Nagy Gyula: A múzeum szolgálatában (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 10. Békéscsaba, 1986)

Nagy Gyula könyvei, tanulmányai állandóan munkaasztalomon vannak, de nemcsak az enyémen, hanem mindazokén, akik népünk rögökkel teli életével azonosítják magukat. A Vásárhelyi-puszta, Orosháza, Békés megye büszke lehet tanítóból lett tudósára, akinek munkásságát még nagyobb területeken, a magyarság lelki földjén is számon kell tartanunk. Balassa Iván Nagy Gyula néprajzkutató lett 1947-ben a magyar néprajztudomány nagy lehetőséget kapott az 1848-as hagyományok országos feltárásával. E munka során felmértük a múzeumok e korból származó néprajzi anyagát is, különösen azokra voltunk figyelemmel, melyeken az 1848—1849. évszámot is fel lehetett fedezni. Én elsősorban a dél-alföldi múzeumokat jártam, és itt értesültem — már nem emlékszem pontosan, hogy Szentesen vagy Hódmezővásárhelyen — az orosházi múzeumról, melyet egy megszállott ember a romokból kapart össze és egyre jobban gyarapított, sőt már megfelelő épületet is szerzett az egyre növekvő gyűjteménynek. Ez az ember NAGY GYULA volt. Valamikor, 1947 folyamán, sorra vettem Orosházát is, és amit hallottam, igaznak bizonyult. Nemcsak 1848-cal kapcsolatban találtam értékes tárgyakat, hanem megismerhettem egy olyan embert, aki nem ismerte a lehetetlent, és bizonyos előzményekre támaszkodva létrehozott egy múzeumot. Hamar összebarátkoztunk és előadta terveit, melyekben éppen az volt a szép, hogy messze meghaladta a lehetőségeket és egyetlen ember erejét. De ez neki eszébe se jutott. Mindjárt megkértem arra, hogy az orosházi Juhász Balázs Múzeumról, mely az alapító polgári iskolai tanár nevét viselte még akkoriban, írjon egy beszámolót az Ethnographiába, melynek abban az időben EÉL EDIT mellett olyan segédszerkesztő-féléje voltam. Mire a cikk 1949-ben megjelent, akkor már szerkesztőként adhattam helyet rövid írásának (Ethnographia, 1949. 371—372.) Tudomásom szerint ez az első cikk, mely szakfolyóiratban Tőle megjelent. A múzeum gyűjtőterülete először csak Orosházára és annak határára terjedt ki, de az 1950-es évek legelején már a szomszédos falvakat és a tanyavilágot is sorra járta. így különösen Kardoskúton, a volt Vásárhelyi-pusztán fordult meg gyakran, de rövidesen bekebelezte az egész orosházi járást. Ha csak egy kis időt tudott szakítani a tanítás közben, akkor mindjárt biciklire (sohase mondta kerékpárnak) kapott, és ment ki a kardoskúti tanyára, ahol elsősorban KÉRDŐ ERNŐ és családja tartozott jó emberei közé. Hosszú beszélgetéseink során arra ösztönöztem, hogy a paraszti földművelés kérdéseiben próbáljon elmerülni, mert magamnak is, kora ifjúságomtól kezdve, ez volt a kedves téma. Ekkor kezdte el az aratás és nyomtatás tanulmányozását, leírását, majd dolgozatának megszerkesztését. Ezzel 148