A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)
MÓDY György: A Sajó-Bódvaköz települése és birtoklástörténeti képe a török hódoltságig
A SAJÓ—BÓDVAKÖZ TELEPÜLÉSE ÉS BIRTOKLÁSTÖRTÉNETE 211 igazi értelemben vett falvakká a várispánság kezén váltak. E településeknek a. várszerkezethez való tartozását — nagyrészt szláv környezetüktől kapott — nevei is jelzik: pl. Királyi, vagy Lóc. Az utóbbi magyarul „vadászi"-t jelent. Lakóik közül, ha ki is vívták korábban elvesztett szabadságukat, nagyobbrészt csak kuriális vagy pedig 1—10 telkes kisnemesek kerültek ki. Az elsőként királyi birtokká vált területek eladományozása éppen olyan korán meg is kezdődött. Méhi már a XII. század végén a Zách család kezén volt. A nagy területű Málét pedig a századfordulón kapta meg a Rátót nemzetség. E legkorábban megszállt részek két jelentős települése Putnok és Edelény voltak. Putnok, mely nevét a Sajó borsodi völgyében élő szlavságtól kapta, már a honfoglalás előtt lakott hely volt. Kisebb földvár állott itt az első Árpádok idején, s mint várbirtok alakult át faluvá. Majdnem egy évszázaddal tovább maradt meg királyi birtoknak, mint a legtöbb itteni település. A mai Edelény helyén tulajdonképpen két helység volt: Borsod és Edelény. Mindkettő lakott hely már a XI. század második felében, sőt Borsod — ahol feltevések szerint a honfoglalók kisebb szláv földvárat találtak — esetleg Géza, de inkább I. István torában már vármegyeszékhely. Az, hogy a megye központjául nem az ősnemzetség, az Örsúr-nem várát jelölték ki, hanem az országból kivezető főút melletti Borsod várát, azt bizonyítja, hogy Borsod megye határvármegye (marchia) volt, s a megye eredetileg északon az országhatárig terjedhetett. Edelény áliandó névvel jelzett településsé válása a XII. századra tehető. A Sajó—Bódva összefolyásánál is, így Edelénytől délre és délnyugatra a királyi, királynéi és liercegi udvar birtokai voltak. 1067-ben Dusnokon és Múcsonyban királynéi népek éltek. Mint a helynév mutatja, Dusnokon eredetileg egyháznak szolgáló dusnokok laktak. A Dusnoktól északkeletre levő és először 1221-ben feltűnt Cseb falu területe is feltehetően az udvari birtoktestből hasadt ki [9J. A magyarság népterülete a X— XI. századi állandó megtelepedés során elfoglalt vonalakról a XI— XIII. századokban a legtöbb helyen jelentősen előrenyomult. Az eredetileg egymástól gyepük által elválasztott, s külön országrészeken megszállott törzsek népei szétáradtak a községi települések kereteibe. Ez a mozgás a nemzetségek vérségi kötelékeit is hamar szétfeszítette. így a Sajótól keletre eső gömör—borsod—tornai tájunkon, az ún. Szárazvölgyön (Szuhavölgy) a XI— XII. századokban tíz nemzetség tagjai birtokoltak. Ezt a részt a magyarság nagyrészt nyugatról és délről — a Sajó felől — kezdte benépesíteni a XI. század második felétől. A tájat ugyan ekkor még sűrű erdőség borította, de a patakvölgyekben lehetségessé vált az irtás és a kitérjeszkedés. A XIII. század c4ső felére sorra megjelentek itt az állandó, névvel jelzett falvak [10]. II. Tájegységünk második része, Gömörnek a Sajótól keletre eső vidéke és a hozzácsatlakozó borsodi és tornai tájak egységes település-területet alkottak. Ez abban jutott leginkább kifejezésre, hogy jelentős szláv lakosság élt rajtuk és hogy ezek a részek szinte teljes egészükben már a XI. század során királyi kézre kerültek. Erdős, hegyes vidék ez — településre csak a folyóvölgyei alkalmasak. A későbbi helységek is mind itt keletkeztek. Hogy rajtuk nagybirtok a középkorban nem alakulhatott ki — mint az északi részek királyi területein — 14*
