A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

VIGA Gyula: Kecsketartás az Aggteleki Karszton

V KECSKETARTÁS AZ AGGTELEKI-KARSZTON VIGA GYULA A magyar paraszti állattartás kutatói meglehetősen kevés figyelmet szenteltek egyes állatfajoknak, amelyeket — a szarvasmarhához, lóhoz, sertéshez és juhhoz mérten — kisebb számban tartottak hazánkban. Meglehetősen elhanyagolt egyebek között a kecsketartás vizsgálata is. Néprajzi irodalmunkban az állattartással foglalkozó egyes munkák, valamint falu- és tájmonográfiák gyakran tesznek említést a kecsketartásról, de nem találunk a kérdést önállóan feldolgozó tanulmányt.

1 Herman Ottó a magyar pásztorok nyelvkincséről írott könyvében külön fejezetet szentel a kecsketartás szókincsének is, ez azonban a többi állatfajról írt fejezetekhez képest meglehetősen szegényes.

2 A magyarok nagy ősfoglalkozásáról szóló munkájának előtanulmányában sok középkori adatot gyűjtött össze a kecsketartásra vonatkozóan.

3 Ugyancsak sok utalás található ebből a korszakból Takáts Sándor „Rajzok a török világból" című munkájában.

4 A magyarság néprajzának állattartás fejezete viszont alig mond valamit a kecsketartásról.

5 Kétségtelen, hogy abszolút értékkel kifejezve csekély volt a kecskék száma a többi állatfajhoz képest a magyarság kezén (lásd alább), de ha figyelembe vesszük azt, hogy ez a szám földrajzilag, időben és társadalmi rétegenként is nagy eltérést mutat, akkor a kérdés nagyobb figyelmet érdemel. (A két világháború között pl. a kecskeállománynak majdnem 50%-a az Alföldre esett, s Budapest peremkerületeiben volt található az állomány 27,5 %-a. A földtelenek és az 5 holdnál kisebb földterülettel rendelkezők kezén volt az állomány 90%-a. Ezek a számok egyúttal jelzik azt, hogy a kecske sokszor a falusi nincstelenek és a városi proletariátus élelmezésének egyik alapját képezte.

6

) Tanulmányunkban hazánk egyik sajátos geográfiai arculatú vidékén, az Aggteleki-karszton települt falvak népének kecsketartását mutatjuk be — a statisztikai adatokkal megfelelő biztonsággal megfogható korszakban — a 19. század végétől 1976-ig. Az Aggteleki-karszt (Észak-borsodi karszt) lényegében nem tartozik az Északi-középhegység egyik tagjához sem, hanem a Gömör—Tornai karszt része, az ún. Dél-szlovákiai karszt déli nyúlványa.

7 Vizsgálatunk színhelye a szűkebb értelemben vett Aggteleki-karszt volt, mivel az újabb kutatás ide sorolja a Pelsőc—Aggtelek—Teresztenye vonaltól délre fekvő ún. fedett karsztterületet is.

8 A két övezet azonban nemcsak külső képében, hanem a paraszti gazdálkodás és életmód szerkezetében is eltérést mutat. Vizsgálati területünk ugyanis — az északi rész — jellegzetes középhegységi karsztos vidék, ahol a kopár vagy alig erdős, hegyeket vízben szegény, dolinás fennsíkok és mély