Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
NÉPI TÁPLÁLKOZÁS HÁROM GÖMÖRI VÖLGYBEN
na betakarítására is. A nagybirtokok igényelték a szezonmunkásokat, hiszen a szorgos munkák idején - aratás, cséplés, takarás - megnőtt a munkaerő-szükséglet. Ha ezeknek a munkavégzéseknek eljött az ideje, akkor nem lehetett késlekedni vele, el kellett a maga idejében végezni. Évek során ezzel a munkavállalással kialakult egy rendszeren alapuló életmód, meghatározható mozzanataihoz kapcsolódó szokáskör, mely alig változott a második világháború végéig. 8 A mi témakörünkhöz szorosan kapcsolódik az idényjellegű munkásoknak az a természetbeli juttatása, mely egy évre szűkösen biztosította a kenyérnek való gabonát. A képesek minden 12. mázsa búzát, minden 11. rozsot, vagyis gabonát s minden 10. mázsa árpát vagy zabot kapták meg aratórésznek. Mialatt dolgoztak, a parasztgazdák gondoskodtak a mindennapi kosztolásukról. Az uraságoknál viszont kimérték nyersanyagban a szükséges élelmet. Az elmondások alapján egy aratópárra egy hétre 2 kg gyúrni való liszt, 6 kg kenyérnek való liszt, 3 liter szemesbab, 5 kg szalonna, 5 kg juhsajt, 3 kg juhhús és kb. 5 korona fűszerre való járt. A pásztorok, a csikós juhász, csordás, gulyás, kondás, libapásztor, mind kenyérnek valót kapott első számú fizetségül. 79 80 Az urasági cselédek kommenciójában fő tételként szerepelt a gabona. Például egy urasági béres 14 köböl kenyérnek valót kapott, amelynek fele búza, másik fele gabona volt. A papnak, kántornak, harangozónak, bábának és a falu őrének, a bakternek szintén szemes gabonában számolták el járandóságát. A harangozónak például minden személy után 2 liter gabona, a bakternak minden lakóház után 20 liter gabona járt évente. A bábának minden szülő asszony egy véka gabonát adott. Aki nem tudott gabonában fizetni, az megegyezett pénz fizetésében, vagyis átszámították pénzbe a kenyérnek való gabonát. Őrletés és malmok A kenyérsütésre szánt gabonafélét régen a csűrben kévékbe kötve tartották. Télen csépelték ki kézi cséppel. Az elcsépelt gabonafélét a szérö falához hányták garmadába, úgy gazosán, pelyvásan. Abból aztán szükség szerint a szérőlapáttdX kitisztították a szemetet. Ha szél fújt, akkor még átszelelték, és vihették a malomba. Később, a századfordulón már szóró rostán engedték át az elcsépelt magot. A rostálást annyiszor ismételték meg, amíg tisztává lett a termény. A szóró rosta fontos eszköze volt a parasztgazdásoknak az első világháborúig, amikor is megjelent a cséplőgép. A szemes terményt a padláson nagy élésládákban, vagy a kamrában szuszokban tartották. A Szuha-völgyben hombárban, hordóban, zsákban tárolták. Minden esetben száraz helyen. A malomtípustól és az őrlemény minőségétől függött az őrlés gyakorisága és az egyszeri őrlésre szánt gabona mennyisége. Tájainkon élő idős emberek különféle mechanikával működő malmokkal találkoztak és dolgoztattak életükben. A legrégebbinek a pitiéken való őrlést nevezhetjük. Ez olyan malom volt, ahol a malomkőpár közti rést nem változtatták, és az őrleményt pitié szitán 81 engedték át. A kapott végtermék lisztből és korpából állt. A lisztnek viszonylag magas lehetett a korpatartalma, mert csak rövid ideig, egy hónapnál kevesebb ideig volt tárolható károsodás nélkül. Ugyanis a korpás liszt hamar megkeseredett. így, amikor pitlékxe jártak őrletni, akkor egy alkalommal csak egy hónapra szükséges lisztet őröltettek. A módosabb gazdák kiszámították, hogy hány sütet kenyérnek való liszt szükséges és annak elegendő gabonát vittek őretni. Ez egy 5-7 tagú család részére kb. 0,5 mázsa gabonát jelentett. A szegényebbek fél zsákkal őröltettek, azt is a hátukon vitték és hozták a malomból. Náluk az volt a mérvadó, hogy mennyi gabonájuk van és nem az, hogy mennyi szükséges. A 20. század eleji években a pitiészitát kezdték felcserélni egy újabb sűrűségű és minőségű szitával, az úgynevezett selyemszitá\a\. Ennek köszönhetően már korpátlanabb lisztet nyertek, mint előzőleg. A lisztet hosszabb ideig tárolhatták különösebb károsodás nélkül. „Már zsákszámra őröltettek azok, akiknek volt terményük bőven" - mondták többen is. A Turóc- és a Csermosnya-völgyben egyaránt sok vízimalom működött. Ezekben a falvakban az őrletés nem okozott különösebb gondot az ott lakóknak. 77 Balassa Iván: Az aratómunkások Magyarországon 1848-1944. Budapest, 1985. 100-102. 78 Balassa Iván: Az aratómunkások... op. cit. 79 Ujváry Zoltán: A pásztorok megajándékozásának szokásai ünnepek alkalmával. Varia folkloristica. Debrecen, 1975. 117-122. 80 Balassa Iván: Az aratómunkások... op. cit. 114-130. 81 A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. 3. k. Budapest, 1976.
