A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

FIATAL NÉPRAJZKUTATÓK II. KONFERENCIÁJA - Tóth Judit: Privátfotó-kutatás Égerszögön

belsőt nemigen találtunk. Egyetlen özvegyasszony szobája ilyen, aki viszont a szomszédos Szőlősardóból (a helyiek szerint elmaradott barkó környezetből) menyecskének jött a faluba, és meglátásunk szerint másságának hangsúlyozása miatt is ragaszkodik hozzá. A hagyományos berendezést képekből és fényképekből összeállított képfalak egészítik ki. Fényképek kapcsolódnak viszont egy-egy máig megőrzött régi bútordarabhoz. Ilyen a parasztpolgári lakáskultúrának e vidékre jellemző eleme, az esztergált, fölül üveges fényképtartóval ellátott dísztörülköző-tartó; vagy a később divatos hálószobabútor tükörszekrénye. Akinek a szobájában ott vannak ezek a bútordarabok, ugyanúgy kiteszik rájuk a fényképeket is, mint korábban. A fényképek adatairól, a fényképészekről, a készítés helyéről és alkalmairól részletes beszámolót készítettünk. Megállapítottuk, hogy míg a század legelején a fényképkészíttetés alkalomhoz kötött volt, az I. világháború után már a fényképeszkedés, vétetkezés maga lett az esemény. A legényekről mindig több kép készült, ők többször és többfelé jártak a faluból. A nagyvárosokban szolgáló (Égerszögön azt mondják: „varrni tanuló") lányok is mindig küldtek magukról fényképet, s lassan a falubeli lányok mind a fényképész gépe elé álltak csak azért, „mert szokás volt a lányoknak így fényképet csináltatni." Valóban, beszélgetőtársaink mindegyikéről készült leány, vagy legénykori fénykép. A fényképeket sokféle jelzővel jellemezték az öregek: egyes kép, páros kép, szerelmes kép ('lány-legény, általában jegyesek képe

1

), családi kép, huncut kép ('komikus, kétértelmű pózban lévő legények, katonák képe'), vendégfénykép ('a rámába kívülről betűzött fotók'). Az esküvői képeket szerettük volna kiválasztani még részletesebb elemzésre, mivel azok pontosan datálhatok, és - azt gondoltuk - mindenütt vannak. De 1945 előtti esküvői képet feltűnően keveset találtunk, ezek között is több a századforduló táján készített, öröklött fénykép. A falubeli legidősebbek, az 1. generáció tagjai közül alig volt valakinek esküvői képe; igaz, ők a húszas-harmincas években kötöttek házasságot, de magyarázatukat, a nehéz gazdasági helyzetet nem minden esetben találtuk elfogadhatónak. Meg kellett tehát néznünk, mi miatt nem készültek fényképek. Az I. világháború előtti fényképek legtöbbje a felvidéki városok, Rozsnyó, Pelsőc, Torna, Tornaija műtermeiben készült, mint ahogy odatartozott Égerszög nemcsak közigazgatásilag, de gazdasági, kereskedelmi, kulturális kapcsolatait tekintve is. Trianon után ez a kapcsolat egy csapásra megszűnt, majd lassan kezdett dél felé, a Sajóvölgy nagyobb települései felé irányulni. De a korábbiakhoz hasonló közeli, és a polgárosodás útján előrehaladott falunak sok tekintetben mintát adó központja már soha nem lett sem Égerszögnek, sem a vidék többi falujának. Miskolc messze van - és ha egy fiatal párnak az anyagi helyzete meg is engedte, hogy odautazzon fényképet csináltatni - összekapcsolva természetesen más intéznivalókkal -, a mezőgazdasági munkák üteme erősen befolyásolta azt. Előfordult, hogy fiatal házasok csak az esküvő után hónapokkal tudtak a városba utazni, vitték magukkal a menyasszonyi ruhát. Néha olyan hosszú idő telt el az esküvő óta, hogy nem tartották illendőnek fölvenni a menyasszonyi ruhát, s mint fiatal házaspárt megörökítő páros képet csináltattak. Házasságkötésük körülményeiről korábbi gyűjtőútjaink során is több asszonnyal beszélgettünk. A nyolc háztartást most konkrétan megvizsgálva nyilvánvaló lett, hogy az esküvői fényképek hiánya mögött a falu erkölcsi normái, elvárásai húzódnak meg. Házasságkötésüket az endogámia jellemzi, sok az özvegység miatti többszörös házasságkötés, a tiltott házasság, és hallottunk megesett lányok esküvőjéről. Ilyesmiről nem szívesen vallanak az emberek. A fényképek azonosítása, illetve a családfa kapcsán szinte önkéntelenül kerültek szóba.