Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

GÖMÖR HÍRES MUZSIKUSA: CZINKA PANNA

megtanította. A nótát Czinka Panna előadása nyomán Vaczek Károly jászói premontrei kanonok lekottázta. Ebből egy Ruzsitska nevü muzsikus komponálta a Rákóczi-indulót. Fáy Istvánnak ez a teóriája hosszú időn át tartotta magát. A Rákóczi-nóta kérdésével behatóan foglalkozó Major Ervin (1928) Barna Mihály szerzőségét, Czinka Panna közvetítő szerepét a legendák közé sorolta. Az újabb kutatás szerint a Rákóczi-nóta szerzőjeként Czinka Panna számára kitalált nagyapa soha nem létezett, mint ahogy kitaláció a drága Amati hegedű is. Hasonlóképpen téves állítás az, hogy Rákóczinak Rodostóban cigány zenészei voltak. Sárosi Bálint szerint „soha a közelében sem voltak". Nem érdektelen azonban megemlíteni a kiskunfélegyházi levéltár Haubner-hagyatékában fennmaradt kéziratot, amelyben arra a kérdésre, hogy ki volt a kuruc dalok szerzője a következőket olvassuk: „Némelyek Barna Mihályt állítják a Rákóczi-nóták szerzőjének, mások pedig - s ebben több valószínűség is van - az öreg Czinkát és két fiát, kik Rákóczit Rodostóba is elkísérték. Az öreg Czinka ott meghalt; két fia azonban - kik közül az egyik a híres Czinka Panna atyja volt - a fejedelem 1735. április hó 8-án történt halála után hazájába visszatért s akkor kezdtek ama régi nóták nálunk elterjedni s majdnem bizonyosnak vehető, hogy e dalok zenéje Rodostóban keletkezett. Atyjától és nagybátyjától tanulta azokat el Czinka Panna, kitől később Bihari János vette át a vezérszerepet." A vita - lehetséges - felújul majd, ha egyszer okleveles, vagy egyéb hiteles forrásból származó adatok kerülnek elő. Egyelőre több a legenda, mint a valóság Czinka Panna körül. A vele foglalkozó írásművek kezdettől fogva romantikus ihletésűek, az írói-költői képzelet misztikus személlyé varázsolta alakját. Czinka Panna több irodalmi műbe bekerült. Jókai Mór a Szeretve mind a vérpadig című regényében (1882) Ocskay László kedveseként jelenik meg. Jókai szerint Czinka Panna „remeke volt az asszonyi csúfságnak." Az idealizált szépséges cigánylány helyett egy kemény, szinte durva kinézetű személyt ábrázol: „Az arcáról nem lehetett megtudni, hogy a harminc esztendőt gázolja-e már, vagy a negyvenet, az olyan ráncos, ripacsos volt és fekete. A szája széles volt, s az egyik szeme oldalt kancsalított. A termete sovány volt, a karjain ráncot vetett a bőr. A haj sűrű volt, és annálfogva gubancos: jaj volt annak a fésűnek, aki abba rendet csinálni beletévedt, mert beletörtek a fogai; annálfogva csak ünnepnapra tartogatták az ilyen hivalkodást. Hanem az öltözete annál választékosabb volt. Az új ruhát nem szívelhette magán: addig nem is tűrhette azt a testén, amíg rongyos nem volt. Az a rongy olyan a gúnyán, mint az ablak a házon: hogy szabadon járhassa a lég. Aztán a piros szoknyát kifoldozni világoskék folttal valami fejedelmi luxus! Az üveggyöngynek azonban nagy barátnéja volt, amiből az a drágább, ami nagyobb (karátszámra megy). Abból volt a nyakában hét sor, a szivárvány hét színeivel. Volt neki piros csizmája is; de azt többnyire a hátára akasztva viselte, s amikor tehette, mezítláb járt; nem ártott az ő talpának sem a tarló, sem az élesre fagyott sár. " Külsőleg ilyennek láttatja, de a muzsikáját magasztalja. A „csúf kis szörnyeteg cigánylány" hegedűjének húrjaiból sovány kezével csodaszép dalokat varázsolt elő, amelyeket ő maga szerzett, nem akárki, „lángész volt", aki az áruló Ocskay val együtt szomorú véget ért. Czinka Panna életét romantikus történetbe ágyazva írta meg Varga Zsigmond tizenöt részre osztott versezetében. A harmatgyenge költészeti beccsel bíró kötetecske Hajdúböszörményben látott napvilágot