A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

PALÁDI-KOVÁCS Attila: Két felföldi szekértípus (Láncos lajtorja és nyári szekér)

ben is az északi szlovák tájakhoz kapcsolódik. Megtalálható azonban az Északi-Kárpátok külső oldalán is, lemák (ruszin) és lengyel falvakban. A tót szekér „elejére nem lehet ülni, hanem vagy mellette mennek, vagy a lajtorján keresztül oldalt kilógatják a lábukat".

38 A makovicai Rákóczi-uradalomhoz tartozó Hrabóczon 1634-ben 16 orosz szekér szénát, ugyanakkor Gabolthon 40 orosz szekér szénát írtak össze az inventárium készítői.

39 Minden valószínűség szerint a fentiekben leírt, létrához hasonló széles lajtorjákkal készült szekérről van szó, de nem tudhatjuk, voltak-e az oldalán teljesen nyitott vagy csupán kötéllel, lánccal felszerelt szakaszok. I. Rákóczi György felföldi uradalmaiban számos szekérfajtát használtak. Azonban a vasas kasos lószekér, a vasas béres szekér (Szerencs, 1648), a sok furman vasas szekér (Zboró, 1641) az Erdélyben is használatos lovas társzekér® a kor megbecsültebb, értékesebb szekérfajtái közé tartoztak, mint az alig vasalt háziipari termékek, a szűk határban mozgó szénahordó szekerek. Néha persze előfordult, hogy azzal is hosszú utakat tettek meg. 1683-ban történt valahol a Kárpát-medence északkeleti térségében: „Gyalogkatonáinkat nagy, széles, hosszú lajtorjás szekerekre ültették, s úgy vitték őket hat napig, míg csak végére nem értünk a pusztaságnak".

41 Abaúj, Gömör, Borsod, Heves és Nógrád megye 17-18. századi kovács-árszabásai szénahordó szekereket nem említenek. Abaúj megye 1696. évi kovács-limitációjában első helyen a Furmányos Szekér áll, majd a „Négy Ló után való Szekér Vasazása" következik, s csak utána a „közönséges házi szekér Lánczostul szerszámostul".

42 Borsodban 1739-ben a „borért járó Furmány Szekér lánczostul" áll a lista élén, Pelsőcön (Gömör m.) 1771-1778-ban szintén említődik, de Heves és Nógrád megye korabeli kovács-limitációiban ezt a szekértípust és elnevezést nem találjuk meg.

43 A furmányos szekér igazi hazája a régi Szepes, Gömör és Abaúj-Torna volt, onnan került át néhány szomszédos vármegyébe is (Borsod, Zemplén, Sáros). Távolsági fuvarozásra alkalmasabb volt a lófogat, de a szénahordó szekér elé jobban megfelelt az ökör iga. A gömöri, szepesi, mecenzéfi vasáru, a hegyaljai bor szállítása a 16-18. században vasalt furmányos szekereken történt. Ritkán fordult elő, hogy a jobbágyok hosszú és magas derekú, lajtorjás szekereikkel pénzt kerestek. Sáros megye 1772. évi úrbérrendezése során csak kevés falu vallotta, hogy Bártfa, Eperjes, Kisszeben „városokban aratás idején, gabona behordásakor igás munkával pénzt" kereshetnek.

44 Városi kereskedőket, iparosokat a vásárra, boroshordókat a Hegyaljáról a Poprád vizéig, alföldi gabonát Bártfára, sóvári sót a Szepességbe, a lengyel határra vagy Abaúj-Tornába és Gömörbe Sáros megyében is csak a lovas fogattal rendelkező szekeresek tudtak szállítani.

45 Az általunk vizsgált szénahordó szekerek kora újkori és középkori formáját megnyugtatóan tisztázni aligha lehet. Régtől ismert a lőcsei földművescéh 1622-ben készült koporsóterítője, amelyen négy ló által vontatott szénahordó szekér látható (6. kép).

46 A terítőn látható szekér hosszú, magas oldalát primitív, villás végű lőcsök támasztják ki. 38 Balassa /., 1964. 152-153, 170. 39 MakkaiL., 1954. 112. 40 MakkaiL., i. m. 1954. 96, 124, 473. 41 Magyar Simplicissimus. Bp. é. n. (1956) 161. 42 Bodgál E, 1964. 273-274. 43 Bodgál E, 1964. 277, 279, 280, 284. 44 Udvari I.-Viga Gy, 1993. 183. 45 I. m. 1993. 188-189, 191. 46 Domanovszky S., szerk. é. n. III. 172. 952