A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 23. (Miskolc, 1985)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Stara Turá (Dankó Imre)

Stara Turá. Studie o historii, fudovej kulture a nárefci (Red.: Ján Michálek). Ó-Tura. Történelmi, néprajzi és népnyelvi tanulmányok (Szerk.: Ján Michálek): Bratislava, 1983.356 1. A szép kiállítású, album alakú, két hasábra szedett, színesés fekete-fehér fotókkal, illetőleg szemléltető rajzokkal gazdagon illusztrált kötet a Nyitra megyei Ó-Tura mezőváros komplex helytörténeti, néprajzi igényű monográfiája. Ó-Tura a XIII. század folyamán települt be a Vág-völgyéből és a szomszédos Myava vidékéről származó szlovák jobbágyokkal. A település területe kívül esett a gyepűn. A betelepülők a Javorina déli, délkeleti lejtőit borító óriási erdőkben irtásokhoz fogtak. A tulajdonképpeni telephelyet ezek az irtásokon létesített szálláshelyek, kopanicák (csoportos tanyák) vették körül és veszik körül még napjainkban is. A határban kevés szántóföldi művelés mellett a szénagyűjtés, takarmánykészítés, illetőleg az erdőgazdálkodás volt a szarvasmarhatartással együtt a fő jövedelemforrás. A szűkös mezőgazdaság hamar rákényszerítette az ó-turaiakat, hogy egyrészt a virágzó szarvasmarhatartást és a vele kapcsolatos tejgazdálkodást intenzívvé tegyék (vaj, túrókészítés), másrészt, hogy különböző, főleg a rendelkezésre álló fát anyagul véve, különböző mesterségekhez fogjanak (faeszközök, játékok készítése). Ó-Tura a XIV—XVI. században viszonylagos fejlődésnek indult, a környéken kialakult uradalmak jelentős helységévé formálódott. A község fejlődését annak is köszönhette, hogy közlekedésileg jó helyen települt. A Vágújhelytől Myaván keresztül Morvaországba tartó útvonal közepén foglal helyet. Klimatikus viszonyai is kedveztek fejlődésének. A Javorina feltartóztatta az északnyugati-, északi hideg légáramlatokat, pusztító szeleket és ezáltal Ó-Turát és környékét kedvező, kiegyensúlyozott időjáráshoz juttatta. A település életében döntő változás következett be a XV. század folyamán. Az ekkorra már ősinek, réginek ismert falu társadalmában megértek a feltételek arra, hogy a mezővárosok sorába léphessen. 1467-ben, Mátyás király privilégiuma szerint vámot nem fizettek, robottal nem szolgáltak, jobbágyi szolgáltatásaikat „évenként fizetett csekély sommával váltották meg", azaz taxát fizettek. Ezt a mezővárosi szabadalmat a birtoklástörténet változásainak és az ország politikai alakulásának megfelelően királyaink időről időre megújították (II. Ferdinánd, 111. Ferdinánd, I. Lipót, VI. Károly). A magyar történet- és társadalomtudományban és kutatásokban a közelmúltban és napjainkban vált központi tárgykörré a mezővárosok kialakulásának, gazdasági és társadalmi, nem különben kulturális életének sokrétű, esetenként más és más, igen változatos formációja. A fellendült kutatásnak, a mindjobban fokozódó érdeklődésnek érdekes módon mindmáig nincs olyan nagyszabású, egyetlen mezőváros életével foglalkozó, monografikus feldolgozása, mint ez az ó-turai. A szlovák kutatók, történészek, etnográfusok, nyelvészek igen jó, a kérdéskört komplex módon kitöltő települést választottak és találtak vizsgálódásaik és feldolgozásuk számára Ó-Turában. Ez a település — mely a csejtei uradalomhoz, majd az Erdődyek, a Homonnaiak birtokaihoz tartozott és kezdettől fogva döntő többségben szlovák jobbágyságból állt - igen jó példa a középkori magyar társadalom fejlő-