Lőrinczy Gábor szerk.: Pusztaszertől Algyőig. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monumenta Archeologica 2. (Szeged, 2010)
BALOGH Csilla - HEIPL Mónika: Szarmata temetőrészlet Balástya, Sóspál-halom mellett. Új adatok a Dél-Alföld árokkeretes szarmata temetőihez és a rendellenes temetkezéseihez
Szarmata temetőrészlet Balástya, Sóspál-halom mellett 153 kumentálása, a nem egyértelmű és ellenőrizhetetlen leírások pl. az „ülő", „guggoló" és „álló" csontvázakra vonatkozóan. A rendellenes temetkezések katalógusát a DélAlföld vonatkozásában az alábbiakkal egészíthetjük ki: Zsugorított helyzetű csontváz: 1 4 BékéscsabaMokri, Gorka-tanya (RégKut 2005, 185-186), FelgyőKettőshalmi dülő 4253. objektum, 1 5 Kiskundorozsma-Subasa 1. sír (KÜRTI 2005, 3. kép 1), Kiskundorozsma-Subasa II. 288. sír (PAJA 2003, 166, 3. kép), Szentes-Nagyhegy, Solti-SZŐlŐk 4. SÍr (PÁRDUCZ 1950, 26), Szentes-Sárgapart, Újtelep 14. sír (PÁRDUCZ 1950, 8), Tiszaug-Homokbánya (RégKut 2000,219). Feltámasztott lábbal eltemetett csontváz: Oföldeák-Ürmös, M43 9. lh. 137. sír. 1 6 Rendellenes kar és lábtartású csontváz: Csongrád-Endre király u. 2. sír (PÁRDUCZ 1941, 10), Kiskunfélegyháza-Kővágóér 30. sír (GALLINA 1999, 7), Szentes-Kistőke 6. és 138. sír (PÁRDUCZ 1944,12,16). Kör árkos temetkezések A 122. és 123. sírt egy kb. 7 m átmérőjű körárok övezte, amelynek csak egy része esett a feltárandó területre. Az árok a déli oldalán megszakadt, valószínűleg itt volt a bejárat. Belőle apró szarmata edénytöredékek kerültek elő. Az árkot Árpád-kori gödrök és árkok vágták. Az Alföldön már a szarmaták előtt is ismert volt a sír körülárkolásának szokása: a bronzkorban és a szkítáknál is előfordul (VADAY-SZÖKE 1983, 121). A szarmata népesség körében ezzel a temetkezési rítussal a szauromata korszaktól (Kr. e. 6^4. század) lehet számolni (KULCSÁR 1998, 36). A Kárpát-medencében a szarmata temetkezési rítusban a Kr. u. 2. század elejétől az 5. század elejéig jelen volt, de nem vált általánossá (VÖRÖS 1985,157). Az árokkal kereteit temetkezések problematikája régóta visszatérő témája a szarmata temetkezési rítusokkal foglalkozó munkáknak (VÖRÖS 1985; VADAY 1989, 197-198; KULCSÁR 1998, 35-40), de sok kérdésre még ma sincs megnyugtató válasz. A legelső körülárkolt sír feltárása Zalotay Elemér nevéhez fűződik, aki 1952-ben figyelte meg a rítust az Orosházi-tanyák temetőben, s elképzelése szerint ezek kerítőfalak voltak (ZALOTAY 1953, 63). Azóta néhányan a halom emeléssel kötötték össze (VÖRÖS 1985, 154-157; VADAY 1989, 197), de valószínűbb, hogy a feladata inkább csak a halott elhatárolása lehetett, valamint helyet adott a temetési utáni rituális szokásoknak. Ez utóbbira utal, hogy az árkokból gyakran állatcsontok és összetört edények kerülnek elő, pl. valamilyen rituális cselekedet része lehetett a Hajdúszoboszló-Bocskai Tsz halastava lelőhelyen a kerítőárokból előkerült csecsemő is (KULCSÁR 