A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)
NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Viga Gyula: Mezőkövesdi adatok a szemnyeréshez
a kisebb gazdák 6%-ával szemben). Addig azonban, amíg a nagygazdák végeztek az aratással, a cséplőgépek elcsépelték néhány kisebb földű gazda terményét, akik az aratást hamar befejezték. A század első évtizedében tehát a parasztgazdaságok jelentős részének nem állt rendelkezésére cséplőgép, éppen ezek kis száma miatt. Ez a réteg azonban tovább differenciálódott a szemnyerést illetően. A lóval rendelkező gazdák elnyomatták saját terményüket, s utána elvégezték ezt a munkát a kevesebb terménnyel rendelkező gazdaságok egy részénél is. A legkevesebb termést betakarító, legkisebb földterülettel rendelkezők számára azonban ez sem biztosította a szemnyerés munkáinak elvégzését, bár a kevés gabona miatt általában sem cséplőgépre, sem nyomtatásra nem volt szükség. Ezek számára a cséppel való cséplés (kisebb teljesítményű mint a nyomtatás és nem igényel állati munkaerőt), sőt a legszegényebbek esetében a sitZyofckal való cséplés, a kalászoknak kézzel való kidörzsölése maradt. Ez utóbbi kettő a kalászt szedő szegényebb asszonyok esetében volt általános, akik csak minimális gabonával rendelkeztek, ami még saját létfenntartásukhoz sem volt elegendő. Ezek a rétegek őrizték meg legtovább a legprimitívebb eljárásokat. A század második évtizedében már változik a kép. Növekszik a cséplőgépek száma, s ezzel arányosan a szemnyerést ezúton végző gazdaságok száma is. A lovas gazdák már bőségesen fedezni tudták a kisebb földűek nyomtatási igényeit is, sőt más vidékre is eljártak nyomtatni. (A más területen való nyomtatás korábban a summásmunkával fonódott össze.) A legkisebb földterülettel rendelkezőknek természetesen ekkor sincs szükségük a termelékenyebb nyomtatómunkára. A század második és harmadik évtizedében a cséplőgépek általánossá válásával megszűnik a nyomtatás, mely már az I. világháború után is elsősorban az esetenként kötetlenül kezelt árpára szorult vissza, s arra az esetre, ha szűkebb esztendő után valakinek már a cséplőgép megérkezése előtt szüksége volt az új kenyérre, s ilyenkor elnyomtatott 1—2 ágyást. Az 1920-as években a cséplőgépek száma Mezőkövesden úgy megszaporodott, hogy néhány hét alatt elcsépelték a helybeli gazdák terményét, s a Tisza melletti uradalmakba jártak le csépelni. A nyomtatás bizonyos fokú továbbélését segítette az, hogy az eltaposott, a lovak által megtiprott árpaszalma általánosan használt téli takarmány volt, melyet meg vizezve, kukorica vagy árpa darájával összekeverve adtak télen az állatoknak. Minden gabonafélét nyomtattak, a cséplőgépek elterjedése után pedig mindent csépeltek, csak a rozs tetőfedésre és kötélkészítésre használt szalmáját nem. A váltás természetesen nem ment gyorsan, s olyan is volt, hogy valaki, aki az előző évben kapott cséplőgépet, az a következtő évben kénytelen volt nyomtatni, mert nem volt elegendő gép. Nyomtatás. A nyomtatás a századfordulón még a szemnyerés általános formája volt Mezőkövesden. 1 ' A munkavégzés helye a szérűskert volt. Századunk elejére a település korábbi kertes jellege felbomlott, 7 az egykori kertövezet beépült, megszűnt a gazdák kettős beltelek-rendszere. A korábbi kertségben telket kapott gazdáknál, akiknek tágas portájuk volt, a szérűskert a portán helyezkedett el. Csak azoknak volt szérűskertje a település szélén, akik a régi településmagban kis beltelekkel rendelkeztek, ahol a nyomtatáshoz és a rakodáshoz nem volt elegendő hely. Ezek a külső szérűskertek azonban már kerí-
