A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 34. (Békéscsaba, 2011)
Brauer-Benke József: A tárogató története
Brauer-Benke József due”.14 Ecsedi Ildikó a Thobus elnevezést a dobossal, a Syquid elnevezést pedig a sikít elnevezéssel azonosítja, és felveti annak lehetőségét, hogy fúvós hangszeren, sípon játszó zenészt jelent.15 Zolnay László rámutat, hogy a Sikit név Chikuid alakban 1211-ben a fűzfői harangozok egyikének a neveként is előfordul. De megtalálható Vazil helységben Chiquiteu, és Colon helységben Syqueteu alakban is. Zolnay László szerint a harangozok egyéb tevékenységi köre lehetett az esküvők, keresztelések, halotti torok, temetői táncok kísérete is.16 Zolnay László felveti a lehetőségét, hogy a sirató vagy gyászének emlékét őrzi az 1255-ből való Ipolyság környéki Vonutó-Vonyító személynév is. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára a vonít szavunkat a von igéből származtatja, amely az „ít” mozzanatos igeképzővel kiegészülve jött létre. Eredeti jelentésében a hangadásra utaló vonít a megfelelő hangjelenség időbeli hosszúságára, a hangadás elhúzott, elnyújtott voltára utal.17 Ebből kifolyólag nem zárható ki, hogy az elnevezés valamely hosszan fúvott nyelvsípra utalhat, amelyek jellemző játéktechnikája a körlégzéses hosszan tartó megszólaltatás. Az 1533-as Murmellius-féle latin-magyar szójegyzékben szereplő Tíbia-Te- tem syp elnevezést Éri Péter a tíbia-szárcsont, szár-tetem értelmezéssel hozza összefüggésbe, és a síp anyagára vonatkoztatja.18 Azonban könnyen lehet, hogy az elnevezés nem a hangszer anyagára, hanem a funkciójára utal, mert a 17-18. században a temetési szertartások esetén is alkalmazták a töröksípot. Szabolcsi Bence 17. századi főúri zenét vizsgáló könyvéből ismerjük Thököly Imre naplójának 1693. március 23-i adatát, mely szerint Thököly Imre Borbély Istvánt dob-, trombita- és töröksípszónál kísérte a sírjához.19 Apor Péter írja, hogy a temetési menetben többnyire a töröksíposok és a trombitások után mentek az urak hintói, őket követte a község, és „egy verset az deákok énekeltenek, más verset az trombitások és töröksíposok futtának, de azoknak a temetésre olyan keserves nótájok volt, hogy még az férfiakot is sírásra indították, az asszonyokat penig éppen zokogásra. És mind az deákok énekeltenek, mind ezek fútták éppen az temetőhelyig”.20 Néprajzi analógiaként megemlíthető, hogy Macedóniában még a 20. század végén is a töröksíppal rokon zurna és a lapon elnevezésű hengerdob zenei kíséretével folytak temetési szertartások. A duplanyelves nyelvsíp és dob hangszerpáros a 19. század közepén még Magyarországon is megtalálható a Dunántúlon. Réső Ensel Sándor leírásában a „Húsvéti határjárás Zalaegerszegen” című fejezetben olvasható, hogy „előáll a vá14 ERDÉLYI 1904. 388-416. 15 ECSEDY 1960. 88. 16 ZOLNAY 1977. 277. 17 TESZ III. 1976. 1174. 18 ÉRI 2001. 257. 19 SZABOLCSI 1959. 234. 20 APOR 1982. 665. 284
