eisner Manó képviselt. Ferencnek is egy ismert szegedi jogász, dr. Jezerniczky Ákos volt az ügyvédje. Ferenc akkoriban már nagy ember volt. Korábban miniszter, a tekintélyes és jelentős politikai súlyú Nemzeti Parasztpárt egyik vezető embere. Érhető, hogy kellő reverenciával fogadták. Kérésére az első tárgyalás után kinyitottak nekünk egy törvényszéki helyiséget, ott beszélgettünk egymással hosszasan. A két ügyvéd közben egy másik szobában társalgott. De vagy másfél óra elteltével, amikor kezdett már túl hosszúra nyúlni a várakozás ideje. benyitottak hozzánk. Egészen pontosan: a Ferenc ügyvédje jött be szólni. A hosszú beszélgetés barátságos, higgadt, úgy is mondhatnám, hogy érzelemmentes volt. Viszont tisztáztunk néhány dolgot. Többek között ekkor, a számomra nagyon sérelmes, Szigetszentmiklósra hívást, a katonai szolgálat alatti „hűtlenséget". Azt is megmondtam neki, hogy erre a nem egészen ízléses lépésre, mármint a külön törvényhozásra, nem lett volna szükség, ha őszinte, emberi szóval fordul hozzám. Egyszerűen nem értettem, miért nem mondta meg kereken, hogy az új helyzetben, magas íunkciójáDan, kellemetlenne vait a rendezetlen magánelet. Nem vállalta, hogy abban a dologban neki szerepe lett volna. Az lehet, hogy rá való tekintettel, de nem az ő kérésere történt. Higgyem el! Elhittem. Miért is ne? Már minaegy volt. — A válás után mikor találkoztak újra? — Még ugyanabban az evben, PeterPálkor. A Nemzeti Parasztpárt nagyszabású „parasztnapot" rendezett. Hatalmas tömeg hallgatta a városháza erkelyeról szóló Veres Pétert és Erdei Ferencet. Délben 600 személyes ebéd a Park mozi termében, délután szövetkezetpolitikai értekezlet Erdei vezetésével a Hagymaházban. A gimnáziumban, értelmiségi gyűlésen, Keresztury Dezső tartott előadást. Este a Maros-parton tábortűz, műsor és tánc. Persze, délben a főasztalnál ültem az országos és helyi pártvezetőkkel, és este a tábortűznél Ferenccel is táncoltam. Ezt a „parasztnapot" már együtt rendeztük, szerveztük jövendő férjemmel, Nagy Istvánnal, aki akkor a parasztpárt városi titkára volt. Szép feladat, nehéz munka volt. Az infláció a tetőfokon, az ebéd árát kukoricában szedtük, a szódásüvegekért aranyat kellett letenni biztosítékul. Jellemző a mi népünk becsületességére, hogy a Maros-parti este után utolsó darabig megvoltak az üvegek. Nem akartunk hinni a szemünknek ... — Es a későbbiekben hogyan alakult kapcsolatuk... — Nem tudnám megmondani, mikor, hányszor találkoztunk. Nem figyeltem már annyira oda. Azt tudom, hogy a családom, szüleim is, férjem is, tartották vele a kapcsolatot. Anyámat, mikor Pesten szanatóriumban volt, kétszer is meglátogatta. Apám Pesten jártában igencsak felkereste: a minisztériumban, Akadémián. Férjem meg, amikor pártügyekben fenn járt, sokszor a Benczúr utcában éjszakázott, Ferencéknél. Arra jól emlékszem, hogy az 50-es évek elején egyik unokatestvérem ügyében kértem tőle segítséget, közbenjárást. Készséges volt, előttem hívta fel a belügyminisztert, akitől megnyugtató választ is kapott. Viszont a dolog mégsem nyert elintézést, nyilván azért, mert abba a szférába tartozott, amiben már egy Erdei Ferencnek sem volt puvoárja. Még egy futó emlék: valamikor, a hatvanas évek elején Szegeden, a népfront égisze alatt valami mezőgazdasági, de inkább gyümölcskiállítás volt, amit Ferenc nyitott meg. Kicsit késve érkeztem, szépen beálltam a hallgatóság utolsó sorába. Egyszercsak észrevett — dobogón állt, azért láthatott —, és beszéd közben oda35