A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 23. (Miskolc, 1985)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Stara Turá (Dankó Imre)

désre, a kezdeti polgárosulás kibontakozására, a mezővárosi életforma bemutatására. A kötet a hasonló magyar kutatások és feldolgozások mintájául is szolgálhat. Az ó-turai társadalom életében nagy jelentőségű volt a reformáció, amely a korábbról meglevő és éppen a mezővárosi szervezetben szóhoz jutó polgári tendenciákat erősítette. A község döntő többségében luteránus lett. Ezekben az időkben kapott nagyobb jelentőséget a mezővárosi privilégiummal elnyert vásártartási jog is. Ó-Tura heti vásárai nemcsak a közvetlen környék, hanem Kelet-Morvaország és Felső-Ausztria árucseréjének is egyre jelentősebb helyeivé váltak. Jellemző, hogy az úgynevezett újkori vásárszabadalmak közt korán, mondhatni az elsők között kapott Ó-Tura, 1669. ápr. 1-én heti és országos vásár tartására szabadalmat. Ennek a szabadalomnak a fejleményeként alakult ki az ó-turai vásárok szinte napjainkig tartó rendje: évi hét vásár (Vízkeresztkor, Judica napján, Exaudi-vásár, Szent Iván napján, Nagyboldogasszony napján, Szent Mihály napján és Szent Katalin napján, illetve az ezeket a napokat követő kedden olyan renddel, hogy a kirakodóvásárok azaz a keddi vásárok előtti napokon, azaz hétfőnként marhavásárral kezdődött. Ezenkívül minden csütörtökön hetivásár volt. Az életmódot döntően befolyásolta az erdő, illetve az erdőgazdálkodás, a különféle famunkák, valamint a marhatenyésztés, a tejgazdálkodás. Az árucsere korai kifejlődése pedig azzal gazdagította az ó-turai életmódot, hogy hozzászoktatta a lakosokat a vásározáshoz, piacoláshoz, illetőleg a velük kapcsolatos utazáshoz, vándorláshoz. Fényes Elek írta róluk, hogy: ,,sok tehenet tartván, nemcsak otthon sok vajat csinálnak, hanem az északi megyéket bejárván, azt öszveszedik, s vele igen nagy kereskedést űznek. Bécsbe, Pestre s a t." Vándorlásra késztette őket másik főfoglalkozásuk is, a famegmunkálás, faragás; a faedény, különösen fakonyhaedény-készítés, illetve értékesítés is. Az ó-turai faragók, famunkások sok gyerekjátékot, köztük nem egy ötletes, mozgó, mozgatható játékot is készítettek. Ezek értékesítése csak igen kis mértékben történt az ó-turai hetivásárokon, vásárokon. Készítőik bejárták velük az egész Alföldet, a Dunántúlt, Erdély egyes részeit, Horvátországot, sőt a Balkán északi peremvidékeit is. Edényeiket, játékaikat részben cserébe adták élelemért (gabona, liszt, szalonna stb.), részben pénzért. A pénzért otthon földet, erdőrészt, szarvasmarhát, famegmunkáló eszközöket vettek. Az irtásgazdálkodáshoz kapcsolódóan fontos mezőgazdasági tevékenység volt a szénakészítés, a takarmánytermelés. Mindez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Ó-Tura szépen fejlődjék, környéke gazdag, jelentős vonzáskörzettel bíró településévé váljék. Természeti katasztrófák, hadi események többször nagy pusztítást végeztek benne (1848-ban felégetik, 1869-ben leég stb.). De ezek ellenére is, mint élénk forgalmú, nagy vándoriparral, vándorkereskedéssel bíró, jeles vásárhely élte tovább a maga életét és tette magáévá a polgári átalakulást. A népélet gazdag népkultúrában (anyagi és szellemi; népnyelv) fejeződött ki, aminek határozott antifeudális tendenciái voltak. Ez az antifeudális tendencia mutatkozott meg Ó-Tura legújabb kori történetében is, az antifasiszta gerillatevékenységben. A monográfia ezekről is szól a történeti fejezetben, mint ahogy részletesen ismerteti a település szocializmus kori gazdasági, társadalmi és kulturális vívmányait is. A monográfia legnagyobb erénye a jól szerkesztettség, a teljességre törekvő rendszerezett folyamatosság. Olvasása felidézi bennünk a Viera Urbancová által szerkesztett, 1977-ben megjelentetett, Zo ïivota a bojov tudu Uhrovskej doliny kötetet, amelyben ugyancsak a szlovák néprajztudomány legjobbjai fogtak össze, hogy történeti kialakulása folyamatában, monografikus igénnyel ismertessék Uhrovska dolina népéletét. A szerzők munkájuk során elsősorban saját, első kézből vett gyűjtéseikre (levéltári és adatközlőktől) támaszkodtak. Figyelembe vették a településsel foglalkozó, vagy csak érintőlegesen tárgyaló történeti, helytörténeti és néprajzi, nyelvészeti irodalmat is. Sajnálatosnak mondható, hogy a vonatkozó vagy csak érintkező magyar szakirodalommal nemigen foglal-