A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Sós István: A regéci vár tisztviselői és lakóinak élete a 17. század első felében

a mészárosoknak fizetett bérek is.

153 A tállyai, szántói és marczinfalvai mészárszékeken a helyben tartott állatok mellett ezután, a források alapján feltételezhetően távolabbi piacokon beszerzett olcsóbb szarvasmarhát is vágtak le.

1 Élőállat beszerzéséről két adat maradt fenn. 1636-ban 50 tehenet hajtottak az uradalom területére, ebből a magnak valót Rátkára,

155 a többit a helyi mészárszékekre adták feldolgozni. Ez évben még 6 ökröt vettek, ezeket is Rátkára adták.

156 4. Nagy mennyiségű vadhúst fogyasztottak még a háziállatok húsán kívül, ezt a vár alatti vadaskertből,

157 illetve az uradalmi vadászoktól szerezhették be.

158 A beszerzések számontartását az udvarbíró végezte, akinek főleg sátoros ünnepeken, azaz karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor kellett a hús folyamatos ellátásáról gondoskodnia.

15 A sertés tartása és beszerzése talán a legkönnyebb volt, ez ugyanis a majorból, az uradalomból, esetleg az alsó várban, a kertész által nevelt példányokból istörténhetett. A majorban és a palánkban tartott sertéseket makkon, a malmok korpáján és a vár hulladékán nevelték. A sertések nagy részét azonban nem a vár hasznára hizlalták, hanem kifejezetten eladásra. Ebben szerepet játszott az is, hogy a disznótartás a makkban rendkívül gazdag erdőkben busás hasznot eredményezett.

160 Az így nevelt sertések makkoltató helyeitjelölték ki először és csak azután a bérelt területeket. A leölt sertések húsát besózva és felaprítva a vár alkalmatos helyein tárolták. A vár sókészletei a birtokosváltás miatt megcsappantak, az 1635-ben készült első két inventáriumban csak egy darab kősó szerepel, melyet a kapuban tartottak. Azonban a hús tartósítására nagyobb mennyiségű só beszerzésére volt szükség.

161 Az uradalom területén Szántón és Felső Novajkán volt vám, s az udvarbíró utasításából kiderül, hogy ha sót vámoltak, azt azonnal a várba kellett vinni, sőt ekkor pénzen is vettek 100 vagy 150 darab kősót.

162 Az 1637 -es év kiadásai között szerepel egy 2000 darab sókocka vásárlásáról szóló tétel.

163 Erre az udvarbírónak az uradalom vámjain kívül Tokajban, vagy Kassa környékén lehetett közvetlenül alkalma. A vizsgált korszakban a főúri és az alacsonyabb rendű személyek által elfogyasztott hús mennyisége között nagy különbségek voltak. A vár tisztviselőgárdája, ha nem is ette a húst hússal, minden bizonnyal jól el volt látva e fontos élelmiszerből. A 17. század 1 1637-ben a tállyai 723 Ft és 89 den.; a szántói 325 Ft. és 18 den.; a marczinfalusi mészárszék 100 Ftot fizetett. P 108 Rep. 34. Fasc. C. Nro. 101. Fol. 167-171. 154 Ezzel a feladattal általában az élésmestert bízták meg, vagy mint Regécen egy külön embert, aki a beszerzőkörút idejére napidíjat kapott. E 148 Fasc. 409. Nro. 12.; A tokaji vár felvásárlókörzete 35-40 km volt a XVI. században, a murányi váré még ettől is több lehetett, mert húsért Lőcsére, Kassára jártak. N. Kiss, 1973. 98. old.; Sarusi Kiss, 2001. 248. 155 P 108 Rep. 34. Fasc. C. Nro. 104. 156 P 108 Rep. 34. Fasc. C. Nro. 101. Fol. 171. 157 A vadaskertben élő állatokkal külön ember foglalkozott. 158 Az ásatásokon nagy mennyiségben került elő vaddisznócsont, illetve más, húsáért fogyasztott vad maradványa. 159 E 148 Fasc. 409. Nro. 15. 160 1635-ben 68 dézsmás malac eladásából 428 Ft. 31. den., 1637-ben a 40 eladott sertés után 237 forint jövedelme volt az uradalomnak. Az utasításokban több pontban szabályozzák a makkoltatás rendjét és azt, hogy más területekről is fogadjanak kondákat. 161 P 108 Rep. 34. Fasc. C. Nro. 82. 1. pont. A vár élő forrásainak minőségét kívánták megőrizni a XVI. század második felében Murányon, amikor azokba évente több száz kiló sót szórtak. Sarusi Kiss, 2001. 243. 162 El48 Fasc. 409 Nro. 15. 163 Ebből 1050 darabot 14 újonnan vásárolt szekéren küldtek tovább a rozgonyi jószág felé. P 108 Rep. 34. Fasc. C. Nro. 101. Fol. 171. 250