1998,35-36,39). A Sóspál-halom mellett előkerült temetőrészletben a két sír egy körárokban került elő, sőt elhelyezkedésük alapján — az árok nyugati felében voltak, s a körároknak is csak a fele került feltárásra — nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy még további sír/sírok is lehetnek ezek közelében, az árokkereten belül. A jelenség nem párhuzam nélküli, területileg közeli példaként a Kiskundorozsma-Nagyszék II. (SZALONTAI-TÓTH 2003, 74) és a sándorfalva-eperjesi (VÖRÖS 1985) temetők hasonló esetei említhetők. Ezekben az esetekben a felnőtt és gyermeksírok egy árkon belüli elhelyezkedése valószínűleg valamiféle szorosabb kapcsolatra, esetleg családi kötelékre utal. A sírok körüli árokkeret minden esetben nyitott — a bejárat stabilan mindig délen van kialakítva —, szemben a kurgánok zárt, technikai célokat szolgáló árokgyűrűivel (ISTVÁNOVITS 1998,39). 1 7 Az 50-es évek elején megfigyelt első árokkeretes sírok feltárásától az ezredfordulóig a Barbaricumban 40 olyan lelőhely vált ismertté, ahol árokkeretes sírok is előfordultak (KULCSÁR 1998, 36; ISTVÁNOVITS 1998, 39). A lelőhelyek többsége a Duna-Tisza köze középső harmadában helyezkedett el, annak is a keleti felében. Ugyanakkor a Duna-Tisza köze északi része, a Gödöllői dombságtól északra, a Duna menti 25-30 km széles sáv, a Bács-értől délre és a Tiszántúlon a Marostól délre eső területek, a Felső-Tisza-vidék, a Csörsz-ároktól nyugatra eső, a szarmata szállásterület keleti széle gyakorlatilag fehér foltként jelentkezett (KULCSÁR 1998,10. kép). Kulcsár Valéria lelőhely katalógusát az árokkeretes lelőhelyek vonatkozásában a Dél-Alföldről az alábbiakkal egészíthetjük ki: Apostag-Szilas, Kelet (RégKut 2005, 177); Békéscsaba-Kereki, Kékegyi-tanya / 4 Párducz Mihály a Csongrád-Kenderföldek temetőjében tett megfigyelései alapján az általános hanyatt fekvő temetkezési forma mellett a szarmaták körében az ülő/guggoló és az álló testhelyzetet különítette el (PÁRDUCZ 1959, 351, 380-382). Az utóbbiakra példa Akasztó-Katolikus templom (PÁRDUCZ 1959, 309-398; H. TÓTH 1990, 116), Apatin-Kis sánc/Apatin (S) (PÁRDUCZ 1950, 74), Vaskút (PÁRDUCZ 1950, 73). Az ilyen testhelyzetről szóló híradások hitelességében joggal kételkedhetünk, hiszen hasonlóra vonatkozóan hiteles, dokumentált adatok nem állnak rendelkezésre. 15 A lelőhelyről röviden MÉSZÁROS et at 2007! 16 Az árokba temetett térdeit a falnak támasztották. Sóskúti Kornél szíves szóbeli közlése. 17 A nyitott árokkeret és a zárt árokgyűrű eltérő funkciójához fontos adalékokkal szolgált a madarasi temető, amelyben Kőhegyi Mihály megfigyelte, hogy a halmokat kerítő árkok mindig zártak, a sírokat kerítőkpedig mindig nyitottak (KŐHEGYI 1971, 213). Megállapításával ellentétben azonban ismerünk ma már zárt árokkeretes, biztosan halom nélküli temetkezést is, pl. Orosházi-tanyák 7. sír (NAGY2005, 18); Tiszavasvári-Városföldje, Jegyzőtag 7. sir (ISTVÁNOVITS 1990. 88).
