Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Együtt élünk - Templombajárás a Pusztán

volt!" A templom fedele alatt volt a takarító szoba-konyha-kamrás lakása is. Mellette harangláb és kút állott. A templom mögött 10—15 sírós kis temető húzódott. Minden hónap utolsó vasárnapján délelőtt volt a szentmise. Vásárhelyről jött ki a pap. Az esperes is szeretett kijárni. Ha hét derekán beszóltak, akkor más vasárnap is kijöttek. A környékbeliek sokszor a többi vasárnapokon „csupa gyalog" bementek Orosházára a templomba. Amikor javult az idő, szépen felöltöztek és gyalog beballagtak. Ha utolérték a templomba igyekvőket, csapatosan mentek. Hazafele pedig megvárták egymást. A takarító előkészítette azt, ami a miséhez kellett. A mise 9 órakor kezdődött s reggel minden órában harangoztak a mise kezdetéig. A hívek egyenesen a templomba mentek és beültek a padokba. Baloldalt a hosszabb padokban a nők, s a jobboldalt a rövidebb padokban a férfiak ültek. A férfiak mindig kevesebben voltak. Amikor az olvasónak vége lett, énekeltek. Mindig volt egy jó hangú idős énekesasszony, aki mondta az olvasót s azután énekeltek. Pap Lukács Jánosnénak az Ambrus-ángya volt az énekesasszony. Nagyon számoltak a misére, mert akkor a környékbeliek találkoztak egymással. A templomba járók beosztották maguk között, hogy ki hozza ki a papot, Kutasra mentek a vonat elé. Általában nem húzódoztak tőle, pedig az azzal járt, hogy náluk ebédelt a pap. „Na gyertök el arra tik is (mondták a rokonoknak), papebéd lössz nálunk!" Az asszonyok már egy-két nappal előtte készülődtek rá. Legtöbbször tyúklevest főztek csigával. A második fogás birka- vagy sertés- vagy csirkepaprikás volt. A sült, rántott hús sem maradhatott el. Rétest, krémest vagy piskótát sütöttek. Reggel a hatossal már jött a pap, akit a tanyára vittek. Csak a család reggelizett, a pap mise előtt nem evett. A tanyáról kocsin mentek 9 órára a templomba. A lovakat subával letakarták és várták a mise végét. A mise 12 óráig tartott. A templomudvaron — ha jó idő volt — egy félóráig beszélgettek. A pap rózsafűzért, szentképeket vitt a misére. A rózsafűzért árulta, a Mária-képeket osztogatta. Azután haza mentek. Még a távolabb lakók is gyalog mentek haza. Akkor ült kocsira a pap, amikor a hívek széledeztek. A tanyában az asztal mellé ültették a papot és a család körülülte. Az ebéd előtt pálinka járta, ebédközben és utána kinek mi kellett : bort, sört ittak. Sok volt az ennivaló és kényelmesen ebédeltek, mert a vonat csak délután 4 órakor ment. A sült hús és a sütemény az asztalon maradt s ettek-ittak. Legtöbbször jó volt a hangulat, sokszor még a pap is viccelődött. Ha a házigazda jó borivó volt — mint pl. Bakos István —, ott a pap is felöntött a garatra, s dalolva mentek a vonathoz. Àz 1920-as években történt, hogy özv. Rostás Andrásnénál volt a papebéd, a hatoshoz vitték ki a papot. A Rostás család nagyon dalos volt s egész úton daloltak. Együtt énekelt velük a pap is. A kocsin a farba került a pap az egyik nagylánnyal. A hangulat olyan emelkedett volt, hogy a tisztelendő atya azon vette észre magát, hogy ölelgeti a jól megtermett nagylányt. Emlegették is sokáig : „A pap is jól fölöntött, mert az úton ugyancsak ölelgette az Örzsikét!" A pusztai ember így vélekedett papjáról: „A pap is elvégzi az ő dolgát, de azontúl ő is éppen olyan embör, mint a másik!" Aki szerette a papebédet, de nem volt fogata, a főzést elvállalta, de más hozta ki a papot, így történt Tóth Jánoséknál is. Itt is annak rendje-módja szerint készült a papebéd. Fél lábon állt az asszonynépség: „Mingyá itt a fogat!" Az asszonyok még fűtöttek s a kocsi már megérkezett. Az asszonyok egy része a csigát főzte be, a másik a kemence tetejéről az ott kelő kuglófot szedte le és vitte a kemencébe. A tisztelendő úr is segédkezett, de a kezéből kiesett a kuglóf a nagy igyekezet során. Még sokáig fennmaradt a környéken: „A süteményt kisüsd, de ne kuglófot süssél, mert azt elejti a tisztelendő úr, azután mögszégyeli magát!". Amint a papot elvitték, a rokonok is hazamentek, a család a jószágot etette. Bármenynyire is vallásosak voltak a sóstópartiak, általában csak 6—8 család hordta a papot. Egyesek sajnálták az ebédet és az azzal járó fáradalmakat. A jómódú Héjjá András sohasem vitte a papot: vallásos volt, de igen fösvény. A sóstóparti r. k. templomban 1922-ig volt mise. A gyülekezet elnéptelenedett. Az öre411