Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 35 (1990) (Pécs, 1991)

Természettudományok - Bálint Zsolt: Egy xeromontán boglárkalepke: A Plebejus pylaon (Fischer von Waldheim, 1832) és rokonsági köre (Lepidoptera, Lycaenidae), I.

A PLEBEJUS PYLAON ÉS ROKONSÁGA I. 37 változataként. Elwes (1901) a Libanon-hegységből a „nichollae"-t, Oberthür (1904) a Tauruszból az „akbesiana"-t, továbbá Rebel (1911) a pannóniai Bánátból az „uhryki"-t, míg Graves (1925) Transzjordániából a „philbyi"-t írja le. Evans (1925) #y/ao«-affajként vezeti be az irodalomba az „indicus"-t, amelyet Beludzsisztánban gyűjtött. Verity (1927) megállapítja hogy a fycidas név nomen nudum, így a Trapp által 1863-ban leírt lycidas-пак a trappi nevet adja. Ezzel Heydemann (1931) pár évvel később nem ért egyet, s a német lepkészeti irodalom alapvető munkáiban is még sokáig a fycidas név szerepel {Forster 1936, 1938a és 1938). Összefoglalva: Az áttekintett hatvan évben kirajzolódott a pylaon csoport nyugatpalearktikus elterjedése, számos újabb alak vált ismertté, még bonyolultabbá téve a csoporttal kapcsolatos eddig is meglehetősen kusza rendszertani és taxonómiai ismereteket. 1931 és 1956 között Barnes and Lindsey (1922) mutatott rá, hogy a Lyçaena Fabricius, 1807 nemzetség, amelyet általánosán a kékboglárkákra (Pofyommatini fajok) vonatkoztattak, generotípusa a phlaeas Linnaeus, 1761, tehát az említett magasabb taxon alá a tűzlepkék sorolandók. Míg az argus (Linnaeus, 1758) fajhoz igen közel áüópylaonsephirus rokonsági kör a Plebejus Юик, 1802 genus-ba tartozik, aminek a generotípusa az argus Linnaeus, 1758 {Hemming 1967). Hemming (1934) „Plebejus Cleopatra" néven Palesztinából új boglárkalepkefajt ír le egyetlen nőstény példány alapján. Verity (1935) Kis-Ásziából származó anyagokat dolgoz föl. Ennek kapcsán ír le két „Plebeius sephyrus" alfajt, nevezetesen a „microsephyrus"-t és a „modica"-t. Forster (1936) doktori disszertációjának bevezetőjében áttekintést ad a palearktikus boglárkalepkékről. Ebben a lényegtelen apró módosításokat leszámítva a Staudinger-Rebel katalógus rendszerét találjuk. A bevezető rész végén leírja a „Lycaena turcmenica"-t, s rendszerében az allardi után helyezi. Két évvel később újból alapos, boglárkalepkékkel foglalkozó munkát publikál Forster. Címe: „Die Lycaena pylaon Gruppe" {Forster 1938), ami a pylaon és rokonsági körével kapcsolatos taxonómiai ismereteket foglalja össze. Az általa „pylaon csoport"-nak („PylaonGruppe") nevezett egységet az eurypilus (Freyer, 1852), pylaon (Fischer von Waldheim, 1832), martini (Allard, 1867) és vogelii (Oberthür, 1920) fajok alkotják, s egy későbbi munkájában még ide sorolja a közép-ázsiai/eZ/ós (Oberthür, 1886), eversmanni (Staudinger, 1881), lucifera (Staudinger, 1867) és loewi (Zeller, 1847) taxonokat is, annak ellenére, hogy Stempffer (1937) vizsgálatai egészen mást mutattak. A francia kutató eredményeit a későbbi kutatások is igazolták (pl.: Beuret 1954, Zhdanko 1983). Forster a pylaon csoporttal foglalkozó munkájában Staudinger (1880) álláspontját fejtette ki részletesebben. A hímek ivarszerveinek vizsgálatára alapozva & pylaon alá sorolta az összes ismert taxont az Ibériai-félszigettől egészen Belső-Ázsiáig, így a. pylaon fajnév alatt több különböző habitusú, fenológiájú és ökológiájú faj került. Újabb alfajokat is leírt: az „ordubadi ssp.n."-t Örményországból és a „solimana"-t az Elbursz-hegységből. Ugyancsak 1938-ban, rögtön а pylaon-revízió megjelenése után jelenik meg Forster újabb dolgozata „A palearktikus boglárkalepkék rendszere" címmel {Forster 1938a). Ebben már számol a lepidopterológiai kutatások újabb eredményeivel. A kékboglárkákat egyetlen genus-ba, a Pofyommatus Latreille, 1804-be tömöríti (ezt Kudrna 1986 követendő gyakorlatnak tartja), ennek alneme a Plebejus Kluk, ami rendkívül heterogén fajokat ölel föl: „argus L., eversmanni Stgr., lucifera Stgr., eurypilos Frr., pylaon Fish. W., martini Ali., vogelii Obth., lowei Zell., fergana Stgr." Forster a Dán Királyi Múzeum iráni expedíciójának Rhopalocera anyagát dolgozza fel, s többek között leír egy újabb pylaon-alfajt is „ssp. iranica" néven {Forser 1939). A szerző tollából még néhány nevezéktani jegyzet is olvasható a közép-ázsiaipylaon-nal kapcsolatban: nevezetesen, hogy revíziójában a zephyrinus Crist, taxont azonosnak véli a zephyrinus Stgr-rel. De mivel két különböző „alfaj"-ról van szó és a névazonosság esete áll fönn, s a fiatalabb Staudinger-féle zephyrinus-nak az „usbeka nom. nov." nevet adja. Szabó (1954) a Kárpát-medence ^»у/ло/2-alfajaival foglalkozik behatóbban. Kritikai jegyzeteket fűz Forster revíziójához megjegyezve, hogy az európai sephiruspopulációk (beleérti a hespericust és a trappit) három jól elkülönült csoportot alkotnak. Két sephirus-alfajt ír le a Kárpát-medencéből: az erdélyiproximust és a pesti-síkság északi szélén tenyésző kovácsit, mindkettőt sephirus szubspeciesként. 1956-ban, az általa már kovácsi néven leírt populációt új alfajként, mint „foticus" tárgyalja a „Magyarország Lycaenidái" monografikus munkájában, előző, 1954-es cikkét még az irodalomjegyzékben sem említi. A Plebeius nem tárgyalásakor rámutat arra, hogy annak fajai nem különböznek annyira a Lycaeides Hübner, 1919-től (kiás (Linnaeus, 1761) és argyrognomon (Bergsträsser, 1779), hogy két génuszba való elkülönítésük indokolt lenne; ám megjegyzi, hogy ha az eltéréseket minden irányban alaposan megvizsgáljuk, akkor az argus a vele egy nembe sorolt fajokkal szemben is mutat föl különbségeket. Ezeket nevezte Forster /?y/ao«-csoportnak s utal az árgusnak a Lycaeides-fajok és apylaon-csoport között elfoglalt különálló helyzetére. Minthogy Forster sem állított föl számukra külön nemet, ettől Szabó is eltekintett, különösen azért, mert nem volt lehetősége a csoport összes képviselőjét megvizsgálni. Mentzer (1956) megtalálja a Dél-nyugati Alpokban a „pylaon"-t. Szerinte az Cogne-i újonnan fölfedezett populáció lényegesen eltér a Wallis-i trappitól s azt mint „Plebejus pylaon Fisch.-Wald. (sephirus Friv.) ssp. augustanus, ssp. n." vezeti be az irodalomba.