A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-1. (Szeged, 1985)

Néprajz - Ifj. Lele József: Táncalkalmak, tácba hívás Tápén

A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1982—83/1 TÁNCALKALMAK, TÁNCBA HÍVÁS TÁPÉN IFJ. LELE JÓZSEF (Szeged, Móra Ferenc Múzeum) Gyermekek tánca A régi idők tápai gyermekei gyakran vettek részt családi eseményeken, mulatságokon. Főként a lakodalmak adtak alkalmat arra, hogy csoportosan daloljanak, táncoljanak, de meghitt mulatozási alkalom volt a disznóbál, a névnapköszöntő, a zöldágállítás, a csök és a különböző házibálak is. A gyerekek számára mindezek fölött a gyeröklakodalmas és a gyerökbál nyújtotta a legmaradandóbb élményt. A család szórakozási alkalmai között a lakodalom az, amelyben a rákészüléstől fogva ott van a gyerek, s azon túl, hogysegítkezik, minden apró részletet nagyon megfigyel. A lakodalom Tápén is a legmeghittebb családi ünnep, amelyben — az esküvőt követően — bor fölött mulattak. Megadták táncuk méltóságát az öregek, gálántan ropták a javakorabeliek, akik mellett a fiatalok is igyekeztek úgy táncolni, hogy ne szólhassák meg őket. A lányok szép tartásukkal és táncukkal inkább a legényeknek teccelőgtek. A legkisebbeknek a lakodalomba való illeszkedése is csodálatos, amikor táncukat tanulják, s amikor már megy, igyekeznek minél szebben járni, hogy hasonlítson a felnőttek táncához. Tápén sem a lakodalomnak, sem a báláknak nem volt táncrendje. Legtöbb esetben a zenekar irányította az egész esti mulatozást. Amit húztak, arra táncolt a vendégség. Egy nóta több dalt jelentett, amely eltarthatott egy kerek óráig is. Alaptáncuk a csárdás volt. Az ütemtől függően járták a lassút, a gyorsai vagy frissest. Ezeket a táncokat a gyerekek is hamar megtanulták, némelyek nem sokkal azután, hogy megtanultak járni. A lányok otthon, cimboráskodás közben egymást tanítva gyakorolták a táncot, a fiúk nem sokat vergődtek vele. Meggyérési lányok a vasárnap délutáni lányok báljában egymással táncoltak. A legények oda nem mentek el. Este viszont már ők voltak a táncba hívók. A placcon petrezselymet áruló lányokat nevükön szólítva, kacsintva, vagy intéssel hívták be a bálterembe. Ezt követte a gardimamás időszak, amikor a lányok már szülői kíséretben érkeztek a bálba, s előttük állva várták, hogy valaki táncba vigye őket. Ezidőre már csak nagyon ritkán szólt csárdásmuzsika, előtérbe kerültek a nyugatias táncok, amelyhez már nem illett a kacsintgatós, kiabálásos táncba kérés, hanem „szabad?"-kéréssel kértek engedélyt először a kísérőtől, majd a lánytól, hogy egy nótát eltáncolhassanak. Végezetül a diszkóról ejtünk néhány szót. A tápaiak minden alkalmat megragadtak, hogy kedvüket dalban, táncban vagy zenében kifejezzék. Legősibb táncukat nem ismerjük. Csupán az emlékezettel elérhető legrégibb idők táncairól mondhatunk biztosat. A csárdás mellett a darudöbögős látszik a legrégibb táncnak, amely a lassús csárdásnak egy kifinomodott, elaprózott változata. Martin György több tanulmányában is hasonlóan ír róla. Nevének elterjedését, meggyökeresedését a Gyöngyösbokréta mozgalom idejére teszi. Alapjában több táj táncában is megtalálható, mint dobogós. A régi tápai 221 Ï