A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Nagy Géza: A gépi cséplés Karcsán

pések, a részes aratók végezték. Létszámuk mindig nagyobb volt, mint a parasztgazdaságokban végzett cséplőké. Ha két vagy három kepéscsapat volt az uradalomban, akkor az uradalom cséplőgépjével minden csapat azt a gabonamennyiséget csépelte, amelyet learatott. Ez főleg akkor történhetett meg, ha az uradalomban több cséplőgarnitúra volt, esetleg az uradalom cséplőgépet is fogadott fel. Ha azonban csak egy cséplőgarnitúra volt, akkor az uradalom csak egy kepéscsapatot fogadott fel a cséplésre. A munkaidő napfeljöttől napnyugtáig tartott. Amikor tüzesgép hajtotta a cséplőgépet „mikor mán a nap leszállott, akkor mán a cséplést be kellett szüntetni. Az vót ott a rend, hogy este napszállat után nem szabad vót csépelni"/

1 A képesek közül 28-30 fő kellett egy-egy cséplőgéphez akkor, amikor még nem volt a gépnek elevátora. Ebből a 30 emberből 10 kellett a szalmakazalra, illetve a szalma kazlazásához. Ezek száma a következőképpen oszlott meg: egy fő volt a kazalmester, aki irányította a kazlazást. Rajta kívül három ember rakta a kazlat, egy pedig továbbította a kazalrakóknak a cséplőgéptől hozott szalmát. A cséplés kezdetén öt ember villázta a cséplőgép előtt a szalmát, s vitte a kazalhoz. Ahogy azonban magasodott a kazal, két ember a létrára került, s ettől kezdve három ember adta fel nekik a cséplőgéptől elhozott szalmát úgy, hogy a villára öltött szalmacsomót villástól adták a létrán levőnek, aki a villa szalmát a feje fölé emelve adta fel a kazalra. Öt ember kellett a törckhez. Ezek közül egy a gép alól, a „törcklyukból" húzta ki a hosszú fogú fagcreblyévcl a töreket, kettő rakta a saroglyára és vitte a törckkazalhoz. ott pedig szintén két ember villázta fel a kazalra, s rakta a törckkazlat. Kévehányóként négy emberre volt szükség, a dobni szintén négy ember kellett. Közülük kettő-kettő mindig pihent. A cséplőgép elé (üres zsákokat felcsatolni, tele zsákokat levenni, bekötni) egy ember kellett. Ez rendszerint vagy a kepésgazda vagy a megbízható embere volt. A tele zsákokat a gépnél két ember rakta a mérlegre, majd mérés után a szekérre. A szekérrel nem ment ember, amikor a magtárba szállította a kocsis a zsákokat. A magtárban viszont négy ember volt. Ezek a szekérről leszedték a tele zsákokat, a mérlegre rakták, majd onnan vállon a raktáros által megjelölt helyre szállították a zsákokat, s ott kiürítették azokat. Az uradalomban csépelő képesek általában 3-4%-át kapták az elcsépelt mennyiségnek. A keresetet a cséplőknek hetenként mérték ki az uradalom magtárából. Cséplésnél nem volt különbség a munkabérek szétosztásánál. Mindenki egyformán részesült a járandóságból. A cséplés időtartama alatt a kosztot is ugyanúgy megkapták a képesek, mint aratáskor. Annyi eltérés volt csak a mérésnél, hogy a kazalmestcr hetenként 0,5 kg szalonnával és 0,5 1 pálinkával többet kapott, mint a többi munkás. A koszt mérésekor változás volt az is, hogy itt nem mértek kaszás és félkezes kosztot, hanem minden cséplőmunkás egyformán megkapta hetenként a 11 kg lisztet, 1,5 kg szalonnát, 1 kg húst, 0,25 kg sót, 1,5 1 pálinkát.

7 A cséplőgépnél nemcsak férfiak, hanem nők is dolgoztak. A dobra kévevágónak mindig nő került, a törckhordást. a tőrek kihúzását a tőrckrázó alól szintén női munkának tartották, de gyakran került nő a cséplőgép elé is. Az uradalomban történt cséplés alkalmával az étkezésről mindenki maga gondoskodott. Általában reggelit tarisznyában vittek magukkal, ebédet mindig hazulról vittek, vacsorára pedig mindig otthon került sor, mert esténként mindig hazamentek. A reggelire 7-8 óra között került sor, ebédre 12-1 óra között, majd délután 5-6 óra között volt az uzsonna. Reggel és délután fél óra, délben egy óra volt a pihenő, illetve az étkezés ideje. Étkezés előtt csak a kezüket és arcukat mosták meg. A napi port csak este, otthon tudták lemosni. Az uradalom biztosította a gép személyzetét. A tüzesgépnél volt egy gépész, egy