Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

polyvát a szél elragadta, a szem pedig lepotyogott. Egy másik ember egyidejűleg fölözött. Kezében a fölöző, fölözösöprü, vagyis 3—4 m hosszú rúdra szerelt széles ciroksöprű vagy zászlószerű hálóféle, amelynek segítségével ügyesen lesodorta a leszóródó szemről a szemetet. Sok helyen olyan ökörfarkkóró szolgált fölözőül, amellyel előzőleg a Szent Iván tüzét megcsapkodták. Van nyoma a fölözőr'ésta, törekresta, törekölő resta használatának is. Ezzel szászolták, azaz rostálták föl minél több gabonaszem megmentése érdekében a törek, ritkábban pozdorja néven emlegetett, apróra zúzódott polyvát. A szórást és fölözést többször is meg kellett ismételni. Ez volt a tisztázás. Előkerült a szeleló'rosta is, különösen ha a gabona zsúzsokos, azaz gabonaférges volt. Varga János hallomása szerint

66 a rostát az úrnapi búcsú idején kellett vásárolni. A tiszta búzát most összelapátolták garmadába, tápaiasan garmadba. Tapasztalt öregek már körüllépéssel is meg tudták állapítani, hogy hány véka, köböl gabona termett. Eső ellen szalmával födték be, de ponyvával is. Olykor állványra rakták. A nyomtatás valamikor hagyományosan Szent Jakab napján (júl. 25) kezdődött. Az alsótanyaiak társaságban, lovaikkal összefogva, valamikor elszegődtek be a városi gazdákhoz, továbbá Deszkre, Kiszomborba, Törökkanizsára uraságokhoz nyomtatni, hogy kalácsnak való tisztabúzához jussanak. Az üjkígyósiak szűk esztendőkben erdélyi uradalmakba jártak nyomtatni. Olyanok is megfogadták őket, akiknek földjük volt, de igájuk nem. Gazdag, jólkereső városi fuvarosok földjeiket bérbeadták, hasonlóképpen a cséplést is másokkal végeztették, mert így jobban jártak. Szegénysorsú szegedi fuvarosok viszont eljártak a környékre nyomtatni, hogy a kenyérnek valót megkeressék. Egyezség szerint vagy a maguk kenyerén dolgoztak, vagy a nyomtató gazda látta el őket. A ló eleségéről azonban mindig nekik kellett gondoskodniuk. Emlékeznek arra is, hogy a nyomtatás olykor kocsival történt. * A cséplőgép, röviden gép a. múlt század utolsó harmadától kezdve válik mind általánosabbá. 1872-ben már 9 cséplőgép dolgozik a szegedi határban.

67 Jellemző azonban, hogy vele párhuzamosan a nyomtatás is megéri a századfordulót.

68 A cséplőgép régebbi, állati erővel vontatott fajtájának lóváhúzatós, huzatos gép volt a neve. Öregek visszaemlékezése szerint ekkor honosodott meg a szegedi tanyavilágban a bivaly. A legnagyobb bivalyvásárok Kisteleken voltak. Erdélyből közvetítette őket eleinte egy Dávid nevű kupec, majd bivalybikát is hozattak és tenyészteni kezdték. Elterjedésük föltétlenül a cséplőgép vontatásával függ össze. Ma már csak itt-ott látható belőlük. Az újabb olajhajtotta gépnek magánjáró a neve, mert nem szorul vontatásra. A cséplőgép két részből áll. Népünk megnevezése szerint egyik a bika: szénnel fűthető, kazános rész, újabban a traktor, amely a hajtóerőt szolgáltatta. A másik maga a cséplőszerkezet, egyik legfontosabb alkatrésze után általánosítva elnevezett dob, cséplő. A kettőt a gépszíjjköti össze. A dob megkülönböztetett részei: a polyvarázó resta, vagy röviden polyvarázó: ahonnan a polyva kiszóródik, a szalmarázó: ahonnan a szalma kihull, a páternoszter: kanálsor, felvonó, amely a kirostált szemet a dob faránál levő szoltirhengerbe önti, a szoltirhengör: a gabonaszem osztályozására szolgáló szerkezet, az asztal: a dob felső része, az etető munkás állása. Aszerint, hogy mit csépelnek : búza-, árpa-, zabrësta kerül a gépbe. A szoltirrësta magát a sze66 Varga J., Magyar házassági szokások eleinknél. VU. 1872, 603. 68 A század elején már 46 volt a szegedi határban. Gazdáikat lakóhelyükkel együtt felsorolja Szüts 329. 558