Bertalan Ágnes: Asszonyok, lányok Biharugrán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 42-43. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1963)

jén, amikor már nem bírja a lélek az örökös gyötrelmet a távollevő után, amikor rájuk szakadt nemcsak a ház s család, de a határ gondja is, s az örökös rettegés és visszavárásban megnyugtató egyetlen reménytkeltő szó is. De a lányoknak nagy izgalom és jó beszédtéma, ha suttyomban elmennek valamelyik hozzáértő, de igazában huncut asszonyhoz. Nagy divat volt és ma is az, a rostavetés. A rostát gatyamadzaggal kötötték át, s az asszony bal, neveletlen ujjával fogva lógatta a rostát. A rostába belelöktek egy kulcsot. Kérdéseket adott fel az asszony, amire a lány kíváncsi volt, s ha felugrott a rostában a kulcs, akkor beteljesedett, ha nem, akkor bizony nem. így járnak el a zsoltárral is. Ezt csak madzaggal kötik át közönségesen, s egy kulcsot fűznek a madzagra. Egy kis fehér cédulára ráírják a legény nevének kezdőbetűit, ugyancsak a bal, neveletlen ujjával lógatja a zsoltárt az asszony. S ilyenképpen beszél hozzá: „Drága könyvem, édes könyvem, mondd meg nékem, gondol-i rám az én kedvesem?" Ha megmozdul, ahányszor megmozdul, annyi hét múlva jön el. Vagy akkor gondol rá nagyon, igazán. Ha azt akarja tudni, hogy elveszi-é, ha megmozdul, elveszi, ha nem mozdul, nem veszi. Az egyik ilyen jósasszony bevallása szerint, vüágos, hogy ő mozgatta meg azt a gatyamadzagot, hogy ugorjon benne a kulcs, vagy mozduljon a zsoltár, „milyen öröm volt az". Legalább jó reménységgel jött-ment egy darabig". Márhogy a leány. A lakodalovi Természetesen nem mindig az a legény veszi el a lányt, aki hozzá járt. De azért nagy tömegében igen. A legény jár a lányhoz, a megszabott időben, s a lány, mikor elviszik katonának a fiút, megvárja, míg hazajön. S akkor jegyet váltanak. A jegyváltás régen nem gyűrűvel történt. A leány hat szép fejrevaló kendőt — amit hozzáértő asszony szépen sarokra hajtogatott, dobozba rakott, s mirtusz virággal feldíszített — ad neki az eljegyzés estéjén, mikor kikísérte az immár vőlegényt. Ezek a kendők nála vannak az esküvő napjának estéjéig, amikor is kontyoláskor adta át az asszonyának. A kendő nagy szerepet játszott a lányok —fiúk életében. A leány, amelyik fiú járt hozzá, minden szombaton adott neki egy csipkés (kerek) vagy hímzett zsebkendőt, amit a fiú csak dísznek használt a kabátja felső zsebében. Ezt a kendőt másik szombaton visszaadta, tisztát kapott helyette. Ez a zsebkendőadás már azt jelentette, hogy N hozzá tartozik a lány. Ma gyűrűt váltanak, s rá három vasárnap hirdeti ki a pap a templomban őket, s a negyedik vasárnap pedig már hívogat a fővőfély. A vőlegénynek két násznagya van, a nagynásznagy és a kisnásznagy. A menyasszonynak csak egy. Fekete ruhában, kezében a násznagyi bot, tele szalaggal és mirtuszcsokorral a meghívandó családhoz sorba elmegy. Verssel hívja a lakodalomba őket. Régen kizárólag szerdán esküdtek, ma szombaton is, a szerdai nap azért volt