Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

tának arany özön a neve. Volt még a múlt században egy Sályban használatos zabfajta, mely a vadzabhoz hasonlított. Megkülönböztetett neve azonban nem volt. Ha vadzab került a földbe, nagyon nehéz volt tőle kitisztítani. Kétszeres annak a vetésnek a neve, melyet fele részben rozzsal kevert búzával vetettek be. Ilyet 1945 óta nem vetettek a faluban. A búza, árpa, rozs összefoglaló neve: élet. Rozs és búza összefoglaló neveként használatos még az őszi kalászos kifejezés. A jószág szót régen a birtokra is használták. Ebben benne volt az egész gazdaság, a föld éppenúgy, mint a marha meg minden. Horváth János úgy hallotta a régi öregektől, hogy „A sályi jószágon van égy házam." Nem úgy mondták, hogy a házam a sályi fődön, sályi birtokon van. Sályi birtokára még iíj. Szepessy Pál is a jószág kifejezést használja naplójában 1700 táján. Kölest a sályi gazdák nem termeltek, csak az uradalmakban vetettek. Mikor 1919-ben sok föld maradt parlagon, akkor vetettek kölest, mert arra még májusban sem volt késő. Hajdinát sohasem termeltek, jóformán csak a háború alatt Galíciában találkoztak vele, s tatárkának nevezték. Itt még kenyeret is sütöttek belőle. A búza levele a sása. De a levél szót búzára soha sem használták. Nem mondják, hogy „kövér a búza levele", csak „kövér a búza sása." Ha tavasszal nagyon dúsan hajtott ki, akkor meg is sásolták. Kaszával levágták, hogy aztán meg ne dőljön. Volt, aki nekiverte a jószágot. 1910-ben az összes őszi vetést meg kellett sásolni. Kaszával levágták a sását, mert már Szentgyörgy nap előtt akkora volt, hogy összerogyott a búza. Aztán jó aratás lett. Mikor a búza kihajt, oldalt a száron marad két lehajló hajtás. Ennek itt nincs neve. Ez aztán aratásra le is szárad. Fej és kalász egyaránt használatos neve annak a búzarésznek, melyben a szemek ülnek. Mikor szárba szökik, azt mondják: „Hasba van a búza." Azután: „Kihányja a fejét." Ekkor mondják: Fejes a búza. Szép kalászos a búza. A kalászban található termés neve: szem. A jó aratáskor szémveszteség nélkül aratnak. A búzaszemet borító hártya neve, míg a búza nincs learatva: tok vagy búzatok. Ha a gép nem tisztítja ki jól a magot, akkor azt mondják: toklácos a búza. Túl sok benne a toklác. A búzaszemen kiálló szúrós szálka neve: szálka. „Élés szálkája van" - mondják. A búzának azt a részét, amelyen a kalász van, búzaszárnak nevezik. Az elcsépelt búzaszárból lesz a szalma. Mikor kinő a búzaszár, akkor mondják: „Szalmára mán van kilátás!" A szalmát alomnak használták. Régen kemence fűtésre, takarmányhiány esetén etetésre is. A kézzel csépelt rozsszalmával tetőt fedtek, ülést fontak belőle a kocsira, sőt belőle fonták a dikót meg a széket is. Közeit meg búzaszalmával betömték. „Ez volt a rúgózat." Olykor még szalmakalapot is fontak belőle a falusiak. A búza elcséplése után a búzatokból törek lesz. A cséplőgép ebből is különválasztotta a törek javát a durvább részétől. A törek javát így nevezték: péva. A különválasztott durvább rész neve meg nagy törek volt. A nyomtatásban ezek nem voltak még különválasztva. Csak szalmát és töreket kaptak a szemen kívül. A pévát etetésre használták. Répával keverve megette a jószág. Az őszi búza, ha jó idő volt rá, a vetés után 8—10 napra ki is kelt. Ilyenkor azt mondták: „Két levélbe van a búza." Aztán erősödni kezdett, örült neki a gazda, s boldogan mondta: „Mán bokrosodik!" Aztán jött a tél. Ha rosszul telelt, várta a gazda, hogy tavaszszál megint bokrosodjon. Ha nagyon rosszul telelt, még rá is vetettek. Mikor jól megbokrosodott, várták az emberek, hogy , jól hasba gyűjjön!" Akkor volt jó, ha „Széntgyörgy nap után a varnyú már el tudott benne bújni". Ilyenkor azt mondták, hogy „etboríjja a fődjit". Ha tavasszal is hideg van, az meg elcsigázza a búzát. Megütődik és nehezen jön ki. Májusban mondhatták a gazdák: „Hasba van a búza!" Mikor már látható a kalász, de még nem bomlott ki, akkor mondják: „Tolja a fejét." Mikor kitolta, akkor mondták: „Virágzik 92