Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Együtt élünk - Élet az olvasókörökben - III. Élet a körökben - 3. Műkedvelő előadások

pillantotta meg kocsiját az istálló tetején. A létrát sem találta meg. Mire a szomszédból létrát kerített és leszedte a kocsit, s nagy késve a piacra érkezett, a komlósi nagytemplomban delet harangoztak. így aztán a malacok nem keltek el azon a piacon. A pusztai fiatalság nemcsak az olvasókörökben bálozott, hanem sok tanyában tamburabált, citerabált csapott. Olasz Ernő szerint jobban a legények kedvelték. 3—4 legény öszszebeszélt, hogy citerabált tartanak ott, ahol szeretik a bandázást. így rörtént ez Olaszéknál is az első világháború előtt. Az ő kistanyájukat kinézték a legények, mert a nagyszoba nem volt teli „motyóval". A gazdaasszonytól kérték az engedélyt. Vasárnap este jöttek össze, amikor otthon megitatták a lovakat, mert az a legények dolga volt. Néha nyolcantízen is összeverődtek. Mindjárt lett 3—4 lány is. A legények egy része a közeli lányos tanyákba ment lányért. Hoztak is. Elkérték az anyjától, de az is átjött. A lányok mindig kevesebben voltak, mint a legények. Olaszéknak nagyon jó hangú citerájuk volt. A legények közül az egyik jobban tudott citerálni, mint a másik, s „egyből kilett a banda" (csak egy citeras kellett). Aki jól tudta verni a tamburát, nagy zsivajt tudott vele csapni. A bőgőhúr cimbalomhúr volt és nagyon jól hangzott a váltóhúrokkal. Libatollal verték. Az asszonyok a szobában beszélgettek. Jóval a bál előtt a szoba földjét kétsorjába locsolták, azután elhasznált pársütő kisszitával homokot szitáltak rá. Mire táncoltak, megszáradt. Eleinte örült a gazdaasszony: Legalább elsimítják a szoba földjét. Semmivel sem kínálta meg őket. Ital sem volt, így verekedés sem fordult elő. Olasz Ernőéknél nem sokszor volt tamburabál, mert Olasz Ernő anyja nem szerette : port vágtak, kerek-perec megmondta a legényeknek : „Ide gyühettek, de bált nem tarthattok!" A fiatalok elhúzódtak a szomszédos tanyasorba Kiss Imréékhez és Kiss Lajosékhoz. Mindkét helyen legénysorba nőttek az iskoláthagyott fiúk. Nem bánták, hogy a fiatalok port vertek, mert a végén üzletet csináltak belőle: egy hordó sört vittek és pénzért mérték, ők pedig ingyen itták. Eleinte csak táncoltak. A tamburás a sarokba tette a kisasztalt és ülve verte. Csak csárdást táncoltak. Tudtak más táncot is tamburázni, de más táncra szűk volt a hely. De később a tamburából kártyabál lett, mert a legények egy része nem táncolt, hanem pénzre kártyázott. A kártyázók körülkapták az asztalt s ment a játék. Azokat a pénz izgatta, nem a tánc. Itt sem kínálták meg a vendégeket, a sört pedig pénzért adták. Nem adtak annyit, hogy berúgjanak, de sokszor előfordult a veszekedés. Tetlegességre azonban nem került sor. így aztán lassanként elmaradt a bál. A Puszta gyöpös részein sokkal több helyen volt citerabál, mint jó földű részeken. Az előbbiek jobban ráértek. A jó földön még törték a kukoricát, a sziken pedig már báloztak. A szikes részen mindig kevesebb volt a dolog, ott csak a jószággal kellett bajlódni. A sziken pihentebbek, a jó földön törtebbek voltak a legények. Különösen az idősebbeken látszott meg, hogy milyen földön éltek. A pásztorok nem nyűtték el magukat. Ennek ellenére a sziki, lányok jobban szerették a jó földű legényeket. Olasz Imre, Fari András is Pecercésről hozott lányt. A sziki legények fekete földű lányt nemigen kaptak. A pásztorokat lenézték s a lányok nem szívesen mentek feleségül hozzájuk. A fekete földű lány szóba sem állt sziki legénnyel, viszont a jó földű gazdalegény szívesen megkapta a szép sziki lány kezét. 3. Műkedvelő előadások Az olvasókörökben a legtöbb bált műkedvelő előadással kötötték össze, mert az „csábította a népet" s hozta a hasznot. Különösen a télen tartott összejöveteleket kapcsolták össze műkedvelő előadással vagy amint általában mondták: műkedvelővel. Télen jobban ráértek a szereplők tanulni. A legtöbb olvasókörben rendeztek műkedvelő előadásokat. Az emlékezet szerint a 398