Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

Gömör megye déli részén (Szent-Simony, Velkenye, Hangony, stb.) lakó barkók is," Felsorolt forrásaink szinte kivétel nélkül a Gömörben élő barkókat említik. A borsodiakról csak a 19. század végén írtak ismét. Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben XVIII. kötetének cikkírója a Borsodhoz tartozó (Bél)Apátfalva népéről szólva közölte: „E községben, valamint a tőle éjszakra fekvő helységekben kun fajta nép települt le, melynek szokása, s nyelvjárása sokban elüt a szomszédos vidék lakosságáétól. Legközelebb áll a palóczsághoz, melytől barkó névvel különböztetik meg. Vallásra nézve mind római katholikusok." HÍDVÉGI Benő további falvakat nem nevezett meg, de egyértelmű, hogy nem a református Szilvásváradra, Nagyvisnyóra, hanem a katolikus Bükkszentmárton, Balaton, Bükkmogyorósd népére kell gondolnunk. Ismeretes, hogy Borsod és Heves megye határvonala a középkortól 1950-ig az Eger-patak mentén húzódott. Apátfalva volt a központja a 18—19. században az egri papi szeminárium uradalmának, amelyhez Uppony, Bóta, Mercse, Királd és Bánhorvát is tartozott. Vásáros, igazgatási és búcsújáró helyként is vonzást gyakorolt a borsodi barkó falvakra. Az 1910 előtti irodalomban barkónak nevezett területet mutatja be az 1. térkép. A századforduló táján több írásában foglalkozott a barkók néprajzával és népnyelvével KOMORÓCZY Miklós. Bemutatta Gömör megye népét a BOROVSZKY-féle megyei monográfiában, s ott néhány településük nevét is felsorolta (Sajópüspöki, Szent-Simony, Alsó- és Felső-Hangony). A budapesti Néprajzi Múzeumban őrzött kézirataiban („Keresztelő, lakodalmi és temetési szokások a Barkóságban, Borsod megyében"; „Aratási szokások" stb.) a barkókat tisztán római katolikusoknak tartja. A Bán-völgy református népét palócnak nevezi és nem sorolja a barkókhoz. Egyik kéziratában falvak felsorolásával kívánja körülhatárolni a borsodi Barkóságot, melynek települései eszerint a következők: Uppony, Bóta, Mercse, Csokva, Sáta, Királd, Center, Sajóvárkony, Ózd, Csépány, Arló, Nádasd, Sikátor, Domaháza, Balaton, Apátfalva, Mónosbél. A Magyar Nyelvőrben is megjelent két közleménye a barkókról (1903, 1915), de az utóbbiban már kevesebb határozottsággal különíti el őket a palócoktól: „A barkó palócnak palóc, de nem csupán gömörmegyei.. . hanem kizárólag a Borsod, Gömör és Heves vármegyék összeszögellésében, az úgynevezett Erdőhátságon fekvő, s ethnográfiailag teljesen elszigetelt területet képező Barkóföld eredeti magyar fajnépe." ISTVÁNFFY Gyula 1909-ben a Bükk északnyugati előterében 14 községet keresett fel. Gyűjtését A borsodmegyei palóczok címen adta közre 1911-ben az Ethnographia lapjain, s csak a bevezetőben említette futólag, hogy az itt elszigetelten élő népet „barkók"-nak nevezik. MALONYAY Dezső 8