Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Amit nem értünk - Bálint Sándor: Hidelemvilág

pántlikát kötnek. Egy Hódi nevű gazda lovát járatva elment Olaszékhoz. A ló után szaladt a csikaja is. Vörös éppen átjött, kezét a csikóra tette. Nem is nézte nagyon, a csikó harmadnapra mégis elpusztult. Fejes Mártonról mondta a fia, hogy apjának olyan szeme volt, hogy a jószágot meg tudta vele verni. Aztán ha a bal kezével csak meglegyintette, a legegészségesebb állat is belepusztult. Vági János Cinkuson lakott, neki is ártó szeme volt. Egyszer az apjához ment, ahol hét-nyolc süldő is volt. Nagyon el talált bennük gyönyörködni. Alig hogy elment, a disznók megbetegedtek. Tudták, hogy János verte meg őket szemmel. Visszahívták. A disznók elé guggolt, tenyerével a hasukat simogatta, magában pedig kilenctől visszafelé olvasott, közben a szeme állandóan könnyezett. A süldők meggyógyultak. Vági János asszonyhúgának is ártó szeme volt, szép fekete szeme. Amit csak meglátott, mindjárt megverte szemmel. Az apja szemére is hányta: „A szömöd Istenit!" Nem is engedték a jószághoz. Az apjánál egyszer mégis elgyönyörködött a szép hízókban, bele is betegedtek. Hívatták. Magában visszafelé olvasott rá, ami olyan nehezére esett, hogy hullottak a könnyei. Utána a disznók rendesen ettek. Olasz Ernő még kicsike volt, amikor Kiss Lajosné átjött a szomszédjukból. Fölkapta és gyönyörködött benne, megcsudálta. Az anyja mondta is neki: „mög ne verje szömmel!" „Dehogy verőm mög!" — mondta Kissné. Fölhúzta a szoknyáját és az ingét odatartotta. A gyerek anyja az ingalját megvizezte, majd arcáról lemosta a szemverést. A gyerek most már pihenni tudott, megnyugodott. A hatablaki Olasz Mihály feleségével jó időben a házelőben, vagyis az eresz alatt aludt. Volt egy kis jószágterelő hajtókutyájuk. Többször arra ébredtek, hogy a kutya a lábukon fekszik. Összemelegedett velük. Ez nem helyénvaló, mert ettől az emberen is kitörhetett a veszettség, ha a kutyában már benne bujkált. A kutya egyszer aztán eltűnt. Tudjuk, hogy el szokott bújni, ha baját érzi. Nem is látták többé. A baj azonban rajtuk is mutatkozott. Mihály édesanyja veszőtt Tóth Samutól hozott orvosságot. Ettől olyan erős volt a vizeletük, hogy a bőrüket is mind kimarta, de meggyógyultak. Olasz Ernő az öccsével éppen szántott, amikor az úton egy „félloboncos" kutya tűnt föl. Nem sok jót néztek ki belőle. A lovat féltették tőle és iparkodtak befelé a tanyába. Ernő odaszólt a maguk kutyájának. Ez kiszaladt és nekiesett, de a veszett kutya megharapta, majd elmenekült. Egy messzebb lakó gazda szúrta le. A megsérült kutyát Olasz Ernő édesanyja kilenc hajnalon pirított és a kemence füstjárójához dörzsölt tenyérnyi kenyérdarabbal etette. Ettől meg is gyógyult. Kiss Imrének két kutyája is megveszett. Az egyik a közeli Jankó-tanya kutyáit marta meg, majd visszatért. A kutyát agyon kellett volna lőni, de az állandóan Kissnét kerülgette. Közben egy süldőt mart meg. Végül mégis sikerült vele végezni. Azután vasvillával szinte rostává liggatták. Most a gazda félrehúzta és szalmát terített rá. Meggyújtotta. Mindenkinek a füst járásába kellett állania, akit a kutya megkapott, de azoknak is, akik vele bántak. Odahajtották a füstre a disznókat is. így aztán kitisztultak. A pocokelküldés néven emlegetett patkánybűvölés mondakörére, tudományára megnevezett személyekhez kapcsolva, szintén emlékeznek. Olasz Ernő nagyapja, Olasz Mihály a Nyomásszélen lakott, közel a Csomorkányi úthoz. A tanyában nyüzsgött a pocok. Nem tudtak velük mit csinálni. Valaki kommendálta: „Füldeákon" van egy ember, aki el tudja küldeni. Kocsin el is mentek érte. A javas kiadta, hogy senkinek se szabad a házból kimozdulnia, az ablakokon azonban kinézhetnek. Elzárták a kutyákat is. A tanyabeliek közül azonban hol az egyik, hol a másik lesett ki. A földeáki ember a disznóvályúba kukoricát szórt és a tanyában összejárt mindent. Nyomában az összehívott pockok kölykeiket is vitték a szájukban. A vályúhoz hívta és etette őket. Utána megmutatta az utat, hogy merre menje447