Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

A paszulyszemnek a múlt században a hideglelés orvoslásában volt mágikus jelentősége.

47 A lencse termesztésével valamikor a szegedi nép is foglalkozott. A török defterekből kitűnik, hogy a Város egyebek között lencsével is adózott. Ismeretlen okokból már emberemlékezet óta nem termelik, bár most is kedvelt étel a lencseleves, lencsefőzelék, másként sűrűlencse, lencsecsuszpájz is. Piacon, terményboltban szokták beszerezni, ha ráéheznek. Az a tréfás hiedelem, hogy a lencseevés szépíti az embert. Előfordul néhány szólásban is. Akinek jól esik az étel: vérré vált benne, mint barátba a lencse^ A hasonlóság még nem azonosság : nem mind lecse, ami lapos.*® Nem hiszem, hogy a szóbanforgó dolog hasonló volna, de legyen úgy, amint mondod : hiszöm uram, hogy lencse, те lapos. A borsó kedvelt eledel ződborsó, de téli szárazborsó, sárgaborsó gyanánt is. Fő belőle borsóleves és borsófőzelék, másként borsócsuszpájz. Legáltalánosabb fajtája a csiccsiriborsó. Ezzel nyilván azonos a XVI. században följegyzett cicerborsó. Nemesített aprószemű fajta a cukorborsó, kései nagyszemű a velőborsó. A szárazborsót valamikor csépelték, azaz cséppel, vasvillával verték ki a hüvelyéből. Csaplár Benedek följegyzése szerint a ripacsos, azaz himlőhelyes ember arcán az ördögök csépeltek borsót. A borsószalma fűtőként kemencébe kerül. Az olyan beszéd, amelynek nincs meg a kívánt hatása : falrahányt borsó. Nem tudjuk már, hogy a szárazfőzeléknek milyen fajtája, készítésmódja, esetleg összefoglaló neve volt a cukmisz (Zugemüse), amelyet a szegedi ispotály lakóival etettek. 1764. Attam Konhára Czuk Miszert, Tönköly Kása pasulla, borsó, Lencse, Árpa kása, Tej, Tejföl, olaj 11 f 32 d.

50 A zöldfőzelékek evése adataink, illetőleg az öregek visszaemlékezései szerint csak az utolsó évszázadban vált mind általánosabbá. Idős parasztférfiak azonban máig sem becsülik sokra. Azt mondják, hogy ögye mög a nyúl, mög az úr. A fogyasztás nyilvánvalóan összefügg a városi polgárság szükségleteinek kielégítésével. Ha már egyszer az urak számára a piacra termeltek, maguk is megpróbálkoztak a főzésével. Jellemző, hogy a szárazfőzelékeknél megszokott bőséges zsírozást, vastag rántást ugyancsak megadják nekik. Ez a mi mostani szemléletünk szerint a vitaminosság rovására megy. Először nézzünk néhány olyan konyhakerti növényt, amelyet levesízesítőül már régebben is ismertek, de később és napjainkban polgári hatásra főzelék is készül belőlük. A répa, sárgarépa nyersen is fogyasztható. Bélgiliszta kihajtatására is etetik a gyerekkel. Mint mondják, szépen lehet tőle fütyülni. A magját férfinak kell vetnie, hogy szép egyenes legyen a termése. A répamag egyébként barkás eperfa levelével összfőzve, epekő ellen foganatos népi orvosság. A répának több fajtája ismeretes. Itt csak azokat soroljuk föl, amelyeknek az emberi táplálkozásban is szerepük van. A XVIII. századi forrásokban fordul elő az egyéb47 Kovács 389; (A betegségeket egyébként III. kötetünkben tárgyaljuk. BS.) 48 Példabeszédek I, 204. 49 Példabeszédek II, 105. 80 CsajkásB. 171. 138