A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Juhász Antal: Átokháza. Egy tanyasor települése és közösségi élete

Egy ló kevés volt a gabona elnyomtatásához, két lóval lassan haladt a munka, ezért célszerű volt, hogy kisebb gazdák nyomtatásra összefogjanak. A szomszéd a kölcsönmunkát visszakapta, amint ő fogott gabonája nyomtatásához. Ha hirtelen nyári zápor jött, — amely sárba verte a kalászból kitaposott szemet —, a megszorult emberen minden szomszéd segített, ki lóval, ki a maga munkájával. Mindenki arra törekedett, hogy a megkezdett nyomtatást mielőbb befejezze, s a szomszédok segítettek, ne vesszen kárba a termése. „Beágyaztunk egyszörre húsz körösztöt. Mire mögvirratt, már be vót ágyazva. Délre enyomtattuk. Ha nem gyütt zivatar, akkó beágyaztunk újra. Vót úgy, hogy negyven körösztöt is enyomtattunk egy nap." (N. G.-né) Átokházán az első cséplőgépet Krisztin (Némöt) András vásárolta az 1900-as években. Kezdetben úgy csépeltek, hogy 7—8 család „összeállt egy bandába" és sorra elcsépelték mindegyikük gabonáját. Amikor végeztek, újabb családok — rendesen tanyaszomszédok — fogtak össze, annyian, ahány családból a gépnél dolgozó 22 munkás kikerült. Munkásrészt nem fizettek, csupán géprészt a tulajdonosnak. Néhány évig így csépeltek a tanyasoron, amíg kialakult a gépi cséplés ismert munkaszervezete. Ügy mondják, az első világháború előtt a gépnél már szerződött, állandó munkások dolgoztak, de a háború alatt — férfi munkaerő híján — fölelevenítették a korábbi, társas cséplést: összemóváztak, összemöntek móvába. A móvában végzett cséplés azóta sem tért vissza, de a gabona betakarítása, a hordás a termelőszövetkezeti mozgalom teljes kibontakozásáig a leggyakoribb társasmunka-alkalom maradt. Hordani akkor is összetársultak, ha a gazda saját igaerejével (2 lóval) is el tudta volna végezni a munkát. A jóbarátok, szomszédok megbeszélték, kinél melyik napon hordanak, s egyszerre 2—3 igáskocsival hordták a kereszteket. Annyi kölcsönmunkát vettek igénybe, hogy egy nap alatt végezzenek. Ha hordás közben eső jött, hívás nélkül is segítettek egymáson a tanyaszomszédok. Ilyenkor a munka nem kölcsönben, tehát meghatározott visszasegítés fejében történt, hanem szívességből, de mindenki tudta: ha hasonló helyzetbe kerül, neki is segítenek. Aratáskor csaknem általános a részes munka, de előfordult a móva is. Nagygazdák, gazdák részes aratókat fogadtak, kisparasztok maguk vágták le pár hold gabonájukat, s e két réteg közötti földes gazdák társultak olykor az aratásra. ,,Vót 5—6 hold aratnivaló. Összefogtunk evégeztük egymás aratását. Éjfél előtt bemöntünk, éjfél után egy órakó indútunk kötelet csináni. Másfél holdat levágtunk egy nap" (B. J.) A hordás mellett legelterjedtebb társasmunka a paprikaültetés. Legalább 5—6, de inkább 7—8 munkabíró férfi és nő — palántarakók, rakodók, palántahányók, locsolók — közös munkálkodását igényli, akik egymás keze alá dolgoznak. Mivel ennyi munkaerő egy háznál ritka, ezért általában külső munkaerőt alkalmaznak. Rendszerint rokonok, jószomszédok társultak s társulnak ma is. Megbeszélik: ,,Elsőbb elültessük a tiétöket, aztán a miénket", — s miután egy helyen elrakták a palántákat a következő napokon folytatják a másik, harmadik család földjén. Ahol dolgoznak, az a család tartozik ételt adni a munkásoknak. Az asszony ilyenkor húsos ételt készít, pl. csirkét vág, evés után bort isznak. Paprikaültetésnél hasznosítják az iskolavégzett fiatalok munkaerejét is — palántát rakodnak, locsolnak —, csak a nehezen mozgó, beteges öregek maradnak otthon. Szüretre csak azok hívtak segítséget, akiknek több hold szőlejük volt. A kölcsönmunkát viszonozták, de illett a segítségnek egy-egy garaboly szőlőt adni. Az utóbbi évtizedekben, ha a közeli rokonok közül nem került elég munkás kéz, szüretelni inkább napszámosokat fogadtak. Társasmunkára adott alkalmat az a szokás, hogy a kukoricát hajasán szedték. Ahol több kukorica termett — 5—6 kocsira való —, ott fosztani elhívták a szomszé94