Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 27 (1982) (Pécs, 1983)

Történettudomány - Füzes Miklós: Az ismeretlen Batthyány II. A Blackwell által összeállított jellemrajzok

162 FÜZES MIKLÓS mivel sokat olvasott - szerzett tudást a katonai dolgokról bőven, és bizonyára elég szerény is volt, így hamarosan megbízták egy kisebb hadtest vezetésével, ennek következtében megvolt a lehetősége arra, hogy felkészüljön a magyar sereg íőparancsnoki tisztének ellátására, de amikor végül kinevezték, kiderült, hogy igen kevés gyakorlati tapasztalata van a hadviseléssel kapcsolatban, és a körülményeket figyelembe véve határozottan állíthatjuk, hogy Kossuth rosszabbul nem is választhatott volna. Fiatal, szép termetű, erős férfi - Görgei első pillantásra nem mutat közönséges vonásokat. Arca majdnem nőiesen lágy és sima, melyet néha az értelmesen villanó tekintete és a megnyerő mosoly világosít meg, mindez fiatalos megjelenést kölcsönöz neki. Első pillantásra jóképű és ígéretes tértinek ítélné bárki. De ha alaposabban megnézi valaki, a kedvező benyomás szertefoszlik. A sápadt, fagyos homlok, a nagy kék szemek, melyek időnként villámként szegeződnek az emberre, de általában olyan mozdulatlanok, mintha megfagyták volna üregeikben-, az összeszorított ajkak, melyek a leglesújtóbb megvetés kifejezésével hajlanak lefelé; és a gőgös és egykedvű arckifejezés - az embergyűlölő egoistát mutatják, aki embertársait csupán eszköznek tartja saját önző céljainak megvalósításában. Aki jól ismeri az arcokat, azt nem téveszti meg az ostoba ember veszélyes jelleme, habár ez képes arra, hogy elkápráztassa a közönséges embereket. Görgei tudott - ha nem is szeretetreméltó - de kellemes, szellemes és tréfás lenni; tudott hízelegni is, bár hízelgésével a tolakodásig ment, hogy elérje azt a hatást, melyet akart, habár hízelgése kellemetlen, s tréfáiban mindig volt valami keserűség. Ügyesen használva egyfajta dölyfös vállveregetést sikerült rászednie rajongóit, akik tévesen ítélték meg az ő szokásos hűvösséget, bátorságát, intellektusából eredő tartózkodását, egyszerű, katonás nyíltságát. Különbözőképpen ítélték meg őt azok, akik csak néha találkoztak vele. A tisztek, akiknek alkalmuk volt véleményt formálni jelleméről, hamarosan kerülni kezdték őt; és a többiek, akik megmaradtak körülötte, követték példáját és klikkeket alkottak és kikiáltották őt a kor nagy emberének. Ö természetesen sokkal inkább elképzelhető forradalmi vezérnek, mint Kossuth, mivel (Kossuthtól eltérően) ő teljesen mentes volt az illúzióktól, ezenkívül a világról szerzett nagy tudását, emberiség és egyes emberi életek megvetését (mely Kossuthra soha nem volt jellemző) életerő, vas akarat egészítette ki, s kemény önbizalom, melyet Kossuth nem mondhatott magáénak, valamint nem mindennapos ambíció jellemezte, s ez utóbbi valószínűleg egyetlen közös jellemvonásuk volt. De Görgeit sohasem vezették nagylelkű indítékok, mivel tehetségét és energiáját apró intrikákra fecsérelte, melyek előrehaladását segítették önző céljai télé. Jelleme egyedülálló ellentéteket mutat. Volt valami gyerekesség, éretlenség, ugyanakkor kishitűség benne, hajlamos volt eltúlozni, felnagyítani a veszélyt; megvetést érzett néha saját indítékai iránt is, s ez már pályája kezdetén is vakmerőségre ösztönözte őt. Nagy célja volt, hogy diktátort csináljon magából, s valóban azzá is vált, de ez csak betetőzése volt egy cselekedetnek, mely örökre megbélyegezte őt a „becstelen" névvel. Politikai pályafutása során Görgei különböző változásokon ment át, felvéve a jellemet, mely leginkább illett céljához. Először ultrademokrata, majd királypárti, aztán köztársaság párti, majd újból royalista; így változtatta meggyőződését, céljának megfelelően, míg végül arisztokratikus méltóságteljes pózokat vett föl, mellyel akár a Szent Római Birodalom főkancellárjának is beillett volna. Átesve republikánus korszakán, Görgei néha igen furcsa, spártai erényeket és szigorúságot fitogtatott. S mikor főparancsnokká nevezték ki, rögtön igen jól képzett tiszteket kapott, olyanokat, akikben megvolt a képesség arra, hogy olyanokká váljanak, amilyennek Görgei akarta. Nem volt hajlandó elfogadni senkinek a pártfogolt jait (protégé), s néhányukkal olyan szigorúan bánt, ahogy megérdemelték. Ez szilárd pártatlanság volt ugyan, de csak pillanatnyi, és hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy még soha senki nem volt annyira részrehajló, és nem húzott annyi hasznot a pártfogásból, mint Görgei. Hadügyminisztersége idején láthatóan nem volt más gondja, mint elmozdítani azokat a tiszteket, akikről tudta, hogy hajlamosak ellenezni terveit, s ezek helyére saját embereit ültette. Ál-spártai magatartásának egyik legjellegzetesebb megnyilvánulása volt, amikor Buda elfoglalása után katonai érdemeiért nem volt hajlandó elfogadni a „Szolgálati Érdemrend"-et és a marsalli rangot, melyet az or-