Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

a búza." Ez már Szent János nap fele van, június 24-e körül. Ekkor már a búza „kihányta a fejét". Szent János nap után mondták, hogy „megszakadt a búza töve". Ezután már csak érik. Ilyenkor megy el a pacsirta, fülemüle, kakukk. Ez a jele annak, hogy elmúlt a tavasz. A megérett, aratásra váró gabonát lábon álló életnek nevezik. Ilyenkor mondták a régiek: „Kéne mán takarni! Nyakunkon a takarás!" Aratás. Annak az eljárásnak a neve, mikor az érett búzát levágják és összeszedik .aratás. Régebben, még a harmincas években is azonban úgy nevezték: takarás. Horváth János a nagyapjától úgy hallotta, hogy valaha az volt az aratás, mikor sáliéval arattak. A kaszával való aratást takarásnak nevezték. A mi vidékünkön július 13-14. volt az aratás megkezdésének időpontja. Persze ehhez nem a naptárt nézték, hanem a búzát. Általában azonban Bonavent napján kezdték az aratást. Az időjárás miatt azonban ez eltolódhatott. Ilyenkor július 13 körül kimentek a határba megnézni a búzát. Ha érett volt, azonmód szedték össze az embereket az aratásra. „Gyerünk aratni, mert érett a búza" - állapították meg. Akkor volt jó, ha viaszérésben volt. Először a gabonát (rozsot) kezdték aratni, azután következett a búza, az árpa és utoljára maradt a zab. Attól nem féltek, hogy kipereg. Az érettségéről úgy győződött meg a gazda, hogy kimorzsolt egy kalászt, s a szemeket a körmével megnyomkodta. Ha már elég keménynek találta, de mégis belement a körme, akkor volt jó. Ha egész kemény volt, akkor már tört a szalmája. Nem lehetett belőle kötelet csinálni. Az őszi árpának akkor nézték meg a szemét, mikor egészen megfehíredett. „Mikor szép szironyos vót, akkor vót jó." Ha nagyon érett volt, leszakadt a kalásza. A zab akkor volt jó, mikor még nem nyílt szét egészen a tokUca. Mikor szétnyílt, akkor hullott szét az egész. A kölest meg akkor lehetett aratni, mikor már megbarnult. Ha aratás előtt nagy fonóság jön a búzára, mégüti a hő. Megszorul a búza. Elveszti az erejét. Ha túlérett, akkor törős. Ilyenkor pérgős a búza. Az ilyet tűző napon nem is vágták, csak este, meg holdvilágos éjszaka, kora hajnalig. Az aratandó gabona állapotára is sok kifejezést használtak. „Nem telik", - mondták a ritka búzára. Ugyanis nem telt belőle a kereszt. Ha lefeküdt, azt mondták rá: düllött, kúszmált. Mikor megkavarta a szél, vagy zivatar, főleg akkor lett kúszmált. Ilyenkor még az aratási szerződésbe is beírták: dőlött, kúszmált vagy egyenesen áll. Az árpa tavasszal rozsdát is szokott kapni. Azt mondták rá, belepte a ragya. Megesett, hogy gazos volt a búza. Néha felütötte a fejét a vadzab. „Samu árpát vetett, oszt zab kelt", - mondták ilyenkor. Húzta a nép egymást, ha nem volt rendben a dolog. A gabonánál fordult elő, hogy ablakos volt a vetés. Sok helyen hiányzott a kalász. Tavasszal, mikor virágzott, bogár lepte meg. Ettől lett ablakos. A nagyon sűrű vetésre meg azt mondták: „Olyan, mint a bundaszőr". Ha egyik helyen nagyobb volt, mint a másikon, akkor mondták ritkának, ligetesnek. Ha meg nem egyformán kelt, azt mondták táifótos. Aratás előtt el kellett végezni a szőlőkapálást, tetejelést. Be kellett kapálni a kukoricát, be kellett hordani a szénát. £1 kellett készíteni az aratáshoz szükséges szerzámokat. Akinek hiányzott a kaszanyele, vagy valamilyen szerszáma, az beszerezte, leginkább Mezőkövesden, az u.n. hagymás vásáron. A kövesdiek László napi vásárnak is nevezték, mivel László napján (jún.27.) tartották. Itt lehetett vásárolni kaszát, kaszanyelet, gereblyét, brúgót, ami csak kellett. Az árpának és a század elején még a búzának is előre készítettek kötelet zsúpból, csak a két világháború között kezdték a búzakévéket aratás közben készített búzakötélbe kötni. Sályban csaté is termett a réten, s ebbe is kötöttek árpát, vagy búzát akkor, ha alacsony volt a búza. A csatét csépléskor kioldották és eltették, hogy ku93