Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

udvaron ... Külön a kálvinista, külön a pápista barkók, palócok, s mindkettőtől elkülönítve a mohamedán hitű tatárok és arnótok." Ezekből az irodalmi utalásokból világosan kitűnik, hogy a 19. század dereka tájára a barkó népnév bekerült az irodalmi köztudatba és élt elmarasztaló jelentéstartalma is (együgyű, ostoba, illetlen, paraszt'). Vogul nyelvrokonainktól megtérvén, REGULY Antal 1857 őszén a palócok közé ment összehasonlító néprajzi és antropológiai anyagot gyűjteni. Mintegy másfél hónapos utazása során a Barkóságot is érintette, s számos adalékot, értesülést jegyzett fel. Töredékes jegyzetei szerint: „A Barkóság Gömörben a hegyekbül a Rima fele, a partok aljáig (tart) ..." A pétervásárit „palóc járás"-nak említi, ezzel szemben „Barkó járás (a gömöri járás egész Rimaszombatig)". Máshol azt írja: „A barkó elevenebb, nem oly gyáva, mint a Palocz, annál fogva szeret lopni. A Domaháziak öszveköttetésbe vannak az alföldi ló tolvajokkal. .. Hangonyban az Anna napi búcsún van gyülekezete a barkóságnak. Szent Simony rátz telep, földes ura telepítette azt, őket a Hangonyi ember nem tartja Barkónak." REGULY egyetlen szóval sem említi, hogy a barkó megnevezést szégyelné, elutasítaná a Hangony-völgyi nép. A HUNFALVY János szerkesztésében 1867-ben kiadott, Gömör vármegyét bemutató monográfia pedig a barkók etnikai öntudatáról szól: „Különös, hogy semmi öntudatjuk arról, hogy ők palóczok vagy barkók, de a mely barkó tudja magát annak, arra büszke." (88. lap.) Településükről, nyelvükről szólva újat nem közöl e kötet néprajzi szakírója, KISS Antal sem, sőt láthatólag zavarban van a néprajzi csoportokat illetően: „A magyarok a megye déli felét lakják, legnagyobb részben tiszta magyarsággal szólnak: palóczok délnyugaton Sőregen, Almágyon, Péterfalán, Czereden, Dobfeneken és Báston laknak, a barkók pedig délen az ún. ErdőhátzX foglalják el; szójárásuk tisztább a palóczokénál, ezeknek mégis sok szavaival és kiejtéseivel élnek." Ezt a közlést — noha bizonytalanságban hagyja az olvasót az Erdőhát holléte felől — később szinte szószerint átvették a lexikonok (Pallas-, Révai-, Új Magyar Lexikon) és a néprajzi összefoglalások is (MALONYAY, VISKI, GUNDA). Kicsit zavaró, hogy a barkókat, palócokat úgy emeli ki, mintha nem lennének éppoly magyarok, mint a dél-gömöri reformátusok. Palócnak minősíti a Medvesalja falvait, amelyeket előtte HOLLÓK és PETŐFI már barkónak nevezett. A 19. század második felében a nyelvészek nem szenteltek figyelmet a kérdésnek és a barkókat többnyire a palócok egyik ágaként említik meg (CZUCZOR és FOGARASI szótára, BALLAGI szótára, ALBERT, BARTA és mások szakcikkei a Magyar Nyelvőrben stb.). A magyar nyelvjárásokat osztályozó úttörő művében BALASSA József 1891-ben a Barkóságot is az ún. „Mátravidéki nyelvjárás "-hoz sorolja: ,,. . . ehhez a területhez tartoznak a 7