Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

tát, hogy Veres a legutóbbi időben teljesen háttérbe szorította az antiszemitizmust, és a zsidók helyett az intelligencia, az úri osztály ellen fordult, és ez még jobban meghódította számára az alantasabb osztályok rokonszenvét. Az intelligencia Orosházán egyébként valóságos szerencsének tartja,. . ., hogy Verest megválasztották, mert bukás esetén a népszenvedély féktelenségeinek kitöréseitől tarthattak." Négy évvel vagyunk az 1891. május /-jén vérbefojtott munkástüntetés, az ún. zászlóforradalom előtt, és másfél évtizeddel „az alsó néposztály érdekeit a túlzásig szívén és tollán hordó" Táncsics orosházi képviselősége után, aki bár „szürke hályog ereszkedett" a börtönben szemére, „vakon is azt látta, amit ép szemmel, s én azóta gyakran gondolkodom felőle, hogy ez a vak ember nem látott-e tisztábban, mint én" — olvassuk írónk második breviáriumából. Az Orosházi Újságban megjelent riport szerzője különben igazat mondott, mintahogy Apponyi is. Jókait valóban oly közkedveltté tette írói tevékenysége, hogy „népszerűségét nem (volt) képes politikai tevékenysége által megrontani". Mint írót — akár Békésen és Gyulán — rajongásig tisztelték és szerették itt is. Legfeljebb merevebben elkülönítették az írót és a politikust, költészetében nem ismervén fel olyan szoros összefüggést, annyi találkozási pontot élet és irodalom között, mint Eötvös nagy regényeiben. Drámáit — elsősorban színpadra átírt nagy regényeit — Orosházán is zsúfolt nézőtér előtt játszották. Persze, nemcsak itt, hanem a megye bármelyik településén. A bajba jutott igazgatóknak valóságos menedékül szolgáltak, jóllehet nagyon megsínylették az átírásokat. Többnyire a „legfényesebb részleteket", a legmarkánsabb jeleneteket ollózták ki a dramatizálok, minthogy a lehetséges színpadi eszközökkel nem tudták megjeleníteni írójuk dús képzeletének „élő álomképeit": A fekete gyémántok „pompás fantazmagóriáit a Föld mammuthkorszakáról és az éjszaksarki boldog világról",^ arany ember Szent Borbála hajójának regényes útját és a balatoni rianást, A kőszívű ember fiainak (színpadi változata Keresd а szíved! — volt) felejthetetlen pannóját az orosz tél szörnyűségeiről, Leonin és Ödön barátságerősítő dnyeperi meneküléséről, továbbá Richárd seregeinek rendkívüli élményekben és jelenetekben gazdag, lélekemelőén szép hazatéréséről és a lenyűgöző hatású isaszegi csatáról stb. Igazat kell adnunk kitűnő átdolgozójának: Hevesi Sándornak, aki saját sikereinek a titkát abban látta, hogy „majdnem betű szerint ragaszkodott Jókai szövegéhez, és csakis a kompozícióban engedte meg magának azt az elkerülhetetlen szabadságot, amelyet éppen a dráma és a színpad szigorú törvényei írnak elő a legjobb regénnyel szemben is." Műveinek lelkes színpadi fogadtatását mindenekelőtt stílusuk „ellenállhatatlan varázsa" magyarázza. Már a Hevesit megelőzően átírt A fekete gyémántok 1886. szept. 14-i orosházi előadásáról (a Ditrói Mór vezette Thalia Színész Szövetkezet mutatta be) így nyilatkozott a helyi tudósító: „A kritika a darabot elítélte. Igaza lehet. Mi, orosháziak, azonban túltesszük magunkat a kritikán, mit bánjuk mi, hogy nem felel meg a recipének, hogy nincs cselekmény, nincs egymásután, nekünk mégis szép. Magyarok vagyunk, szeretjük a nagy mondásokat. Nem hibáztatjuk mi Berendet, hogy sokat deklamál, meghallgatjuk, mert szép, amit mond, mert gyújt — olyan tűz ég lelkében, mint a mienkben. Nem kérdezzük, miért dühöng az a Szaffrán, mikor senki se bántja, együtt kesergünk