A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Nagy Géza: A gépi cséplés Karcsán

nézett, majd a többi kévével kibélelte az asztag közepét. Ezután újra a széleket rakta ki, majd újra bélelt. Amíg a rakó az asztag magasságának a felét el nem érte, a szélső kévék egy picit mindig kifelé tartottak. Ezután az asztag tetejéig a kévéket egy picit befelé rakta az asztagrakó. így az asztag fala gömbölyded lett. Amikor már elérték a megfelelő magasságot, az asztag közepét kúposra képezték, s elkezdték a hajazást? Ez azt jelentette, hogy a kúposra rakott asztagközépet megkezdték kévékkel úgy beteríteni, hogy annak kalászos vége lefelé nézett. Ez a kalászos vég beborította a legfelső kévesort is, mivel attól kijjebb került. Amikor így körülrakták az asztagot, megkezdték a második sor rakását is. Ez a sor az alsó sort félig betakarta. Ugyanígy rakták fel a sorokat addig, amíg be nem fedték az asztagot. A legfelső sorban a torzsokokat erősen összefűzték, hogy a vihar ne tudja megbontani a hajazatot. Az asztagrakáshoz nem mindenki értett. A jó hájazat nem ázott be, alatta száraz maradt a termény még hónapok múlva is. A hájazattál ellátott asztag olyan volt, mint egy háztető. Aki nem értett a hájazattál való fedéshez, az az asztagot szalmával borította, takarta be. Az 1950-es években pedig már még a szalmafedést is elhagyták, s egyre többen használták az asztag beborításához a nagyponyvát. A hordáskor mindig előre megállapították a terménynemek hordásának sorrendjét. Ha valakinek két asztagra való terménye volt, akkor az egyikbe a búzát, a másikba pedig a rozsot és árpát hordta be mégpedig úgy, hogy az árpa került az asztag aljára, a rozs pedig felülre. Zabot nem raktak asztagba, mivel a legtöbb gazdának csak néhány kereszt termett, s azt is utoljára lehetett csak behozni a határból. Ezért azt rendszerint az asztag végében boglyába rakták, s csak néhány villa szalmával fedték be. Miután a behordás megtörtént, a kamra is előkészítve várta a terményt, a kapitányvizet,

4 csáklyát, tűzcsapot, homokot az asztagnál elhelyezték, lehetett hívni a gépet. A cscplésre sor is került a behordás után, ha magános portán lakott a gazda, de ha közös portán lakott, akkor meg kellett várni, míg a többiek, a portabeliek is behordanak. Egyrészt azért, mert ezt kívánta az illendőség, másrészt pedig az ilyen portára szívesebben és hamarább mentek a gépek, hiszen ott húzatás nélkül, egy-két állítással többet lehetett csépelni, mint a magános portán, s így többet is lehetett keresni. Éppen ezért a cséplés nem lakásonként haladt sorban, hanem a meghívás sorrendjében. Vagyis ahol hamarabb végeztek a behordassál, hamarabb csépeltek. A gazda érdeke ugyanis mindig az volt, hogy a behordás után a legrövidebb időn belül zsákban legyen a termés. Karcsán az első világháború végéig, illetve az 1920-as évek közepéig az állati erővel vontatott gépekkel csépeltek. Mint már korábban megjegyeztem, két ilyen cséplőgép volt a faluban. Általában mindkettőnek kialakult az a köre, amely minden évben őket hívta csépelni. A húzatáshoz az igacrőt mindig a csépeltető gazdának kellett biztosítani. Tehát amikor a cséplőgép-tulajdonos vállalkozott a cséplésre, a csépeltető megjelent a gépnél az igavonó jószágokkal. Először szekérrel ment a cséplőgép tartozékaiért. Azután a fogattal a cséplőgépet vontatták el, s azt a két asztag közé húzatták be. Utoljára került sor az erőgép elvontatására. A két világháború között a nyersolajmotoros kazánú cséplőgép mellett megjelentek a traktorvontatású cséplőgépek, s ugyanakkor a cséplőgép mellé került az elevátor is. Annak ellenére, hogy az ilyen géppel drágább volt a cséplés, egyhamar kiszorította az állati erővel vontatott két cséplőgarnitúrát. Úgy, hogy mindkét tulajdonos rövid időn belül eladta cséplőgépét. Az 1930-as évek közepére már öt traktorvontatású cséplőgarnitúra található a faluban. Ebből négyet Hoffer-traktorral, egyet pedig Fordsonnal vontattak. A cséplőgépek nemcsak a faluban csépeltek, hanem áthúzattak a szomszéd falvakba is, amikor itt már a cséplés vége felé voltak. Karcsán kezdettől fogva segítséggel csépeltek. Egy alkalommal a Szabolcs megyei