Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1905/6. évi évkönyve (Miskolc, 1906)

I RÉSZ - Vécsey János: Dayka Gábor élete és költészete

TITKOS BÚ. Homályos bánat dúlja lelkemet, Talán újulnak régi szenvedésim; Talán tündér előre érezésim Rémítnek, s új lest hány a végezet. Sírnék: de csak elfojtott sóhajtások Emelkednek kétséges szivemből; Csak rejtett, ah, csak néma jajgatások Váltják egymást, s a titkos bú elől. Oh Végezés ! örömkönyűt nem várok. Részt abban egy sebes szív nem vehet, Mely önnyugtának gyilkolója lett — De ennyi jaj, de oly keserves károk, De ez emésztő bú enyhítsen ! Adj Csak egy könycseppet méltó bánátimnak, S azonnal hozd el végét napjaimnak : — Vagy e sziklánál itt keményebb vagy ! A RETTENETES ÉJ. A barna felleg szárnyain az éj A földre borzasztó árnyékot hint, A hold csillámló fénye beborul, Homályba sülyednek csillagjaink, A záporral teljes köd megszakad, S özönbe fojtja a természetet. Nézd, a gyilkos villám mint hembereg, Mint csattogtatja mennykövét alá A zordon éj. A pusztító tüzek Hasítják a kősziklás bérceket. Az öldöklő villámok fényinél A halvány orca rettegést mutat. Fel rém ül ágyából a jámbor, S szentelt világgal űzi a halált. Im, újra csattan, és a gyenge szűz Leikét kedveltje karján hörgi ki. —