A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1906/7. évi évkönyve (Miskolc, 1909)

íme, a szántóvető őszszel földbe szórja a drága magvakat, hogy nyárra arathasson, el kell pusztulni az anyagnak, hogy erő jöjjön létre ; így van ez a nemzetek életében is. A haza polgárainak vérüket, életüket kell feláldozni nehéz időkben a közös anyáért : a hazáért. Október 6-ika nem gyászos, elrettentő példa ! Október 6-ika arra tanít, hogy az egyén meghalhat, elpusztulhat, de a nemzet élete örök ! Igaz, szavakban szegény, de tettekben gazdag hazaszeretetre serkent bennünket a vértanúk emléke; ha ezt nem értjük meg: akkor „meghaltak és hiába éltek!" Ősz van. Sárgul a fák lombja, hull a levél. Október 6-ika van, vértanúk napja. Sejtelmes, nyomasztó érzelmek lepnek meg bennünket; nehéz idők járnak ismét a magyarra . . . Bécs ellen .na is tart még a régi per s ki tudja meddig fog még tartani, nincs egyetértés a testvérek között, magyar a magyarnak most is legádázabb ellensége . . Viharfelhők tornyosulnak a magyar égen . . . Kihez forduljunk segedelemért, hová legyünk? Oh jöjjetek, zarándokoljunk el az aradi Golgotához s leborulva Arad megszentelt mezőjén, kérjük az Istent, hogy áldja meg a magyart, mert hiszen „Megbűnhődte már e nép a multat s jövendőt !" Ünnepi beszéd 1907 október 13-ikán Ónodon. Tartotta : DR. TARNAY GYULA. Kétszáz éve annak, hogy a nagy fejedelem országgyűlést hívott össze Ónodra, megtanácskozandó azon nagy és fontos kérdéseket, melyek viharos érdeklődésben tartották az akkori közvéleményt. 200 éve annak, hógy az ország díszét, virágát, az akkor szerepet vivő egyének legnagyobb részét s ezek között történetünk határozottan legideálisabb alakját, a nagy fejedelmet egybegyűlni látta e tájék. Azon a térségen, melyen akkor történelmünk egyik legnevezetesebb eseménye zajlott le, összegyültünk mi is utódok ma, 200 évvel később, hogy a hazafiúi érzés hasonló lelkesedésével, az ősök iránti mély kegyelettel, a poraiban hazahozott nagy fejedelem iránti rajongó tisztelettel megünnepeljük 200 éves évfordulóját azon országgyűlésnek, mely Sajóköröm mezején tartatott meg ugyan, de tényleg az Ónod alatti területre hívatott össze. Kegyelettel áldozni az ősök emlékének az utódok legszentebb kötelessége! A megemlékezés az a termékenyítő eső, mely a hazaszeretet, a haza iránti hűség és odaadás, a honfiúi kötelességteljesítésnek keblünkbe plántált csiráit táplálja, növeli és fejleszti. A megemlékezés a történelem épületén az a repkény, az az örökzöld folyondár, mely a múltból táplálkozik, de a jelent konzerválja. Kegyelettel áldozni az ősök emlékének reánk, magyarokra annál is fontosabb, mert mi ma sem tartozunk azon szerencsés nemzetek közé, kik nyugodtan adhatják át magukat sorsuk fejlődésének. Sokszor váratlanul borul be felettünk az ég ; zivatar teszi tönkre számos év békés fejlődésének munkáját; nem halad előre s még mindég teljesítetlen a nemzetnek álma és sok jogos reménye. Megemlékezni nekünk borsodiaknak a Rákóczi-korról annál is inkább kötelességünk, mert bennünket a nagy fejedelem alakjához a hála és kegyeletnek ezer szála fűz. Hiszen a Bercsényi-huszárok hőstettei a fejedelem oldalán az akkori történelem legszebben megírt lapjait alkotják. S a mi apáink is