Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

V. A TOPOGRAFIKUS ÉS LEÍRÓ ÁSVÁNYTAN FÖLDTANI KERETBEN (az 1940/50-es évek fordulójától az 1980-as évek közepéig)

Klivényiné Rózsa Éva mangántartalmú sávos kalcitokat ismertetett Gyöngyösorosziról (1961). A Föld- és Őslénytani Tanszéken dolgozó (1977-2000 közt a tanszéket vezető) Molnár Béla az 1970-es évektől számos közleményben foglalkozott a magyarországi tavak recens karbonátos képződményeivel. V.5.3.4. Budapest, Műegyetem Az Ásvány- és Földtani Tanszék munkatársai alkalomszerűen, és inkább csak az 1950— 60-as években publikáltak néhány leíró ásványtani adatokat is tartalmazó közleményt. Vendl Aladár rövid ismertetést közölt egy Léva környéki fluorit-elöfordulásról (1954) és a Somoskőújfalu melletti bazalt apatitjáról (1960). (<=•) Papp Ferenc a Keszthely környéki szulfidos ércek összetételét (1948, Pojják Tiborral), a Mórágyi-dombság kőzeteit (1952) és a Balatonfüred melletti ún. hajógyári kőfejtőben talált rézindikációt (1955, Mándy Tamással) tárgyaló munkáiban közölt leíró, illetve topografikus ásványtani adatokat. (<=0 Az 1949-től a tanszéken dologozó, elsősorban a röntgendiffrakciós és a termikus vizsgálatok területén működő Bidló Gábor Gedeon Tihamér által gyűjtött bauxitmintákból Gántról aluminitet, Iszkaszentgyörgyről és Nyirádról alunitot mutatott ki (1955); kaolinitet írt le egyes dunántúli képződményekből, a villányi-hegységi agyagos üledékekből, pliocén-pleisztocén agyagokból (1980, 1983, 1985); gibbsitet ismertetett a budapesti Bátori-barlangból (1986). V.5.3.5. Veszprém, Vegyipari Egyetem Nemecz Ernő elsősorban az agyagásványok kutatásával foglalkozik, a szerkezeti és osztályozási kérdésektől a genetikai problémákig terjedő széles spektrumban. A korszerű anyagvizsgálati módszereket bevető tanulmányai közül sok tartalmaz a leíró és topografikus ásványtan részére is fontos adatokat. Ilyenek az 1950-es évekből: röntgendiffrakciós, DTA- és TEM-vizsgálatokkal halloysitot írt le Gyöngyösorosziból (1953), először végzett átfogó röntgendiffrakciós vizsgálatot a hazai bauxitok (és néhány külföldi minta) vasásványain (1953-54), röntgendiffrakciós és DTA-vizsgálatokat is alkalmazva határozta meg a perkupái szerpentinásványokat, ugyanekkor kimutatta a kőzet millerittartalmát (1956); az 1960-as években Varjú Gyula társszerzőségével főként tokaji-hegységi agyagásványosodott és zeolitosodott kőzeteket vizsgált, és kimutatta a klinoptilolit és mordenit tömeges előfordulását: Na-bentonit, klinoptilolit és káliföldpát képződése a Szerencsi-öbölben (1962-63); allevardit [= rectorit] a mádi Király-hegyről (1963, a harmadik társszerző Barna József), a pilisi tűzállóagyag-telepek képződése a ritka scarbroit kimutatásával (1967), expandáló agyagásványok Mád környékéről (1968), montmorillonit-cristobalit ásványtársulások ugyanonnan (1969). E cikkekben már diffraktométert és különböző kezeléseket is alkalmazott az agyagásványok tanulmányozása során. 1973-ban jelent meg Agyagásványok (angolul Clay minerals, 1981) című alapvető monográfiája, mely számos hazai ásványtani adatot is tartalmaz. Ismertette a hazai kaolinit-előfordulásokat is (1980). Pázmánd környékén kimutatta a pirofillit-lTc [ma pirofillit-lA] nagy mennyiségű jelenlétét egy zunyit-, diaszpor-, topáz- stb. -tartalmú paragenezisben (1984). L. még az V.5.2. fejezetet!