A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 8. (Miskolc, 1969)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Paládi-Kovács Attila: Népi mondák és hiedelmek Szádvárról

a kincset. Ha látná, megtalálná most is. Oda van elásva, ahová Szent János nap reggelén kisüt a nap." A 87 éves Bobaly Istvánné a kincstalálókról tud „igaz történeteket": „Egyszer a várba ment füvet sarlózni Zsubriczkyné. Egyszer csak megnyílt előtte egy ajtó, s ahogy belépett rajta három kádat látott. Az egyikben ezüst, a másikban arany volt. Gyorsan a ponyusába (teherhordó ponyva) kapart belőle, s a harmadik kádhoz ment, hogy abból is vegyen. De abban egy kígyó tekergőzött. A szájában egy kulcsot tartott, azt nyújtogatta az asszonynak. De az nagyon megijedt, félt a kígyótól. Hazaszaladt, s elmondta az urának, hogy járt. Másnap együtt mentek ki a várba az urával. Megint megnyílt az ajtó, de csak mohos földet találtak a ponyusán. Megtalálta a sarlóját is, de a kincs már nem volt sehol." „Egyszer Rencsisovszky Vince egy nagy üstöt talált a várban — meséli tovább —, tele mindenféle kinccsel. Szekérrel ment érte. Fel is rakta a szekérre, de hazafelé az úton meghalt. Ügy hozták haza az ökrök halva. Az üstben föld volt mire a faluba értek. Az ökrök is megdöglöttek nemsokára." A szögligetiek többsége szerint a várkútban van elrejtve a sok kincs, azt kellene kiásni. A vár környékén is többfelé van elrejtve pénz a földben. Emlegetnek eseteket, amikor különböző helyeken tüzet láttak az öregek Szent János éjszakáján. „Akkor tisztítkozott a kincs." Egyéb rejtélyes eseteket is mesélnek: „Egyszer Fedor Mari elment a Várszögbe fűért. Amikor learatott sarlóval egy csomót, hazahozta a hátán a korcosban (teherhordó ponyva). Itthon kibontja, hát látja, hogy aranyszálak vannak a fűben. Elmentek azután mások is, de nem találták meg a helyet, ahol Fedor Mari aratott." A Szádvár legfélelmetesebb lakója kétségtelenül „a vári kígyó" volt a századok során. A 93 éves Bobaly Jánosné nagyapjától hallotta az alábbi történetet: „Egyszer a csorda közül egymás után tűntek el a tinók. Az emberek nem tudták hová lettek, mert hiába keresték. Rájöttek aztán, hogy egy nagy sárkánykígyó viszi el a tinókat. Összefogott erre az egész falu. Kikötöttek a fához egy tinót, közel a kígyó lakásához. Ott lakott a vár mellett egy nagy kútban, a Gyárfás kútban. Olyan erős volt, hogy a farkával egy nagy fát kettétört. —- No, az emberek lesbeálltak, fa mögé, bokorba húzódtak a tinó körül. Kolompolni kezdtek, s elő jött a kígyó a tinóra. Az emberek meg fejszéket, kaszákat dobáltak a kígyóba. így végeztek aztán vele, az egész falu embere tudta csak elpusztítani." Azt is sokan mesélik, hogy „egyszer egy nagy kőszáli sas csirkét vitt el a faluból. Ott fészkelt fent a várban. Az inasok (siheder fiúk) utána mentek és megtalálták a sas fészkét. De el is szaladtak, mert a fészekben tekergőzött egy nagy kígyó. A vári kígyó volt az, amelyik a Várkúthoz jár le inni. A kútnál sokan látták már." A századok óta elhagyatottan, romokban álló várban vertek tanyát — a környékbeli parasztság hite szerint — a kísértetek is. Zsubriczkyné, aki a várban a sok kincset találta, de a kígyótól elszaladt, halála után kutya képében kísértette a környékbeli halandókat. A vároldalban csavargott, a hegyeken járt. Egyszer, amint adatközlőim szekérrel felértek a Vidomájra, ott volt az asszony kutya képében. Gyorsan keresztet vetettek magukra és azt mondták: „Szentkereszt veszítsd el." Közben a kutyára is keresztet vetettek. Akkor eltűnt a kutya, többet nem látták" [5]. A leghírhedtebb kisértet „a vári kisasszony" volt. Nevezték Rezenka kisasszonynak is. „Két derenki ember — az egyik történet szerint — fáért ment az erdőre. Ahogy szedik a fát, megjelent náluk egy kisasszony. Igen fázott. Az egyik ember ráterítette az ujjasát. A másik ember közben felpakolt és indult hazafelé. Hívta a társát, az meg kérte vissza az ujjasát a kisasszonytól. De az nem adta, csak csalogatta maga után. Úttalan utakon vezette mindenfelé az erdőben, hegyeken. A másik ember közben hazaért a faluba, s elmondta a társa