Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Együtt élünk - Templombajárás a Pusztán

Rostás Mátyásról még nótát is szerkesztettek: Száz forint volt a lajbim zsebibe, Azt kérdi a rózsám, hová lett belőle. Nem vettem rajta hat ökröt rózsám, Elhúzta a cigány érte a nótám! Mindig került „poharas barát". „Ha borod van, barátod is van!" Rostás Mátyásnak a jó hangú Tar Jani bácsi is barátja volt. Dombi Kiss Lajos a „segge-vége" volt a Rostás Mátyásnak, mikor belemelegedtek, egész héten mulattak. A kocsmában felöltözve szundikáltak, s azután mulattak tovább. Ameddig mulattak, nem kerültek ágyba, noha a kocsmában vendégszoba is volt. Fogadásból is ittak. Fejes Márton, Kiss Pál Antal, Deák Pál, Molnár János és Ambrus János betértek a székkutasi kocsmába Laufer Károlyhoz. (A parasztok Lófasz Károlynak, az öreg Lófasznak hívták.) Zsidó ember volt. Fogadtak egy hordó sörbe-borba, hogy Ambrus János egy évig nem borotválkozik. Be is tartotta. Még most is szakállas Ambruzsnak mondják, noha már régen leborotváltatta. Előfordult, hogy becsukott ajtó mögött mulattak. Újabb vendégeket nem eresztettek be. „Az italos embör sokszor gyújt az ördögnek mécsest." „Az ördögnek a kezében adja ilyenkor az embör magát!" — mondta Fejes Márton. A pusztai asszonyok végső soron beletörődtek a mulatozásba, „a takaró mindent kibékítött!" Az asszonyok nem mentek az emberek után a kocsmába, abból mindig nagy baj származott. A kocsmások azt az embert ki is közösítették maguk közül. „Majd hazagyün, tuggya a járást!" — törődtek bele az asszonyok. Ha szemetes (részeg) volt az ember, akkor az asszony lefektette s azután sokszor elsimult minden. Volt úgy ist hogy egy kicsit kapcáskodott az asszony. Idős Fejes Márton Szentesen elmulatta egy pár ökör árát. Otthon az asszony elkezdte mondani az ő igazát, de az öreg az asztalra ütött: „Most már ölég!" Nem is volt ott tovább egy szó sem. Minden ment tovább a maga útján. Néha még az asszonyoknak jó arcot is kellett hozzá vágni. Szűcs Ernőékhez egyszer éjfél után ment haza a férj, Fejes Mártonnal együtt. Az asszonynak fel kellett kelni, vacsorát készíteni. Fehér Sándor feleségének ilyenkor még dalolni is kellett, különben elverte. Általában a vásárhelyi asszony jobban megértette a kocsmás férjét, mint az orosházi. Látta annak idején, hogy az anyja milyen türelmes volt az apjával szemben. Különben is a vásárhelyi emberek jobban szerettek mulatni, mint az orosháziak. Ritkán került olyan asszony is, aki versenyt ivott a férfiakkal. Kakasszéken Vincéné minden szombaton vacsorára megy a férjével s mindketten berúgnak. Az asszony nagyon szépen tud mulatni. Félkörben állítja a zenészeket, s közéjük bújik és szólótáncot jár. Nagy nézőközönsége van. Az alacsony s kissé kövérkés asszonynak a táska mindig a karján van. Ritkán az asszonyok is csúnyán berúgtak. Csúnyább a berúgott nő, mint a berúgott férfi. Templombajárás a Pusztán A pusztai templomok közül a sóstóparti r. k. templom volt a legrégebbi. Az emlékezet szerint az 1900-as években épült. Nem tudnak arról, hogy a templom építése előtt valahol is összegyűltek volna istentiszteletre. A sóstópartiak nagy része nagy katolikus. Az Udvardiak, az Ambrusok, az Oroveczek, a Fejesek, a Pál Flóriánok, a Pap Lukácsok nagyon vallásosak voltak. A templomépítés előtt gyalog mentek Kutasra vagy Orosházára a templomba. A telket Ambrus János ajándékozta a vásárhelyi kat. egyháznak. Az épületet a környék katolikus hívei adták össze. A sóstóparti katolikus családok jómódú, erős családok voltak. A templomban oltár, gyóntató, harmónium és padok voltak. Belül fehérre meszelték. A falon körös-körül szentképek függtek, Pap Lukács Jánosné szerint „szép, nagyon szép 410