A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Gyulai Éva: Szürszabók és posztószabók Gömörben a 17-19. században

gömöri és tornai helységeket is feltüntették a tanulók származási helyeként: Aggtelek, Betlér, Boronyó/Bohunyovo (Lekenye), Csetnek, Derenk, Dobsina, Hanva, Harkács, Hét, Horka v. Krasznahorka, Krasznahorkaváralja, Hubo, Jolsva, Jósvafö, Kuntapolca, Lénárdfalva, Lökösháza, Méhi, Nadabula, Nagyrőce, Nandrás, Nagyszalobos Oktina, Otrokócs, Panyit, Putnok, Rimaszombat, Ragály, Rekenyeújfalu, Rudna, Sajógömör, Sánkfalva, Sevarin, Szádelö, Szilas, Szín, Szoroskő, Tornagörgö, Tornaújfalu. Sáros megyéből Eperjes, Kissáros és Sebes helységekből jöttek mesterséget tanulni, de az Abaúj vármegyei Jászóról és Kassáról, sőt még a borsodi Edelényből és a zempléni Harkányból (Taktaharkányból) származó inas is beszegődött a rozsnyói németszabókhoz a 19. században. Feltűnő, hogy mennyien választották a Szepességből Rozsnyót a németszabó mesterség elsajátítására. 1830 és 1879 között az alábbi Szepes vármegyei helységeket nevezték meg szülőhelyüknek a rozsnyói inasok: Csavnyik, Hranovina, Késmárk, Poprád Nagygilec, Szentandrás, Szepespatak Szepes váralj a, Viharlóc. Mateócról, Altdorf/Ófaluból, Vogendrisből, Nagygilecből, Matssdorfból többen is beszegődtek. Néhányan távolabb vidékekről is szerencsét próbáltak, így Nyitráról, vagy a Nyitra megyei Szakolcáról, a Pozsony vármegyei Wartbergről, vagy a dunántúli Mezőhegyesről. 1849-ben a lengyelországi Kunova nevű helységből érkezett Kiba Péter inas, aki rokonához, Stanislas Kiba rozsnyói mesterhez állt be.

47 A rozsnyói németszabók vonzáskörzete a szepességi városok német polgárságáig terjedt, a céh magas színvonalú mesterségbeli tudására enged következtetni. A nemesi és polgári divat szétválása még az olyan tradicionális kézműipari központot is, mint Rimaszombat, elérte a reformkor küszöbén. A rimaszombati németszabók 1820. június 12-én nyerték el artikulusaikat I. Ferenc királytól.

48 A füzetalakú német nyelvű adománylevél a korabeli kancellária egységes szabályzatát tartalmazza, s már nem lehet forrása a korabeli rimaszombati céhes életnek. Az artikulusok leginkább a legények felfogadását, munkáját szabályozzák. A legény, ha a városba jön, köteles rögtön a céhmesternél jelentkezni keresztlevelével és korábbi tanulóleveleivel, majd be kell lépnie a legénytársaságba, a Bruderschaft-ba. Ha a vándorló legénynek nem tudnak helyet adni a mestereknél, amíg új helységet nem talál magának, köteles a céh eltartani. Az inasnak három évig megszakítás nélkül kell tanulnia és dolgoznia. A céhlevél előírja a legényeknek a „Blaue-Montag", vagyis a munkából való önkényes elmaradás tilalmát is, akárcsak a korábbi statútumok. A rimaszombati céhalapítás után nem sokkal Rozsnyón is kiváltak a németszabók, és 1829-ben kaptak engedélyt az uralkodótól új céh létrehozá49 sara. Az asszonyművesek megjelenése a specializáció modern formáját, a férfi és női szabászat elválását jelzik a céhes világban. Egy Gömör és Kishont megyében készült nyomtatott limitáció (1819) is az asszonyszabók elkülönüléséről tanúskodik, és arról, hogy a vidéki divatban is megjelent az egybeszabott ruha a korábbi szoknya-váll vagy lajbi helyett: „hosszú selyem posztóbúi való asszony bunda atlaszbúi, tafotából vagy matériábúl tűzött ujjas s gyapot béléssel bélelt (vatírozott) asszony köpönyeg, közönséges hosszú ujjú asszony ruha atlaszból vagy selyembűi, hosszú/rövid ujjú ruha".

50 A német- és magyarszabók specializációja összefüggött a magyarországi polgárosodással, s így nem nélkülözte az etnikai jelleget sem. Fokozottan igaz ez a szabómesterSAKRZ-5 doboz ZU. SAB В RS CRS Szabó céh iratai. MOL А 39 №2935. Flórián M., (szerk.) 1995. 168. 117