A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

MÓDY György: A Sajó-Bódvaköz települése és birtoklástörténeti képe a török hódoltságig

210 MÖDY GYÖRGY tős szláv lakosságot sem találhattak, s a magyarság a területet a X. század derekától a XI. század végéig be is népesítette. A Sajó völgy gömöri szakaszának betelepülése során elsősorban a Sajó és Rima összefolyásától nyugatra és délre megszállt Hanva nemzetségről kell szólani. A Hanvák a Sajó bal partjának termékeny földjén is több település magvát vetették meg, s birtokolták az okleveles korra, a XIII. századra. Ilyenek a későbbi Abafalva, Hét, Málé és Nehe (ebből vált ki a XIV. században Bánréve). A Hanvák ősének az Aba nemzetséget tartják, s a Hanvaknál valóban hagyományos és igen használt személynév volt az Aba. így lett a nemzetség korán különvált Aba ágának a székhelye Abafalva. Névadója, Aba a XIII. század második felében élt. Addig Kishanvának hívták a települést, s még a XIV. század végén is előfordult Hanva néven. A XI. században ezek a települések is jórészt a gömöri királyi várhoz kerültek. Lakosságuk a várszerkezetbe illeszkedett be és a várispánság szilárdította meg. A legnagyobb területű település Máié volt. Névadója a XII. század közepén élhetett — de a foglalók csak azt a kisebbik részét tudták megtartani a királyi birtokszervezet felállítása után, melyen később Lörincfalva és Miklósfalva alakultak ki [6j. A Hanvák földjétől északra a Sajó bal partját Keszi és Kér törzstöredékek foglalták el. Ezek őrszolgálatot teljesítettek a Sajó mentén. A Keszi töredék birtokába kétségkívül beletartozott a mai Sajókeszin kívül a körülötte fekvő terület, melyen később négy kisebb község alakult ki: Szentkirály, Nenke (utóbb Sajólenke), Hubó és Lóc. A Sajó völgy gyepüőrségéből került ki a későbbi ún. gömörőrség, mely Szepes meghódítását végezte el [7]. A Keszi törzstöredék szállásterületének központja a Keszi folyó völgye, s birtoklásuk lenyúlott egészen Hétig. A Kér törzsből leszakadt népek X. századi szállásbirtokának az eredetileg Kér nevet viselő nagy területet kell tartanunk, mely Sajólenkétől egészen a Turóc folyóig terjedt. Ebből vált ki később Alkér, Lászlófalva, Méhi és Királyi. Ezek a törzs töredékek Sajó-melléki szállásaikra a Hanvákkal egyidőben jöttek és I. István korában terjeszkedésükkel kétségtelenül elérték Pelsőc vonalát. Ezt bizonyítja a legrégibb magyar névadási típusba tartozó — törzs vagy személynév eredetű — helyneveken kívül a legkorábbi birtokok elhelyezkedése is, melyeket a királyi várispánság fogott össze. A Hanvák földjének egy része mellett már a XI. században a várszerkezet kezére kerültek a Keszi és Kér szállásbirtokok is. A XI. században már lakott területű Gömörpanyit így vált a XII. század végén királyi birtokká, valamint a Pelsőcardótól a Csermoslyáig terjedő egész északi terület. Az előbb felsorolt helységek a törzsi szállások és a gömörőrökből kisarjadt családok ősi foglalású földjei között feküsznek, tehát eredetileg ezek területe is hozzátartozott a szállásbirtokokhoz. A Sajóőrség északra való tovább vonulásával azonban lakatlanul maradván — mint pl. Sajókeszi kerülete — a királyi birtokok közé kerültek. Az őrség egyre feljebb való húzódása után természetesen maradt vissza néhány család, akik szállásbirtokaikon az első foglalás jogán megalapították falvaikat. A sajóvölgyi ősi foglalók leszármazottai közül azonban sokan elvesztették szabadságukat. Függő viszonyba kerültek a vár szervezettel és a gömöri királyi várhoz udvarnoki szolgálattal tartoztak. Hubó lakossága például kikiáltói szolgálattal tartozott, mely alól formailag csak 1411-ben mentették fel őket [8]. Azok a települések, melyekről fentebb szólottunk, a foglalók szállásaiból