Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

hattak alapul. Mindez természetesen nem zarja ki annak a lehetőséget, hogy Bonyhay döntését ne befolyásolhatta volna a vármegye vezetésében időközben bekövetkezett kedvező fordulat; nevezetesen a Nóvák Antal és Wenckheim Béla irányította haladó párt nagy választási sikere és diadalmas térhódítása, s méginkább a centralista elvek nagy teoretikusának: Eötvös Józsefnek a bekapcsolódása a megye közéleti küzdelmeibe. Bonyhay haladó gondolkodására vall, hogy 2 éves lőcsei nyelvgyakorlata ellenére, már 1830-ban szakított a jegyzőkönyvek (községi kiadási napló, céhkönyv stb.) német nyelvű vezetésével, és az elsők között mutatott példát a megyében a magyar nyelv hivatalossá tételének ésszerű módjára és gyakorlati lehetőségeire. Tette szoros összhangban állt a berényi gimnázium országosan is elismert magyar nyelvgyakorló és tanító buzgalmával, melyet a Tudományos Gyűjtemény 1826-os évfolyama szerint a helység reformata ecclésiájának „érdemes Lelki tanítója": Berey István emelt magas szintre, igazolván a magyar nyelv alkalmasságát a különféle tantárgyak: elsősorban a történelem, a statisztika és a földrajz tanítására. Nem tudjuk, milyen feladatokkal bízta meg 1848 előtt a tekintetes vármegye; de úgy tűnik nem helyezte át még lakóhelyét Gyulára, hanem Berényben kapott valamiféle megyei munkakört. Tény, hogy a református egyház egyik 1845-ös tavaszi jegyzőkönyve a következő titulusokkal illette: „hites ügyvéd, a község hites jegyzője, egyházi jegyző". Vagyis csak ez után mentették fel a helység ügyeinek a vezetése alól. Talán a megyén átvezető vasút létesítésének a munkálatain kellett dolgoznia? Göndöcs Benedek szűkszavúan csak annyit közölt erről, hogy miután 1845-ben „újra visszatért a megyei szolgálatba, az 1846-ik évi tisztújításon több hivatalra is kijelöltetett,..., s megválasztása is ... bizonyos volt, ő azonban az ellenjelöltek iránti tekintetből a kijelöléstől visszalépett, mire a főispánja — nemes jellemét bizonyító ilyetén magatartásának elismeréséül —, mi úgy véljük, nem kis mértékben a Wenckheim családnak tett csaknem két évtizedes jó szolgálata jutalmául is, másnap megyei táblabíróvá nevezte ki. Ez a beosztás nem kötelezte arra, hogy elhagyja Berényt. Tiszteletbeli állás volt — nem járt fizetéssel. Dr. Bonyhai (Eiler) Mihály gondosan összeállított, adatokban gazdag művében, a Mezőberény monográfiájában (megjelent 1933—34-ben) úgy hidalta át a szabadságharcig terjedő rövid időszakot, hogy kizárólag egyházi és egyéb társadalmi megbízását sorolta fel. Elmondta róla, hogy 1846-ban a Békés-bánáti egyházmegyének előbb a gyomai, később meg a gyulai kerületében töltött be iskolafelügyelői funkciót, majd a következő évben, mint Mezőberény ügyésze a gyulai követválasztó gyűlésen vett részt. Ezen — mint tudvalevő — a megyei rendek régi kedves barátját, Tomcsányi Józse/másodalispánt és Tormássy János megyei főjegyzőt, az 1832—36-os országgyűlési ifjúság Társalkodási Egyesületének egyik legképzettebb tagját: Lovassy és Kossuth eszme- és börtöntársát választották követté „szűnni nem akaró éljenzések között". Szólt arról, hogy 1848. március 22-én a berényiek képviseletében ő is jelen volt azon a Gyulán tartott ominózus népközgyűlésen, amely végül a tragikus események egész lavináját indította el a községben. Június 4-én a berényi egyházközség presbitériuma delegálta abba az 5 tagú küldöttségbe, amely az Eötvös József miniszter által 68