Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPDALOK ÉS NÉPBALLADÁK

Több katonadal-gyüjtemény jelent már meg. Ezek közül nem egyet a háborús évek hoztak felszínre. Folklorisztikai szempontból gyakran érdektelen - gyűjtési hely, név stb. megjelölés nélküli - kiadványok is megjelentek. Folklorisztikai, voltaképpen tudományos szempontból megbízható pontos gyűjtésekre lenne szükség, hogy az egész magyar nyelvterületre összeállítható katonadal-kataszter elkészülhessen. S ha általában a néphagyomány gyűjtésének sürgős szükségét látjuk, akkor a katonadal gyűjtésének mindenképpen, hiszen az első világháborús dalok ismerői már nem élnek, de a katonadalok egy részét ismerik és dalolják a fiatalabb generáció tagjai is. Sőt az asszonyok - különösen a jelentős nótafaindividuumok - repertoárjában a katonadalok is megtalálhatók. Azonban ezek a katonadalok többnyire az általánosabbak, a közismertebbek. Ezek azok, amelyeket az ország bármely pontján hallhatunk. Az egykori katonaközösségekben, laktanyákban, a harcok területén énekelt változatokat azonban csak az éveken át katonáskodóktól gyüjthetnénk, erre azonban az első világháború nótáit illetően már nincs lehetőség. Pedig a háborús dalok struktúráját csak egy nagyobb kiterjedtségü variánsbázis nyomán állapíthatnánk meg. A katonadalok gyűjtése során Gömörben gyakran tapasztaltam, hogy voltak olyan parasztemberek, akik az átlagosnál jóval több katonanótát ismertek, sőt dalrepertoárjukra a katonadalok a jellemzőek. Ilyen nótafa volt a mikolcsányi Benkó János, akit 1913-ban besoroztak katonának, s azután hat éven át megszakítás nélkül a háború végéig katonáskodott. Az ilyen individuumok természetszerűleg folklorisztikai szempontból nemcsak a katonadalok ismerete révén nyújtanak sok tanulságot. A hosszú időn át katonáskodók az ország különböző vidékeiről verbuválódott legényektől, katonatársaiktól nagyszámú olyan - különböző témakörű - dalt is elsajátítottak, amelyeket korábban nem ismertek. Jól tanúsítják ezt maguk a dalosok is, akik egy-egy dal kapcsán megemlítik, hogy a katonáskodás évei alatt tanulták, de kitűnő bizonyítékok a kéziratos katonanaplók, a katonáskodás esztendei során írt dal- és versgyűjtemények. A nagyszámú kéziratos katonaénekes könyv áttanulmányozása nyomán tanulságos eredményt kapunk a dalok elterjedési lehetőségének egy-egy állomására, és arra is, hogy egy bizonyos időszakban milyen dalok voltak a kedveltek, a divatosak. így tudunk például arról, hogy a műdalok terjedésének egyik nagy alkalma a katonáskodás ideje volt. Ezzel kapcsolatban Kodály Zoltán azt hangsúlyozza, hogy a műzene dallamai a városi hatás egyik fő csatornáján, a katonaéleten keresztül kerülnek be a faluba. Éppen ezért joggal hívja fel a figyelmet Ortutay Gyula arra, hogy a kutatónak mindent le kell jegyezni, amit az énekes tud, a régi stílusú énekeket csakúgy, mint a kaszárnyában tanult katonanótákat, az operett-dallamot stb. Az ilyen gyűjtemények mutatják meg a népköltészet alakulását, társadalmi funkcióit és fejlődésének irányait. A katonadalok csoportjába soroltam egy voltaképpen „történeti éneket", a Garibaldi-nótát (Ezernyolcszáznegyvenkettedikbe...). Indokolta ezt a dal rendkívüli népszerűsége, az, hogy nemcsak a múlt századi, század végi dalrepertoárban volt kedvelt, hanem kontinuitása napjainkig fennmaradt. Ma már nyilvánvalóan más funkcióval él, mint Garibaldi és Kossuth harcainak periódusában. A hagyomány szerint a Garibaldi-nótát a sorozások, a bevonulások alkalmával mindig énekelték. Garibaldi legendás csatáiról egy-egy mondai történet fel-felbukkan a néphagyományban, olykor anakronisztikus kapcsolatban Rákóczival, de tényszerűen Kossuthtal, akinek ércszobrát Gömörben a rozsnyói múzeum szomorúfűzfáinak ágai borítják. Gömöri kutatásaim során rendkívül nagyszámú dalt és balladát gyűjtöttem pásztoremberektől. A néprajztudomány kutatói tudják, hogy a pásztorok a nép egyik leghagyománytartóbb rétegét alkotják. Ősi hiedelmek, gyógyító módok, archaikus dallamok őrzői ők, akiknek a kultúrájában a változás sokkal lassúbb folyamatú, mint a földműveléssel, a mezőgazdasági munkával foglalkozó - egyébként azonos társadalmi szinten élő - zsellérek, napszámosok, különösen pedig a némi földtulajdonnal rendelkező parasztok anyagi és folklorisztikai hagyományának a változása, átalakulása. Napjainkban már a pásztorkodással foglalkozók száma gyérül. A pásztoroktól gyűjtött anyagom zömét a már idősebb, többnyire nyugdíjas korban levő juhászoktól, kondásoktól és csordásoktól vettem magnetofonszalagra. A pásztordalok hátteréhez szükséges röviden utalnunk arra, hogy Gömörben elsősorban a juhászat nagy múltra tekinthet vissza. Az okleveles adatok tanúsága szerint már a 16. században jelentős juhtenyésztés folyt az egész megye területén. A legtöbb juhász a murányi, a csetneki és a krasznahorkai uradalomban élt. Nagy juhtenyésztés folyt a Sajó-völgyben és a Száraz-völgyben,, de más völgyek területén Pásztordalok, betyárdalok