Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPDALOK ÉS NÉPBALLADÁK

is szerte a megyében. A 16. század folyamán ugyanis a műveletlen maradt földek legelőkké alakultak. A régi juhászat kialakulása és elterjedése Gömörben felveti a vlach pásztorokkal való kapcsolat kérdését. Nemcsak a pásztorság múltjával, hanem a folklorisztikai tradícióval összefüggésben is tanulságos az idegen elemek vizsgálata, egyáltalán az, hogy a pásztorok szellemi kultúrájának általunk ismert alaprétegében kimutatható-e valamilyen kontinuitás a megelőző századok idegen, vlachnak nevezett pásztorkultúrájával. A juhászat mellett nagy múltja van a gömöri sertéstenyésztésnek is. Ezt azért említjük, mert sok helyen a sertéseket a makkos erdőkben legeltették, ahonnan hónapok múltán hajtották haza, s így az ezen nyájakat őrző kondások sajátos helyet foglalnak el a pásztorok körében. A makkra hajtásról olvassuk egy múlt század eleji munkában: „A számos sertés jól hízik a bőven termesztett kukoritzától, és a Tsellénybe, a faátkai, Rima Szombathi, Osgyáni és több más nagy erdőkben termem szokott makktól (amellyekben egyszersmind sok gubatsot is szednek száraz esztendőkben)" (Magda Pál: Magyar országnak... geographiai leírása. Pest, 1819. 370.). Elterjedt gyakorlat volt az. A Gömörrel foglalkozó munkák többször említik: „Jobb években, melyek nem oly ritkák, ezen erdőkben több ezer sertés hizlaltatik; oly években is, midőn a makktermés kevésbé sikerül, azon erdőkben nagy mennyiségű sertés táplálkozik az őszi hónapokon át, sőt egy ideig télen is, ha nem kemény. Makktermő években nagyszámú birka is tartatik, gyakran több hónapon át, a makkon részint az erdőben, részint az istállókban, mi kivált takarmányszűk években nagy előny." (Hunfalvy Pál: Gömör és Kishont... leírása. Pest, 1867. 251-252.) Mindezekhez a recens hagyományból is számos példát említhetünk. Nem szükséges azonban a további részletek ismertetése. Voltaképpen azért idéztük a példákat, hogy pásztordalaink világához kerüljünk közelebb. Úgy gondolom, hogy a pásztorkodás múltjáról néhány villanásnyi adalék némi távlatot ad a dalokat őrző pásztorközösségek hagyományának a hátteréhez. A pásztordalok mellé méltán sorakoznak a betyárdalok. Két ok miatt is. A betyárdalok ismerői elsősorban a pásztorok, az ő hagyományukban őrződtek meg a legelevenebben, következésképpen leginkább a pásztori közösségekben énekelték a betyárdalokat. A másik ok: sok történet szól arról, hogy a pásztorok kapcsolatban álltak a betyárokkal, sőt több pásztor betyárrá vált. A betyárdalok legtöbb variánsa nemcsak Gömörben, hanem az egész palócfóldön, sőt az egész magyar nyelvterületen ismeretes. A betyárdaloknak kevésbé van helyi vonatkozásuk. Sokkal több szálon kapcsolódnak a gömöri területekhez a betyárballadák, amelyekben nemcsak a palócok híres betyáralakját, Vidróczkit, hanem számos kisebb betyárt, olykor név nélkül betyár-eseteket énekelnek meg. A betyárballadákat műfaji okok miatt külön csoportosítottuk - így tették ezt a korábbi gyűjtemények is -, bár szeretném hangsúlyozni, hogy az egy területről való általános kép kialakításához a dalokat és a balladákat egymás mellé kellene sorolni. Egyébként voltaképpen szétválasztjuk azt, ami a valóságban egymás mellett él, egymáshoz szorosan kapcsolódik, és a dalolási alkalmakon funkcionálisan is azonos jelentőséggel együtt szerepel. A pásztorok sok betyártörténetet tudnak. Gyakran saját élményeik nyomán elevenítik fel az eseményeket. Az idős pásztorok elmondása szerint a betyárokkal való találkozás elkerülhetetlen volt. A betyárok a pandúrok, a csendőrök - voltaképpen a törvény - elől az erdőkbe húzódtak, élelemért a pásztorokhoz fordultak, azok szállásain bújtak meg. Az ilyen kapcsolatból többnyire a pásztor is hasznot húzott. Tudnak olyan példákat, amelyek szerint egy-egy juhász falkája a betyárok „besegítésével" megszaporodott, s az értékesített juhok árán nem egy pásztor meggazdagodott. A különböző betyártörténetek a pásztori hagyományban generációról generációra megőrződtek. Tanulságos megfigyelésem, hogy amikor a betyárnótákat dalolják, el-elmondanak egy-egy betyártörténetet is. Gyakran egy nóta kapcsán az eseményt lokalizálják, természetesen nem tudva arról, hogy mind a dal, mind a történet másutt is ismeretes a hagyományban más személyhez és helyhez kapcsolva. Különösen vonatkozik ez a betyárballadákra és az azokhoz fűződő történetekre. Megjegyzem még, hogy néhány betyárdal-változatot a balladák közé is sorolhattunk volna. A népköltészeti gyűjteményekben ez a témacsoport nyújtja a legtöbb bizonytalanságot. Véleményem szerint a betyárokra vonatkozó költészeti anyagot - a lírait és az epikust egyaránt föltétlenül egy csoportba kellene sorolni. A pásztordalok és a betyárdalok éneklésének jelentős alkalmai a pásztorok közös mulatságai voltak. Nagy eseménynek számított a Demeter-napi (október 26.) juhászbál. A ragályiak emlékezete szerint Demeter-napkor a juhászok valamelyik társuk házánál összejöttek. Mindegyik juhász vitt magával egy vágott birkát és italt. Az idős pásztorok ezt az összejövetelt a lakodalomnál is nagyobb eseményként említik. Olykor három napig is eltartott a mulatság. Előfordult, hogy a parasztembereket is meghívták a mulatságba. A Demeter-nap régi jeles napja a juhászoknak. Bartholomaeides László a gömöri pásztorkodással kapcsolatban említi a múlt század elején: „A juhászok nyájaikkal egészen októberig maradnak a szállásokon, és azután a számukra nevezetes Demeter-nap körül... térnek haza." A „nevezetes" jelző