Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

V. A TOPOGRAFIKUS ÉS LEÍRÓ ÁSVÁNYTAN FÖLDTANI KERETBEN (az 1940/50-es évek fordulójától az 1980-as évek közepéig)

Nagy Károly az úrkúti karbonátos mangánérc (1955) és a pilisszentiváni tűzállóagyag-telepek ásványtani összetételét ismertette (1956), valamint a montmorillonit kristálykémiai formuláját határozta meg néhány hazai bentonitban (1954). V.5.3.6. MÁFI A MÁFI földtani térképezést, illetve nyersanyagkutatást végző munkatársai az intézet Évi Jelentéseiben közzétett publikációikban - különösen az 1950-es években - többnyire csak elvétve és említés szintjén közöltek ásványtani adatokat. Részletesebb leírásokat ekkoriban néhány kutatónak (pl. Jantsky Béla, Pantó Gábor) a MÁFI egyéb kiadványaiban, illetve a Földtani Közlönyben megjelent tanulmányai tartalmaztak. A kampányszerű nyersanyagkutatások időszakának elmúltával és a műszerezettség fejlődésével az 1960-as évektől a kutatások elmélyültebbek lehettek, és ez az ásványtani adatok minőségében is megmutatkozott. Itt emlékezünk meg Mauritz Béla tevékenységének utolsó szakaszáról. Mauritz ugyanis az egyetemről való nyugdíjazása után még 1959-ig a MÁFI-ban dolgozott. Ott írta le részletesen a perkupái gipszbánya telepítése során talált glauberitet (1953, Csajághy Gáborral). Ezenkívül több kisebb cikkben (1955, 1958) közölt mikroszkópi adatokkal kiegészített rövid leírást elsősorban kedvenc kutatási területe, a Balatonfelvidék bazaltjainak üregeiben talált fenn-nőtt ásványokról. A Budapest természeti képét bemutató könyvben a főváros környékének kőzeteit és ásványait ismertette (1958). (<=•) A térképező és nyersanyagkutató geológusok közül Lengyel Endre egyes ércesedések és ércindikációk vizsgálatával járult hozzá ásványaink ismeretéhez: Telkibánya (1948); kőszegi-hegységi mangánércnyomok, (1953); Szarvaskő környéki ultrabázitok titán-, vanadium- és vasércindikációi (1957); börzsönyi vasércek, (1957). (<P) Pantó Gábor (1967-től a KLTE-n) ércföldtani térképezései és bányaföldtani felvételei egyes vas- (Mád, 1948; Upponyi-hegység, 1954; Rudabánya, 1956), illetve színesérclelőhelyek (Nagybörzsöny, 1949, 1964, utóbbi Mikó Lajossal) jobb ásványtani megismerését is eredményezték. A rudabányai vasércvonulat földtani felépítése (1956), illetve A rudabányai vasércvonulat földtani leírása című munkáiban (utóbbi a Rudabánya ércbányászata c. monográfiában, 1957) az egyes érctípusok teljes paragenetikai képét megrajzolta. A vékonycsiszolatos és ércmikroszkópos szöveti leírásokat - főleg az ércalkotók meghatározása céljából végzett - DTA- és röntgendiffrakciós vizsgálatok valamint vegyelemzések eredményeivel egészítette ki. A nagybörzsönyi ércesedés leírásában (1949) először adott ércmikroszkópos vizsgálatokra támaszkodó modern leírást a lelőhely ásványairól. Az 1956-ban leállított kutatások átfogó értékelésében, mely csak 1964-ben jelent meg, ugyan kijelentette, hogy „nem kívánta az ásványtani jellemzést továbbfinomítani", mégis ezt tette számos érccsiszolat ércmikroszkópos elemzésével és az érckísérő agyagásványok DTA-felvételeken alapuló bemutatásával. Érdeklődése az 1950-es évek végén a vulkanológia és a magmás kőzettan felé fordult. Egyik utolsó tanulmányában (1972, Pantó Györggyel) azonban a nagybörzsönyi szfaleritek vastartalmának elektronmikroszondás vizsgálatával visszatért egy régi kedves ásványtani témájához. (<=•) Jantsky Béla a velencei-hegységi érckutatások eredményeinek ismertetése során közölt számos ásványtani adalékot (1952, 1957). Böjtösné Varrók Kornélia a Felsőcsatár környéki ércnyomokat (1955), a Velenceihegység palaköpenyének volfrámtartalmú ércesedését (1966-67), valamint a Mályinka környéki szulfidos ércnyomokat (1974) írta le.